Orbán leváltása sosem fog megtörténni, amíg nem ismerik fel az ellenzék soraiban, hogy a Fidesz nem egy párt, Orbán pedig nem egy miniszterelnök.

Egy elszabaduló Fidesz-rezsim, a Szovjetunió feltámadása, politikai boszorkányüldözések és -égetések nem különb kellemetlenségek, mint egy túlságosan száraz év, vagy hirtelen lecsapó orkánok. Kétségkívül kellemetlen, életveszélyes dolgokká fajulhatnak, de a hétköznapokban csak kivételes esetben akadályoznak meg abban, hogy az ember megreggelizzen, vagy a dolgát elvégezze. A keresztény életfelfogás szerint az élet nem habostorta, az értelme sem az, hanem a fejlődés, a megpróbáltatások felhasználása a tökéletesedésre, így aztán a pánikszerű protestálás a közelgő szarcunami ellen a modern világ komformista reakciója csupán. Magyarul: nem a baj ellen kell küzdeni.

Ennek ellenére az is logikus, hogy nem kell annyiban hagyni olyan dolgokat a személyesnél nagyobb szinteken sem, amik zavarnak minket.

Az utóbbi hónapokban több időt töltöttem jóanyámmal és jóapámmal, a magyar közélet két pólusával: az egyikük keveselli a Fidesz ténykedését, és úgy érzi, még ők sem tudtak az érdekcsoportok szorításából kibújni (ez a vélemény érdekes mellékhatása a Fidesz Soros-kampányának), a másikuk azt látja, hogy az MSZP-től akart megszabadulni, de az MSZMP-t kapta a nyakába.

Ide most képzeljünk el egy rendkívül hosszú listát, ami a Fidesz közösség elleni bűneit tartalmazza. Az ember végigolvassa, ökölbe szorul a keze: az egyik pólus orrba vágná a lista hazug készítőjét, a másik pólus menten lámpavasra húzná az egész Fideszt, a legultolsó naiv kopogtatócédula-gyűjtőig. Ennyire nincs közös nevező arról, hogy mi igaz, mi nem igaz.

És a felnőtté válás része, hogy ráébredünk: nincs igazság a Földön, így aztán igazságos bíró sincs a Földön, és ahogy egy bíróság Gulyás Mártonékat elítéli, úgy az Európai Bíróság a Fidesz-kormányt ítéli el, józan ésszel nehéz elhinni, hogy az ítélet valóban objektív. Mindkét ügyben elképesztően nagy jelentősége volt, hogy a vádnak, vagy a vádlottnak van-e igaza. És nincsenek olyan törvények, amiket ne lehetne átírni, egyik törvény sem vetekszik a gravitáció törvényének földi érvényességével.

Az egészet súlysobítja a történelemtanítás, amivel az iskolában leöntik a diákokat. A történelem egy érdekesség, a műveltség része, és arról szól, hogyan emelkedett az ember a civilizáció magasabb fokára. Ettől olyan rémes hely a világ. A történelem lehetne az, hogy anyut szájon vágta egy vak komondor, és erre emlékezünk, és legközelebb anyu és mi elhajtjuk a vak komondort, mert emlékezünk rá, milyen rossz volt az, amikor az a pofon elcsattant. Generációról generációra végigtárgyaljuk az esetet, hol hibázott anyu, hol hibázott a komondor, hol hibáztak a gyerekek, minden korszak okul belőle, és ha észrevesznek egy közeledő vak komondort, nem fogadják be maguk közé többet.

Fájó, hogy már Kr.e. 510-ben történt egy zsarnokölés Athénban, az egészet megtanuljuk, mint műveltséget, és ahogy a napjaink kinéznek, teljesen fölöslegesen. A történetet ugyanis így tanuljuk: volt egy zsarnok Athénban, akit mindenki utált, de megépítette az Akropoliszt, úgyhogy nem ölték meg. Neki volt két fia, azok nem építettek semmit, borzasztó, elkényeztetett kicsi zsarnokok voltak, úgyhogy mikor átvették a hatalmat, a zsarnokölők megölték az egyik fiút, a másik pedig elmenekült örökre. Athén népe fellélegezhetett, és örömükben szobrot állítottak a bátor zsarnokölőknek.

Ez a történet teljesen hasznavehetetlen, csakúgy, mint '56 története: egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy R. Mátyás nevű zsarnok. Ő aztán úgy sanyargatta a népet, hogy az események szerencsés láncolata folytán a lakosság egy emberként fellázadt ellene, és a jóságos Imrét ültették a Parlamentbe. Volt nagy vígasság, és boldogan éltek, amíg vége nem lett a forradalomnak.

Ez a két történet persze majd eszébe fog jutni mindenkinek, mikor újra meg fog ismétlődni: mikor újra egy gonosz zsarnok uralkodik majd a nép felett, és mikor mindenki utálni fogja őt. Akkor tudni fogják, mit kell tenni. Soha napján.

Az athéni zsarnokölés valójában egy személyes leszámolás eredménye volt, de kiderült, hogy igazi win-win helyzet: a zsarnokölők bosszút állhattak, a demokraták pedig politikai szóhoz jutottak. '56-ban sem volt egyértelmű, hogy Rátyásmátyás mennyire volt zsarnok. Vegyük például a padlássöprést. Borzasztó gaztett. De Rákosi Mátyás nem helikopterezni ment a begyűjtött kolbászok árából, hanem fölépítették az ipart, amit a háború (oroszok) eltüntettek innen. A Rákosi-korszak politikai stabilitást hozott létre annak érdekében, hogy egy igazságosabb vagyoni elosztást vezethessen be, és ezt ne zavarhassák meg külföldi befektetők és nemzetközi arisztokrata famíliák aknamunkái. A vagyoni különbségek valóban megszűntek: mindenki szegény lett. És nem mindenkit vitt el az ÁVO, csak az "izgágákat". Az idő beigazolta, hogy ez egy tragikus, alpári tett volt, de menet közben ez nem volt egyértelműbb, mint az, hogy Magyarországot a magyar-orosz maffia kormányozza. Ha mindenki úgy tanulna '56-ról, hogy annak döntési dilemmáját is átbeszélnék, akkor fölismernék a zsarnokot. A zsarnok nem egy szemétláda. Minden zsarnoknak volt felesége vagy szeretője például. Hitlernek is volt. Hitler csalás nélkül kalapolt össze győzelmet a választásokon. A zsarnokoknak is van szerethető oldala, és mivel erről senki nem beszél, ezért hiába nézik Orbán Viktor és társai munkásságát, egyszerűen nem látszik, hogy Orbán Viktor olyan rossz lenne, mint a veszedelmes Hitler, az ördögi Sztálin, az aljas Rákosi. Ezekből az alakokból a történelemtanítás készített ilyen szélsőségesen veszedelmes vicsort, ami semmi máshoz nem fogható.

Orbán Viktornak például nincsen kínzókamrája, nem fekete ruhát hord, és bátran lemehet az emberek közé közönséges biztonsági intézkedések mellett. Küzdelme a nyugati befolyás ellen némiképp igazolható, vannak olyan elemei az orbáni külpolitikának, amiket nem kéne egy rendszerváltással a kukába dobni. Ki tudná minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Orbán Viktor kormánya egy bűnszervezet?

Nagyon sok helyen olvasom a Fidesz-táborról alkotott képet is: ostoba tévénéző majmok. Ez is önbecsapás. A Fidesz-tábor egyátalán nem ostoba, és egyátalán nem egyveretű. Vannak, akik azért szavaznak majd a Fideszre, mert Orbán az új Vona. Vannak, akik azért szavaznak majd a Fideszre, mert Szél Bernadettről nem tudják elképzelni, hogy Putyin maffiamódszerei között ugyanolyan angolnaként tudna lavírozni, mint a hatalmáért bármit megtevő Orbán. Vannak, akik egy sosem volt világot akarnak föltámasztani, és ezért az eszményükért mindig megkapják a gúnyolódást a liberálisoktól, de sosem Orbán Viktortól. És persze léteznek azok a majmok is, akik félnek az oroszlántól, amit a párduc mutatott nekik.

Orbán leváltása sosem fog megtörténni, amíg nem ismerik fel az ellenzék soraiban, hogy a Fidesz nem egy párt, Orbán pedig nem egy miniszterelnök. Szuper dolog választásokra készülődni, és feltételezni, ahogyan Gyurcsány belebukott a túltolt korrupcióba, ugyanúgy Orbán Viktor is elveszti majd a szavazók kegyét, mert stadionok és kisvasút. Feltételezni eleve, hogy Orbán még mindig a szavazók kegyétől függ. Feltételezni, hogy Orbán szavazói is a korrupciót tartják a legnagyobb problémának, és nem a szuverenitást. Ha mondjuk az orosz befolyást az LMP jobban a szájba rágná, Szél Bernadettről pedig kiderülne, hogy tud tudomisén cselgáncsozni, ezek az apróságok egészen biztosan sokat változtatnának.

Már csak az maradna hátra, hogy kitaláljanak valamit arra, hogy egy teljes, kifejlett, társadalmilag integrált, jól táplált bűnszervezetettel állnak szemben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.