eddig osszesen 3 orat sikerult aludnom. Na majd ma. Ket oraja erkeztunk a taborba, holnap ha gephez jutok, toltok fel kepeket. Tegnap Nu jorkban veletlenul belefutottunk Kossuth szobraba, lefotoztam.
Olyan Amerika eddig, mint a filmekben. Olyan arcok, olyan mozdulatok, jelenetek, tok furcsa. Utaztunk sarga iskolabusszal is. Majd irok okos dolgokat is, de egyelore almos vagyok. Annyit elorebocsatok, hogy az amcsik nem is koverek, nem is butak legalabbis nem olyan mertekben, ahogy en "elvartam" volna. Kb. magyar atlag. Viszont minden nagy. A villanykapcsolotol a piszoarig minden. Pazarolnak a hellyel, egyaltalan nem tunnek praktikusnak.
vao, mar ma gephez jutottam, csak nem tudom magyar billenyukiosztasra allitani, ugyhogy most ez lesz.
new york tok jo hely, amit eddig lattam belole. szeptemberig tobbet nem is fogok. sok kosarazo meg baseballozo gyerek, dagadt szerecsen nok, alig lattam kaukazusi embertipust, stb.
nincs penzvalto, pedig en nem valtottam odahaza, mert nem jutott ra ido. Milyen orszag ez? a bankokban sem valtanak!!!!
el sem hiszem, hogy itt vagyok. alig masabb, mint europa, szerintem europa kenyelmesebb, olyan orszagokat is beleertve, mint Bulgaria. joejszakat, itt meg kilenc ora van.
new york tok jo hely, amit eddig lattam belole. szeptemberig tobbet nem is fogok. sok kosarazo meg baseballozo gyerek, dagadt szerecsen nok, alig lattam kaukazusi embertipust, stb.
nincs penzvalto, pedig en nem valtottam odahaza, mert nem jutott ra ido. Milyen orszag ez? a bankokban sem valtanak!!!!
el sem hiszem, hogy itt vagyok. alig masabb, mint europa, szerintem europa kenyelmesebb, olyan orszagokat is beleertve, mint Bulgaria. joejszakat, itt meg kilenc ora van.
Hát sziasztok! Valószínűleg holnapután már újra írni fogok, de eddig senkitől sem sikerült könnyek közt elbúcsúzni, én meg szeretem a kenetteljes dolgokat, ki tudja, lehet hogy holnap egy hurrikán elkapja a gépemet, és a Bermuda-szigeteki csillagkapun át eltávozok az Alfa Centaurira. Ott meg nem tudom, van-e internetösszeköttetés a Földdel. Szóval kényszert érzek, hogy írjak valamit, semmi fontosat, csak mégis valamit.
Most így, izzadtan, tizenegykor. A takarítónő még a vizesblokkot mossa fel, úgyhogy addig blog. Rajtam van egy zöld törölköző, kínosan büdös a lábam, még nem reggeliztem, és az egyetemről visszajövet kegyetlenül perzselt a nap. Úgy éreztem magam, mint egy vámpír a strandon.
Idén nem kapok jutalomkönyvet, mióta felsőokulni kezdtem, ez már csak így megy. A mai (és az eredménye miatt az utolsó) vizsgámat kétféle képpen tárhatom elétek:
a)önkritikusan
b)ál-önkritikusan
Szeretném azt hinni, hogy 23 évesen már objektíven tudom megítélni a helyzetet, de ez ne tévesszen meg titeket. Nem tanultam eleget, máskülönben nem tudtam volna megbukni, ezen kívül bármit írok, ne higgyétek el!
Ildit felhívtam a vizsga előtt, hogy bátorítson, ugyanis ott a helyszínen hirtelen úgy láttam, hogy esélyem sincsen. Ugyanez az érzés kerített hatalmába egy órával később is. Addig jó volt. Ildi mondta, hogy ha a term.föcit tudom jobban, menjek abból először. Ez sokat jelentett, végülis az a nehezebb, és ha azon átmegyek, már minden rendben van. Kialakította bennem a helyes hozzáállást. Az esélytelenséget azért éreztem, mert szinte mindent csak közepesen tudtam. Az, hogy közepesen tudom, az azt jelenti, hogy 40-60%, ami éppen az elégtelen és az elégséges közti ingoványos terület.
Bementem, kihúztam az Északkeleti-Kárpátokat, nem is akartam hinni a szememnek. Örültem, vigyorogtam, öt perc alatt fölskicceltem a vázlatot, és már bele is kezdtem. Namost ki viszont már úgy jöttem, hogy a tanár úr azt mondta, ha a társadalomföldrajzom hármasnál jobban sikerül, akkor ő megadja a kettest, amúgy bukás. Nem tudtam (nem tudom) hova rakni a dolgot. Kijöttem, mentem a másik szobába, a folyosón ott ácsorgott KJP, és ekkor visszatért belém a félelem. Vannak emberek, akik megnyerőek, vannak, akik mosolygásra kényszerítenek, és vannak, akik félelemre kényszerítenek. Gondoltam egy próbát azért megér, ki is húztam a hatos tételt, ami demográfia. Múlt héten ha ezt húzom, vigyorgok, hogy ó, ezt négyesre simán elmondom. De múlt héten a 10-es tételre is ezt mondtam. Ez az a gondolatmenet, ami megmagyarázza, hogy miért adtam vissza a tételt. Ott a helyszínen nem volt kérdés. Így utólag már hülyeségnek tűnik, de nem volt hülyeség. Láttam magam előtt KJP keserédes arcát - önmaga miatt keserű, a bukdácsolásom miatt édes mosolyú fejét... Ránéztem a papírra, amire már fölírtam a vázlatom első pontját, és végiggondoltam: "nem tudok demográfiai adatokat. Nem tudom a fordulópontok pontos éveit. Nem tudom, hogy mire kíváncsiak. Nem tudom, hogy ha M. így értékelte a természetföldrajzomat, mire számíthatok még."
Mondtam V.nak (KJP-vel ő vizsgáztatott), hogy nem arról van szó, hogy ezt az egyszerű tételt ne tudnám. Arról van szó, hogy nem tudom hármasra. Képben vagyok, meg minden, de nem vagyok szakértő. Aztán megint az lesz, hogy KJP porig aláz, megint úgy kérdez, mintha már nem is a kettesért menne a dolog, hanem hogy egyáltalán ember vagyok-e, meg megint olyan magasan lesz a léc, amit én hajlandó sem vagyok átugrani, meg nem is tudnám. A legfontosabb, hogy M. feltételes kettest adott. Ő azt mondta, a tételt éppen hogy tudtam, amit utána kérdezett azt meg egyáltalán nem. "Alap dolgokat nem tudott." Én meg azt mondom nektek, hogy képzelhetitek mennyire megjegyeztem, mit nem tudtam múlt héten. Nagyon. Tudom, hogy hülyeség, de akkor ott úgy éreztem, hogy én megfeszülhetek, ezek akkor is meg fognak buktatni. Miközben valószínűleg csak arról volt szó, hogy M. nem szereti azokat, akik nem járnak be előadásra, és mégis nagy önbizalommal esnek neki annak a tételnek, amit csak azért tud, mert múlt héten megvágták belőle. KJP pedig szintén nem megbuktatni akar, csak szimplán megkövetel egy bizonyos színvonalat, ami nekem magas, mert eddigi tanulmányaim során elkerültem az ilyen tanárokat.
Vígaszdíjként a Battlestar Galactica e félévi utolsó epizódját nem kellletöltenem sóvárognom utána, hanem New Yorkban (ráadásul a Columbia University valamelyik szállásán) nézhetem meg, a tévében, bár ez diploma szempontjából tökmindegy.
Összességében pedig: hát most elég súlyos következmények lesznek. Például ha jól számolom, akkor a sok 0 kredites tárgy miatt nincs is meg a 15 kreditem.
Idén nem kapok jutalomkönyvet, mióta felsőokulni kezdtem, ez már csak így megy. A mai (és az eredménye miatt az utolsó) vizsgámat kétféle képpen tárhatom elétek:
a)önkritikusan
b)ál-önkritikusan
Szeretném azt hinni, hogy 23 évesen már objektíven tudom megítélni a helyzetet, de ez ne tévesszen meg titeket. Nem tanultam eleget, máskülönben nem tudtam volna megbukni, ezen kívül bármit írok, ne higgyétek el!
Ildit felhívtam a vizsga előtt, hogy bátorítson, ugyanis ott a helyszínen hirtelen úgy láttam, hogy esélyem sincsen. Ugyanez az érzés kerített hatalmába egy órával később is. Addig jó volt. Ildi mondta, hogy ha a term.föcit tudom jobban, menjek abból először. Ez sokat jelentett, végülis az a nehezebb, és ha azon átmegyek, már minden rendben van. Kialakította bennem a helyes hozzáállást. Az esélytelenséget azért éreztem, mert szinte mindent csak közepesen tudtam. Az, hogy közepesen tudom, az azt jelenti, hogy 40-60%, ami éppen az elégtelen és az elégséges közti ingoványos terület.
Bementem, kihúztam az Északkeleti-Kárpátokat, nem is akartam hinni a szememnek. Örültem, vigyorogtam, öt perc alatt fölskicceltem a vázlatot, és már bele is kezdtem. Namost ki viszont már úgy jöttem, hogy a tanár úr azt mondta, ha a társadalomföldrajzom hármasnál jobban sikerül, akkor ő megadja a kettest, amúgy bukás. Nem tudtam (nem tudom) hova rakni a dolgot. Kijöttem, mentem a másik szobába, a folyosón ott ácsorgott KJP, és ekkor visszatért belém a félelem. Vannak emberek, akik megnyerőek, vannak, akik mosolygásra kényszerítenek, és vannak, akik félelemre kényszerítenek. Gondoltam egy próbát azért megér, ki is húztam a hatos tételt, ami demográfia. Múlt héten ha ezt húzom, vigyorgok, hogy ó, ezt négyesre simán elmondom. De múlt héten a 10-es tételre is ezt mondtam. Ez az a gondolatmenet, ami megmagyarázza, hogy miért adtam vissza a tételt. Ott a helyszínen nem volt kérdés. Így utólag már hülyeségnek tűnik, de nem volt hülyeség. Láttam magam előtt KJP keserédes arcát - önmaga miatt keserű, a bukdácsolásom miatt édes mosolyú fejét... Ránéztem a papírra, amire már fölírtam a vázlatom első pontját, és végiggondoltam: "nem tudok demográfiai adatokat. Nem tudom a fordulópontok pontos éveit. Nem tudom, hogy mire kíváncsiak. Nem tudom, hogy ha M. így értékelte a természetföldrajzomat, mire számíthatok még."
Mondtam V.nak (KJP-vel ő vizsgáztatott), hogy nem arról van szó, hogy ezt az egyszerű tételt ne tudnám. Arról van szó, hogy nem tudom hármasra. Képben vagyok, meg minden, de nem vagyok szakértő. Aztán megint az lesz, hogy KJP porig aláz, megint úgy kérdez, mintha már nem is a kettesért menne a dolog, hanem hogy egyáltalán ember vagyok-e, meg megint olyan magasan lesz a léc, amit én hajlandó sem vagyok átugrani, meg nem is tudnám. A legfontosabb, hogy M. feltételes kettest adott. Ő azt mondta, a tételt éppen hogy tudtam, amit utána kérdezett azt meg egyáltalán nem. "Alap dolgokat nem tudott." Én meg azt mondom nektek, hogy képzelhetitek mennyire megjegyeztem, mit nem tudtam múlt héten. Nagyon. Tudom, hogy hülyeség, de akkor ott úgy éreztem, hogy én megfeszülhetek, ezek akkor is meg fognak buktatni. Miközben valószínűleg csak arról volt szó, hogy M. nem szereti azokat, akik nem járnak be előadásra, és mégis nagy önbizalommal esnek neki annak a tételnek, amit csak azért tud, mert múlt héten megvágták belőle. KJP pedig szintén nem megbuktatni akar, csak szimplán megkövetel egy bizonyos színvonalat, ami nekem magas, mert eddigi tanulmányaim során elkerültem az ilyen tanárokat.
Vígaszdíjként a Battlestar Galactica e félévi utolsó epizódját nem kell
Összességében pedig: hát most elég súlyos következmények lesznek. Például ha jól számolom, akkor a sok 0 kredites tárgy miatt nincs is meg a 15 kreditem.
Nem sok szó esett eddig a kolimanókról, pedig évek óta küzdök velük. A nevüket ne is firtassuk, tudom.Nem vagyok bioszos, úgyhogy eltekintenék a szakszerű fajleírásról. Reményeim szerint úgyis sikerül kiirtanom őket, és akkor már fölösleges lesz bárminemű rendszerezés. (eltekintve a paleológusok motivációitól) Nagyon tipikus volt például a mai reggel, a kolimanók jelenlétét az ilyenekből lehet kikövetkeztetni.
Az is a kolimanó műve, amikor a körmömet szeretném levágni, és ehhez előbb meg kell keresnem a körömcsipesztemet valaki más asztalán, mert a kolimanó mindig áthalmozza ezeket a dolgokat. Az evőeszközök rejtélyes bekoszolódása mögött szintén a kolimanót sejtem, és a vécépapírom elfogyásáért is őt vonnám felelősségre.
azt mondta: