Úristen, most olvasom milyen köldöknézős lett a tegnapi! Valóban rossz kedvem volt, de nem annyira. Viszont megihletett:

hehhe :)

Voltam ma a tanulmányi osztályon leadni a szakdolgozati címbejelentőmet, meg megkérdeztem, hogy kábé mi van még hátra nekem. Ez kicsit jókedvűvé tett, mert alig maradt valami. (azután hogy lenyomom a 3 szigorlatot júniusban)

Ettől még nem rózsás minden. Januárban nagyjából az volt a jövőképem, hogy míg valami újságnál szétstresszelem magam, hétvégente a tudományos előmenetelemet építgetem. Akkor még dolgoztam a történelem szakdogámon, és nagyon élveztem, és arra gondoltam, hogy én ezt akarom csinálni örökké, majd tudós leszek! Tanár is lettem volna szívesen. Nem azért, mert pityutanarur a nicknevem, hanem biztosan a felmenőim miatt.

Meg az életkörülményeimmel bajom volt/van, úgyhogy próbáltam sokféle átmeneti állást találni. Most a diákmunkákig eresztettem a lécet újra, de hát már semmi sem a régi, hol van már az adatrögzítés meg a teszkó? Most hogy már végre-valahára nekem is megritkult az órarendem, most már nincsenek ilyenek. Ma elmehettem volna pszichológiai kísérleti alanynak, de a lelkemet nem adom!

Az alapvető változás januárhoz képest, hogy semmi önbizalmam sincs már újságoknál próbálkozni, valamint hogy a tanári állás nem is olyan vonzó. Hogy majd ennyire meg annyira jó tanár lennék én, aztán látom a gyakorlóhelyemen, hogy úgyis mindenki a maximumot próbálja kihozni magából. Lehet hogy csak bele kéne rondítanom a rendszerbe, leszarni a logikát meg a tapasztalatokat, és törni egy új utat. Majd megkeresek néhány iskolát, hogy bár még sosem tanítottam, de föl szeretném rúgni a kialakult állapotokat, fölvesznek-e? Meg egyébként is kezdem látni a kialakult rendszernek az értelmét. Kezdek átalakulni tanárrá. A tudományos terveimet pedig eszi a penész. Eddig se raktam le semmi tudományosat az asztalra, most meg már nem is vagyok lelkes, nem is tudnék. Úgy érzem harag van a szívemben egyébként.

Látom a cső végét, nézem az álláslehetőségeket, úgyhogy elhatároztam, szeptembertől belekezdek egy OKI-s szakácsképzésbe. Egyike leszek majd a legműveltebb szakácsoknak, ami tökre nem befolyásolja az étel minőségét, viszont tudnék miről mesélni főzés közben a főszakácsnak. Most nem látok semmit a lehetőségeimből. Visszanézve sokkal könnyebb nyugodtnak lenni. Olyan ez, mint a toboz. Mert ott is. Föntől nézed, látod a magokat meg mindent. De alulról még alig valamit. Félsz, hogy nem is toboz.

Most még befejezni az egyetemet, ami értelmetlen, de nehéz? Be fogom, 2010 januárjában egyébként. Még háromnegyed év, aztán hej de megkönnyebbült leszek!

A kiselefánt méltatlankodva trappolt keresztül a szavannán. Rátaposott két bokorra, és az ormányával homokot szórt szét mérgesen. A bank még kotlott az ösztöndíján, de az ő zsebében már csak egy földimogyoró-héj volt, és 94 forint. A kiselefánt fölöslegesnek érezte azt, hogy az ő elefántegyetemtől kapott pénzét a bank megforgassa magának. "A Bank egy burzsoá kizsákmányoló!" - trombitálta vérben forgó elefántszemekkel, majd megtapsolták egy kommunista gyűlésen.

Ironikus látvány volt, lássátok ti is:

(a motorháztető nem felnyitva van)

nézzétek majd a blogot, amit ajánlok.

Az is lehet hogy lesz tényleg egy felkészíteni való tanítványom, úgyhogy a félbe maradt munkát befejeztem, megszületett az okostojásra keresztelt blogom, amit a rendkívül furfangos nevű tortenelemtesztek.blog.hu linken lehet elérni. Most csak az a három térkép es teszt van rajta, amit már láttatok, de majd még lesz minden más jellegű feladat is. Egyébként azt a blogot gyakorlatilag az érettségire felkészítendő egy szem diákomnak készítettem (aki még szintén visszaléphet időközben), de mint műveltségfeljavító blog szintén hasznos lehet. Interaktív, ahogy a szánkbarágták az egyetemen (hát hogy az kell, mert az a jó).

Egyébként az utóbbi két hétben elapadt a szófosásom, az főleg amiatt van, mert most nagyon jól telnek a napjaim, és nem kell blogolással feljavítanom. És hát nem látom a végét :) A másik meg hogy most pénteken megkezdem végre az iskolai gyakorlatomat is. Kicsit beszartam, de majd elmúlik gondolom.