szeptember 1

2009.09.01. 12:29

Háromkor arra ébredtem, hogy jéggé fagyott a karom, úgyhogy igazítottam kicsit a hálózsákom nyílásán, hogy ne szeleljen ki a meleg, valamint a zsákon belül kezdtem lélegezni. Egy idő után a széndioxid elkábított, így annak ellenére, hogy két szikla volt a derekam alatt, újra elaludtam. Legközelebb már csak nyolckor ébredtem meg, amikor a diákok már nyúzottan bolyongtak reggelire várva. Osztályépítő portyán voltam kísérő.

Az egészben az a fura, hogy ott voltam mint tanár, és anélkül hogy bármiben másként viselkedtem volna, mint amúgy, egyszerűen úgy viszonyultak hozzám, ahogy eddig még senki sem igazán. Este 10-kor már állva el tudtam volna aludni, de még két hosszú órán át harcolnom kellett a szemhéjaimmal, mert még takarodó sem volt, meg a takarodóval kezdődik csak igazán a munka. Szóval azt kérdeztem magamtól: "Miért ne feküdhetnék le? A fesztiválokon is lefekszik aludni az ifjúság, pedig nincs velük tanár!" Nem jött válasz, a pedagógus öntudat pedig talpon tartott. Első lecke a tanári munkakörről: vége az életemnek. Nem aludhatok el akkor, amikor akarok.

Amúgy egy szavam sem lehet, ezek a kilencedikesek álom jó diákok voltak: lekötötték magukat napközben, nem cigiztek, nem piáltak, nem drogoztak, nem szexeltek. Pedig az már közhely, hogy az első hányós berúgáson már 7. ben átesik a mai gyerek-széria, 9. ben jön a füves cigi, és valahol a szexuális érés első és második pillanata között elvesztik a szüzességüket. Viszont mondom, ők most teljesen ember módjára viselkedtek -- ez az iskola taktikáját dícséri egyébként.

Ma lett volna az első órám, de kaptam helyettesítést a portyázás miatt.

csá nyár!

2009.08.30. 19:54

Tudjátok mit hallottam már régen? Az asszerehe-há-nehe-ne...-t

Ma van itt Angyalföldön a nyárbúcsúztató utcabál, a Besh o drom volt a fő attrakció, és a helyzet az, hogy hűha de jó volt! Röhej, hogy mióta tudok a zenekarról, és még csak most voltam először koncertjükön (idejöttek a ház aljába szinte, ennyire akarták hogy meghallgassam őket. Itt koncerteztek). Szerették a cigányok is, a monoton munkát végzők is, a gazdagok is, a kicsik is, a magamfajták is, szóval zene volt a javából.

Holnap beindul a tanév, nemsokára lesz megint napi kerékvágásom, aztán akkor újra rendesen blogolok majd, tessék türelemmel várni! (Vagy egyáltalán: várni :) ) Ez a nyár most ilyen sarkábol kifordulós volt (és milyen jó!)

annak vége, ez lesz

2009.08.18. 11:59

Most kicsit az életemmel untatlak titeket, de ez nem jelenti azt, hogy ne méltányolnám, hogy egész nyáron töretlenül nézegettétek a blogomat (annak ellenére, hogy nem igazán írtam). Hálából tényleg rövidre fogom, bár lehet, hogy pont hosszan taglalva szeretnétek.

Réges-régen leírtam hogy miért pityutanarur a nicknevem, annyi a lényeg, hogy a pityu foglalt volt, mikor e-mail címet akartam magam a vipmail-nél. Gondoltam legyen pityu2, majd pityu3-at próbáltam, de foglaltak voltak. Könnybe lábad a szemem, ha arra gondolok, hogy abban az időben fontolgattam a földrajz-történelem tanárszakra jelentkezést, és pont emiatt a pityutanarur nevet vettem fel. Gimnazistaként. Poénból. A postafiókom bloggal bővült, meghagytam akkor már ezt a hülye nicknevet.

Ma viszont már semmi vicces nincs az egészben, eddig is nyilván csak én díjaztam (és én is csak mosolyogtam rajta) de ma már tényleg semmi nincs abban, hogy pityutanarur a nicknevem. Mert ma végül felvettek pityutanarurnak egy iskolába, úgyhogy mostantól tanár vagyok amúgyis.

Nagyjából vége a diákéveknek (nagyjából, mert a diploma még nincs meg), de az utóbbi 1-2 év már egyáltalán nem volt annyira diákos, úgyhogy jobb is, hogy vége van a "se ez, se az" állapotnak. Engem most tényleg elfogott egy kisebb ünnepélyesség, nem akarok túl feltárulkozó lenni, úgyhogy csak annyit, hogy ez most nagy visszakacsintás az élettől.

Szóval zsír jó a nyár vége így már!

ne!

2009.08.17. 22:37

La Roux - In For The Kill, ezt ne, égre-földre könyörgök, hogy ne játszák többet sehol! Már akkor hallgathatatlan volt, amikor először lejátszották, de akkor is hallgathatatlan volt, amikor fölfelé kúszott a slágerlistán, sőt akkor is hallgathatatlan volt, amikor minden órában lejátszották, úgyhogy most, miután lecsengett, könyörgök, felejtsük el gyorsan! Mindenekelőtt az mr2 kattanjon már le róla, mert a sok jót szarral megspékelve nem szeretem! Ilyen Green Day "új száma" meg társai...

Hej, de igen nagy kár!

2009.08.11. 19:18

süti beállítások módosítása