A nemzeti együttműködés nyilatkozata szerencsére még erőtlen húzásnak tűnik, és anélkül bokszolhatjuk a kormányt, hogy azt kapnánk vissza szeretteinktől, hogy a széthúzáson és a hazaáruláson mesterkedünk. Vegyük hát fel a bokszkesztyűt!

1. Hogyan?

A támadófelület ebben a kérdésben is ugyanaz, mint a többinél: a kormány tévedhetetlennek gondolja magát, ezért totalizmusra törekszik. Egy érzékletes példán be is mutatom.

A pedagógus életpálya-modelleje. Törvénykoncepció. (Vitairat) 1. melléklet: A minősítési eljárás.


"Az eljárás során a minősítő bizottság figyelembe veszi többek között az intézémny vezetőjének véleményét; a szaktanácsadói jegyzőkönyvet; a jelölt munkaközösség-vezetőjének értékelését; szaktanárok esetében a standardizált mérések eredményeit (kompetenciamérések, érettségi eredmények); a diákok és szülők anonim, kérdőíves felmérésen alapuló véleményét; a pedagógus által készített írásbeli anyagokat, beszámolókat (önreflexiók, óravázlatok, tanmenetek, "személyiségi lapok"; a pedagógus önértékelése, stb.). A minősítő bizottság vizsgálja a pedagógus munkájával kapcsolatos egyéb dokumentumokat is (az általa készített feladatlapokat, javítási-pontozási terveket, kijavított dolgozatokat, statisztikákat, stb.)."

Világos, hogy eldönteni azt, hogy valaki jó tanár-e, vagy sem, ahhoz valóban ennyi mindent kell figyelembe venni, és tök jó, hogy ezt Hoffmannék is így látják. Aztán még az is igaz, hogy sok sorscsorbító pedagógustól lehet megtisztítani az iskolákat, ha egy ilyen vizsgálatot lefuttatnak, és hogy valami szűrőnek már eddig is lennie kellett volna.

Azonban nézzük meg még egyszer a minősítés szempontjait, vagy lapozzunk vissza az előző bejegyzésben leírt kritériumrendszerhez! Az ilyen dokumentumokat úgy nevezik, hogy lelki tükör. Egy tökéletes eszményképből indul ki, és teljes körűen próbálja körülírni, kivizsgálni, milyen egy eszményi tanár. Ezzel nincs baj addig, amíg ez egy lelki tükör, egy önértékelési szempontlista, de ha ez egy törvény, akkor lávamezőre lépünk.

Ismét tisztázni kell valamit. Az emberiség fejlődése következtében a közvélemény teljesen elfogadja a rendszerszemléletet. Az irányelv az, hogy "be kell állítani a rendszert!". Osztályfőnököm annak idején azt a történetet mesélte el nekünk.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, melynek lakói a közeli folyóról hordták a vizet. Egy napon aztán a folyó úgy kiöntött, hogy a terület, melyet a vízhordó ösvény keresztülszelt, mocsárrá változott. A falu lakói onnantól fogva a mocsárt megkerülve hordták a vizet. Új ösvényt tapostak, egy hosszabbat, hiszen kerülőút volt. Sok víz lefolyt a folyón, mikor az ifjak háborogni kezdtek: miért hordják a vizet ezen a hosszú úton, miért nem járnak a folyóra toronyiránt? Az öregek óvva intették őket ezen istenkáromlástól, őseik bölcsességére hivatkozva. Ismét sok víz lefolyt a folyón, mikor az akkori ifjak ugyancsak háborogtak, s végül fogták magukat, és bizony toronyiránt kezdték hordani a vizet. Meg is tehették, mert a mocsárnak már emberöltők óta nyoma sem volt. Azok aztán boldogan éltek míg meg nem haltak. Íme, jobb lett volna azt mondani: "hordjuk a vizet a lehető legegyszerűbb úton!" ahelyett, hogy "hordjuk a vizet ezen meg ezen az úton!".

Másszóval szűk 4 évezrede iparkodik az ember pedáns módon mindenre írott törvényt hozni, de rengeteg törvény elavul azért, mert az élet nem ismert algoritmus szerint fejlődik. Az íratlan törvények sokszor tartósabb érvényűek, például "Aki másnak vermet ás, maga esik bele." Igaz volt régen, és igaz ma is. Rendszerszemléletűen ez a következőképpen hangozna ma: "Ha valaki eláztat valakit a főnökénél, maga fog elázni." -csakhogy a valóságban lehet hogy nem elázni fog, hanem mondjuk a sikeresen kirúgatott kolléga helyére nem veszenek fel senkit, így azonos munkabér mellett dupla munkát kell ellátnia a vermet ásó kollégának. Így aztán a jövendölés nem bizonyul igaznak. A szabályhozás tehát nem egyszerű feladat, és erről csak ennyit tudok mondani koromnál és foglalkozásomnál fogva.

Mikor arról beszélünk, hogy biztosítani akarjuk a minőséget az oktatásban, és garantálni akarjuk, hogy a tanárok nem ártalmasak a gyerekekre, nem foghatjuk meg a dolgot azon az oldalon, hogy törvénybe iktatjuk a jó tanár paramétereit. A kérdést szívem mélyén én is felteszem: "Jó, de mégis akkor hogyan lehetne ellenőrizni a sok hülyét?"

Hiszen lássuk be, ha egy uborkáról meg lehet állapítani, hogy EU-konform-e, akkor egy másik élőlényről is: a tanárról ugyancsak, hogy H-konform-e. Ha ez bonyolultabb laborvizsgálatot igényel, hát a Hoffman-stáb áll elébe! Én meg azt mondom, hiába a sok műszer és bonyolult mérés, ahogy az uborkáról is a vásárló mondja meg a tutit: ez ízetlen szar, többet ilyet nem veszek, úgy a tanárról is az élet mondja meg - tragikus módon szintén csak akkor, mikor már késő. Minőségbiztosított uborka viszont éppúgy lehet ízetlen, mint a minőségbiztosításon megbukott. Ezzel persze még nem jutottunk túl azon a kérdésen, hogy végső soron az elég komplex és gyakorlatias minősítő vizsgán tényleg csak a megfelelő emberek juthatnak át, és ez miért rossz?

Egyrészt tehát minden törvényalkotás hosszú távon hiábavaló, minél részletekbe menőbb, annál inkább. Másrészt a formát lehet csak ellenőrzini, az alakváltók pedig azon az ellenőrzésen ugyanúgy átmennek. Nem az összes, csak a tehetséges. Nade ott van még a harmadrészt: lelki tükörrel ki állhat oda a másik ember elé? És ezt vegyük komolyan, lépjünk ki abból, hogy egy gépezetről beszélünk, amiben ismeretlen arcok nevelnek ismeretlen gyermek-tömegeket, és minimalizálnunk kell a hiba-faktort. Egy miniszteri megbízott eljön hozzám, és lelkiismeret-vizsgálatot futtat le rajtam? Nem félnék, meg nem is hőbörögnék, ha nekik erre lesz tényleg három napjuk, és még kérdőíveket is kitöltetnek a szülőkkel meg a gyerekekkel, áldásom rá!

De az is elég lenne, ha a tanárképzésen és a továbbképzéseken egyszerűen csak az ember elé raknák ezt a Hoffmann-féle tanártükröt, és mondanák, hogy segítségnek szánják, ne dobják ki egyből. Az igazgatók pedig kifejlesztenék magukban a terminátort, és komplex érveket megfontolva tényleg kirúgnák azt, akiket ki kell, vagy segítené azt, akit segíteni kell. Nincs ebben a javaslatban semmi garancia, tudom. Az azt jelenti, hogy nincs mit kijátszani.

De a rendszerszemlélet inkább azt diktálja, hogy döntse el a tanárról egy bizottság, és rúgja ki az alkalmatlant a törvény. Holott az ember is képes ilyenekre.

2. Miért?

Nem akarok sok mondatot pazarolni rá, de nem mehetünk el amellett, hogy a pedagógus életpálya-modell olyan módon túr a probléma közepébe, ahogyan semmi szükség rá. Totálisság-elvű és rendszer-elvű (nem pedig ember-elvű). A rendszer-elvűséget fönt kifejtettem, a totálisság-elvűséget pedig annyival kivégezhetjük, hogy totális igazságot már a pápa sem birtokol, nem bölcs dolog uniformizálni. Biodiverzitást!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.