Ugyan ez még csak  a második januárom egy tanáriban, de meg vagyok győződve róla, hogy a januárok már csak ilyenek:

Egy tanár számára felkelni januárban legalább olyan nehéz, mint elaludni. Elaludni azért nem tud, mert addig halogatta a tennivalókat, míg az álmosságra hivatkozva le nem feküdt - ott aztán álmatlanul forgolódik, felkelni pedig azért nem, mert egész éjjel rosszul aludt, és mindig akkor a legpuhább a párna, mikor csörög az óra. A hétvégét pihenésre használja fel, a tennivalókat majd hétfőn gyorsan bepótolja, de vasárnap megbetegszik.

Ha órát tart, úgy érzi ilyenkor megfeledkezik a problémákról, és csak a pillanatban van benne, és a gyerekekért van ott, ahogy mindig - valójában lassan beszél, magánál tartja a szót, arcára van írva a fejfájás, és a legkisebb rendbontást is a lehető legrosszabbul reagálja le. Hajlik arra, hogy elengedje a már elfogadtatott büntetést, mondván, hogy mindenkinek lehet rossz napja, vagy túlzott büntetést szab ki dühből, mert fáradt.

A tanáriban aztán remegő kézzel rohan a kávéhoz, extra adag cukrot tesz bele, de nem segít semmit. Kimerülten leül az asztalához, adminisztratív feladatokba már nem fog. Helyette megszólítja a közelében lévő kollégákat, és kibeszélnek valakit.

Mikor helyettesítésre kérik, fájó semmittevéssel próbálja elverni az időt, a diákokat és magát is halálra kínozza az unalmas beszélgetni próbálással. Az óra negyedénél néhányan már bepróbálkoznak a kikéreckedéssel, és az óra hátra lévő részében arról beszélgetnek, hogy miért nem maradhatna el az óra inkább.

A menzára menet sóhajtva köszön a kollégáinak, mondják egymásnak együttérzően: "Már csak négy nap szombatig!" Az ebédlőben aztán a zsivajban ül magába roskadva, és üveges, nihilista tekintetével szépen lassan elveszi minden gyerek felhőtlenségét. Nem fegyelmezi magát, ő is kritizálja az ebédet. Mócsingos a hús, üres a leves, kicsi az adag, satöbbi - veti oda a közelében ülőknek.

A folyosón ha "letámadja egy diákja", néhány mondatot használ csak a kommunikációra, úgymint "Igen." "Nem." "Keressen meg holnap!" A diák csalódottsága felbosszantja, és még utánaszól, hogy "Nem értem, egy x éves ember miért nem tudja megoldani a problémáit önállóan!"

Utolsó óráján végig az megy, hogy "így nem lehet tanítani", csak a gyerekek magaviseletével foglalkozik, végül feladja, és öt perccel hamarabb hazaengedi őket, és azzal a lendülettel már lent is van a tanáriban, pakol be a táskájába, és rohan a villamosra, hogy még a gyerekek előtt elhúzzhasson a megállóból.

(nem ismerek senkit, aki egyszerre mindezt a tünetet produkálná - a biztonság kedvéért ez is legyen leírva)

Idén három évet éltem.

Az egyikben közepes sikerrel befejeztem az egyetemet. A szakdolgozataim közül a pedgagógiát dícsérték leginkább, pedig azt két nap alatt írtam meg, minimális szakirodalommal. Mondjuk a terepi munka szinte egy egész tanév volt. A töri nem lett rossz, csak bizonyos fejezetekre kellett volna még figyelmet fordítanom, illetve a védésre tisztességesebben felkészülnöm. A földrajz kritikán aluli volt, bár öltem bele energiát rendesen, csak rossz helyen.

A másik 2010-ben iskolában tanítottam, elvállaltam egy osztályt, és szeptembertől vittem is őket. Fiatal vagyok még a feladathoz, de növesztettem szakállat, és a többség bedőlt ennek. Már sok a közös élmény, januártól a tanulmányi előmenetelüket is megdolgozzuk.

A harmadik 2010 magánügy :)

Mindenkinek, aki erre jár, elégedettséget hozó 2011-et kívánok!

A kormányt püfölni nem elegáns - főleg hogy a jószándék átsejlik az egyigazság-hitűségen valamelyest. Akartam még adni a szakszervezetnek is egy petárdát, de csak ördöggyufát kapnak. Ezt:

Ami ellenérvet felhoznak a pedagógus életpálya-modell ellen, túl gyenge. Az enyém túl elvi, a szakszervezeté meg gyenge. Most akkor jó a pedagógus életpálya-modell?

Mentségemre legyen mondva, hogy még nem tapasztaltam eleget, de szerintem egyetlen baja az új pedagógus életpálya-modellnek, hogy értelmetlen energiapazarlás, azaz nem hozza be a hozzá fűzött reményeket, nagy füstje lesz és kicsi lángja. De nagyobb lángja lesz, mint a semminek. Reméljük az alter sulikat nem nyírják ki, és ennél lejjebb már nem süllyed a színvonal. A többséget képező szorgalmas dolgozóknak jó munkát addig is!

A 30-i véleményezési határidőt sikeresen betartottam :)

A nemzeti együttműködés nyilatkozata szerencsére még erőtlen húzásnak tűnik, és anélkül bokszolhatjuk a kormányt, hogy azt kapnánk vissza szeretteinktől, hogy a széthúzáson és a hazaáruláson mesterkedünk. Vegyük hát fel a bokszkesztyűt!

Nézzétek, ezt a blogot tényleg mindenfélére használom, függetlenül attól, hogy mit olvasnátok szívesen. Anna mondta ráadásul, hogy néha egy szót sem ért az egészből, úgyhogy annál nyugodtabb szívvel fogok írni most a Pedagógus életpálya-modellről. Ez egy törvénytervezet, amit a díszparlament úgyis elfogad majd, reméljük nem lesz baj belőle. Három részben fogok írni, elsőben a lényegre térek, a másik kettőben pedig kapcsolódó elmélkedéseket folytatok majd. Miről van tehát szó?