Elvittem az osztályomat a Most vagy sohára, és tanulságosabb volt, mint gondoltam. Én sem tudok elmenni dolgok mellett, de az igazán izgalmas inkább az, hogy a fiatalok hogyan fogadták.

Egymást is faggatták utána, úgyhogy igazán megkönnyítették a dolgomat. “Tíz per hányas?” körkérdésre átlagban 5,5-6 pontot kapott a film, én jószívűen 6,5-re ítéltem, szigorúan moziélmény tekintetében.

“Milyen volt a film?” kérdésre a leggyengébb tanulóim válaszolták azt, hogy “unalmas”, ők mindössze ketten voltak. Pozitív véleménye a csapat felének volt, a többség nem tudta kifejteni álláspontját, hogy “nekem tetszett.” Vasvári Pál figurája sokaknak tetszett, Petőfié senkinek. Az osztályom nagyja lány, ha ez számít. (Különben meglepett, mert arra számítottam, hogy Vasvárit az üres nyomulása ellenszenvessé teszi számukra)

Egy tanulóm volt, akinek pozitív véleménye volt, és ki is tudta fejteni: neki átjött ez a hazafias büszkeség és ez jó érzés volt. Akinek negatív véleménye volt, közülük nagyjából három csak annyival tudta részletezni a nézetét, hogy hosszú volt a film.

Konkrét vélemények

Öt “részletes” visszajelzést hallottam tőlük. Az egyik szerint a film eleje valahogy levált a film többi részéről, nem tudta hová rakni azokat a tömeges letartóztatásokat. A másik vélemény azt kifogásolta, hogy nem így történtek a dolgok, ő az ötös tanulóm volt értelem szerűen, meg a barátja. A másik két negatív vélemény az akciójelenteket érintette: túlzó volt, és elnyújtott Szendrey Júlia félresiklott Sándor-mentő akciója, valamint az olasz századdal lezajlott jelenet bizarr volt.

Tulajdonképpen ez elég jól rámutat a keserűségemre: az alkotók kimondottan áramvonalasra akarták a filmet, a nyakamat rá, hogy nemzetközi forgalmazás volt a cél, és ennek érdekében lesöpörték az asztalról az unalmas történelmet, és kitaláltak helyette egy igazi forradalmas sztorit. De ez az eset, mikor csinálunk egy tetoválást, hogy bekerüljünk a csapatba, de ekkor a csapat új jele már más. Két szék közül a pad alatt van a film: a semmitmondása miatt a történelem kedvelőit veszíti el, a sablonossága miatt meg a közönséges nézők számára egy felejthető kukoricamozi csupán, amivel nem tudnak mit kezdeni. Megérte akkor elkészíteni ezt a filmet?

A klisékhez egy kis adalék: az osztályom tavalyi diákogazgató-választásos 20 perces kampámyfilmjéből 5 jelentet véltünk felfedezni a kétórás produkcióban. További klasszikusokat is kiszúrtunk: nekem a kedvencem az Aladdin-jelentet volt (Aladdin Jázminnak az erkély peremén: “bízz bennem!” vs. Perőfi Júliának az ablakból kiugrás előtt: “bízz bennem”)

Kedves klisék

Kezdem én is a pozitívumokkal: a film egy eleven Pestet mutat be, szakít a kenetteljes korabeli illusztrációk hidegségével, és nagyon sok apró részelt van benne, ami a háttérben marad, ettől pedig gazdag a látvány, élő a kép. Néha annyira sok a háttérzaj, hogy azt hittem a diákjaim beszélgetnek, és rájuk szóltam. Mindenesetre a korhoz ragyogó kép-társítást ad a film. Vasvári sétapálcája egy egész filmen végigívelő karriert kapott, szeretem az ilyen alapos következetességet. Nagyobb dolgokban ez nem volt meg, de az apróságokban igen. Engem nem érdekelnek az egyenruhák, de jegyezzük meg, hogy e tekintetben sem a szakértők alkalmazása volt a többletköltségek oka.

Másik pozitívum nekem a kiadó figurája: totál klisé volt, de valahogy el tudtam fogadni. Vasvárival is megbékéltem, eleinte a budai unokatestvéremnél töltött gyerekkori nyaralások irritáló világfiaira emlékeztetett, és legszívesebben a vászonra hajítottam volna a kukoricámat az első pilvaxos jelenetnél, de aztán talán mivel nem adtak hozzá a karakteréhez további attribútumot, megmaradt poén puskának, Júlia is lepalikázta. Valahogy elfelejtettem a film eleji szexista tuskó beszólásait.

De hogy a lényegre térjek: ezt a filmet ha Alföldi Róbert teszi le hajszál pontosan ugyanígy az asztalra, a fidesz megvonja tőle az állampolgárságot, és újranyitja a kedvéért a hortobágyi internáló tábort. Ott minden nap ezerszer le kéne írnia, hogy “Többet nem tiporom lábbal a magyar múltat!”

Érveim:

Philip Gibson

A film levelezésekből, titkosrendőri jelentésekből, naplókból, testületek jegyzőkönyveiből, újságcikkekből, memoárokból kiválóan rekonstruálható témát dolgoz fel, de az első képkockákkal kanyart vesz, és úgy csinál, mintha rengeteg fehér foltunk lenne, amiket fiktív történetszálakkal kéne áthidalni. Sőt, igazából majdnem az egész film afféle áthidalás. A Dunán átkelős jelenet esszenciája a problémának: hátterét a filmnek valós dolgok adják (látjuk az épülő Lánchidat), de a cselekmény egy gyerekes fantazmagória (Farkascht seggbe rúgja az olasz katona, így Farkasch nem tudja felrobbantani a hidat). Közben történtek akkoriban filmbe illő drámák, csak valamiért az nem kellett az alkotóknak.

Én szeretem az ameikai filmeket, egyik kedvencem a Rettenthetetlen, pedig abban is olyan nonszensz minden. Az angolok oldalán egy erőszaktevő apa, annak homoszexuális fia, annak függönyöket válogató katonai szakértő szeretője áll, a másik oldalon a lovat szőrén megülő és a királynőt megdugó gigachad áll, akit igazából nem lehet elpusztítani, mert a végén kiderül, hogy tőle terhes az első hölgy: a vérvonalat ő adja tovább.

De Amerikának a múltja ezt megengedi: neki nincs középkori története, így az ember elnézi, mikor más népnek talál ki történetet. Mikor ugyanez a rendező az amerikai történelemhez nyúlt, azonnal egy fiktív szereplő történetén futotta végig a tankönyvi eseményeket, nem pedig Washingtonból csinált egy gyermekeit védő pacifistát, aki végül bepipult. Mert Washington egy katonai vezető volt a valóságban.

Tehát Rákaiék ha ezt az utat akarták járni, amit bejártak, ki kellett volna választani egy kevésbé exponált márciusi ifjat, vagy csak simán egy alsóosztálybeli sorsot felvázolni, aki allegorikusan megküzdi a maga  forradalmát az igazival a háttérben. De konkrétan Petőfiből csinálni egy Messiást, és a nyakára ráereszteni egy orgyilkos spiclit, nagyjából olyan súlyos dolog, mintha a Blokádban Antall József a rák mellett egy külső-pestszentimrei diszkótűzben felbukkanó drogmaffia embereivel is farkasszemet nézne, ám a Blokádra állva a taxisok lelkére beszélne, és a taxisokkal együtt tisztítaná meg végül a nagybetűs Budapestet. Kábé ekkora ökörség a Most vagy soha.

Feltenném a kérdést: a magyar történelem Rákaiék szerint ennyire szar és unalmas, hogy írni kell egy fikciót, mint régen a románok? Mert erről van szó: Rákaiék szemében a forradalom azt jelenti, hogy 1 millió ember kimegy az utcára, szívükre teszik a kezüket, és… hát és? És ennyi bazdmeg, forradalom! Rabok legyünk vagy szabadok, érzed te is a szíved körül végigszaladó nemzeti szalagot? Mert ha nem, akkor még tekerünk a hangerőn, legyen banzáj, olyan forradalom-style vonulás. Térjen meg a magyar hitre még a magyar bűnöző is, de ne érezze magát túlságosan befogadva, mert itt csak egyvalakik lehetnek Hazafik!

Utcai harcosok öröksége

Ha a fidesz magja 2006-ban kint lett volna a téren kicsit tovább, mint amíg az újságírók fotózták őket, megtapasztalhatták volna, milyen az, amikor 1000 különféle indíttatásból a térre vonuló emberek felfedezik egymásban a közös nevezőt, és lefektetik az új identitásukat. Hogy mikor a tévészékház balhéjának a híre átér a Kossuth térre, az ott lévők bíztassák egymást, hogy csak maradjunk, nem vandálkodni jöttünk, azok ott bizonyára nem mi vagyunk. De amit a többség tud 2006-ról, az is megtörtént: az utcakövek, az elkötött tank és más agyatlan öncélú dolgok.

Petőfiék mint valami privilegizált időutazók teljesen idegenül sürögnek-forognak a pesti társadalomban, néhányan ráismernek Petőfire, de semmit nem tudunk meg róluk, mert nem is kell, ők csak azok a tipikus arcok, a kedves bácsi, meg a flegma bácsi, meg a naiv bácsi, stb. A forgatókönyv olyan szinten nézi le a forradalmi tömeg alkotóelemeit, olyan szinten kezeli evidenciaként a tényt, hogy kimentek, tüntettek, követeltek, mint ahogyan a saját szavazóikat is lenézik az emojis plakátjaikkal. Ahogy a CÖF-nél szokás: menni kell a felvonulásra, mert ott kell lenni. Miért? Hát mindig ugyanazért, hát hagyjál már te liberális senki, ne kötekedjél már állandóan! Tegyük hozzá, hogy működik nekik, szóval miért gondolnának többet egy forradalmi kiállásról?

Gyártott nehézségek

Az egész film azon a hazugságon alapul, hogy a magyarok egy elnyomó rendőrállamban élnek, idegenként kezelik őket a saját hazájukban, és bár Petőfi befutott magyar költő, de rajta kívül senki sem használhatja a magyar nyelvet, eltekintve persze a jelenlévőktől, mert ők mindig kivételek - vagy nem tudom mi volt az indoka, hogy bár tilos a magyar nyelv, de még “az osztrákok” is magyarra váltanak a köszönés után. Mindezt úgy, hogy a parlamentben is már magyarul írták a törvényeket. Idézem a hármas tanulómat: “az államnyelv nem 1844-ben lett a magyar?” Hát attól függ, ki mondja, akár úgy is történhetett volna, hogy 1848-ban lett az.

Kossuth, a forradalom egyik lelke, a Pesti Hírlap hasábjain évek óta sokat tett azért, hogy a közügyeken egyre többen csámcsogjanak. A forradalmi változás híve, a parlamentre és az udvarra is nyomást gyakorló, reformok bevezetését sürgető politikus, médiatulajdonos, a közvélemény formálója, aki társaival megalkotja a Védegyletet, hát ő egy konzervatív papa, akire aztán várhatunk, képernyőt sem kap, csak ezt a félmondatot Petőfitől.

A reformkor meg sem történt. A polgári átalakulásról egy szó sem esik, néhány ernyedt “sajtószabadság!” meg az unalomig ismételgetett rabok legyünk refrén, ami megy, mert ebben a filmben az egész ország szájában megaludna a tej, ha a márciusi ifjak nem mondanának beszédeket hirtelen indíttatásból március 15-én. Bár ők is csak rögtönöznek. Innen csókoltatom Lengyel Tamásék paródiáját, ami a Rákai-filmet nézve nem is tűnt már paródiának.

(Hátborzongatóan nem az: a lamentálás az “az” és “a’” nyomtatásáról vérfagyasztóan értelmet nyert, mikor megláttam a vásznon a történelmi röplapot: szintén áramvonalasítva. Még egyszer a kérdés: mit ártott Rákaiéknak a magyar múlt, hogy ilyen szinten kényszeresen tagadják, kerülik, korrigálják?)

Grét szukszessz

Vissza az elejére: külföldi célközönségnek mehet-e egy ilyen film? Tudom, hogy külföldön is éppen ilyen hülyék az emberek, mint itthon, de éppen ezért aggasztana, hogy mi az az egy dolog, amit úgy állíthatunk a múltunkról, hogy arra bizonyára páran odafigyelnek majd. Hát egy üres hazugság: a forradalmárok szabadságot követeltek, és üldözte őket egy spicli. Utolsó hozzáfűzés, és tényleg befejezem: ez könyörgöm a népek tavasza volt! Ha tényleg a netflixre szánják a filmet, számolhattak volna azzal, hogy rengeteg országnak van polgári forradalma 1848-ból, tartalmas és felemelő előzményekkel és drámai végkifejlettel. Beállítani egy ilyen party-ba ezzel a filmmel olyan ciki, mint a fideszes diplomácia.

Ez a film egy vallomás a NER-ről: a gátlástalanság filmszobra

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.