Háromkor arra ébredtem, hogy jéggé fagyott a karom, úgyhogy igazítottam kicsit a hálózsákom nyílásán, hogy ne szeleljen ki a meleg, valamint a zsákon belül kezdtem lélegezni. Egy idő után a széndioxid elkábított, így annak ellenére, hogy két szikla volt a derekam alatt, újra elaludtam. Legközelebb már csak nyolckor ébredtem meg, amikor a diákok már nyúzottan bolyongtak reggelire várva. Osztályépítő portyán voltam kísérő.

Az egészben az a fura, hogy ott voltam mint tanár, és anélkül hogy bármiben másként viselkedtem volna, mint amúgy, egyszerűen úgy viszonyultak hozzám, ahogy eddig még senki sem igazán. Este 10-kor már állva el tudtam volna aludni, de még két hosszú órán át harcolnom kellett a szemhéjaimmal, mert még takarodó sem volt, meg a takarodóval kezdődik csak igazán a munka. Szóval azt kérdeztem magamtól: "Miért ne feküdhetnék le? A fesztiválokon is lefekszik aludni az ifjúság, pedig nincs velük tanár!" Nem jött válasz, a pedagógus öntudat pedig talpon tartott. Első lecke a tanári munkakörről: vége az életemnek. Nem aludhatok el akkor, amikor akarok.

Amúgy egy szavam sem lehet, ezek a kilencedikesek álom jó diákok voltak: lekötötték magukat napközben, nem cigiztek, nem piáltak, nem drogoztak, nem szexeltek. Pedig az már közhely, hogy az első hányós berúgáson már 7. ben átesik a mai gyerek-széria, 9. ben jön a füves cigi, és valahol a szexuális érés első és második pillanata között elvesztik a szüzességüket. Viszont mondom, ők most teljesen ember módjára viselkedtek -- ez az iskola taktikáját dícséri egyébként.

Ma lett volna az első órám, de kaptam helyettesítést a portyázás miatt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.