Nem sok szó esett eddig a kolimanókról, pedig évek óta küzdök velük. A nevüket ne is firtassuk, tudom.

Nem vagyok bioszos, úgyhogy eltekintenék a szakszerű fajleírásról. Reményeim szerint úgyis sikerül kiirtanom őket, és akkor már fölösleges lesz bárminemű rendszerezés. (eltekintve a paleológusok motivációitól) Nagyon tipikus volt például a mai reggel, a kolimanók jelenlétét az ilyenekből lehet kikövetkeztetni.

Elfogyott a tiszta ruhám, úgyhogy nem halogathattam tovább a mosást Szokás szerint mosással indítottam a napot, össze is szedtem a szennyest, meg az öblítőt, és ekkor sikítottam fel, ugyanis a mosóporom nem volt a helyén. Fél órás keresés után sem bukkantam nyomokra, úgyhogy kölcsönkéregető körútra indultam, de nem találtam senkit. Nem maradt más hátra, mint hogy elmenjek a boltba, és vegyek mosóport. Mondom magamban, kolimanó, satuba fogom a tökeidet, ha elkaplak. Ugye: mához egy hétre repülök, valószínűleg a félévben most mosok utlojára, de ehhez kénytelen vagyok venni egy egész doboz mosóport. Pénzem alig maradt, ez most elég fontos, erre ilyen kis kurvák miatt ilyen dolgok esnek meg velem.

Az is a kolimanó műve, amikor a körmömet szeretném levágni, és ehhez előbb meg kell keresnem a körömcsipesztemet valaki más asztalán, mert a kolimanó mindig áthalmozza ezeket a dolgokat. Az evőeszközök rejtélyes bekoszolódása mögött szintén a kolimanót sejtem, és a vécépapírom elfogyásáért is őt vonnám felelősségre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.