hétfőn 8:15-kor A történelemtanítás elmélete órám van. Pénteken 8:15-kor A történelemtanítás módszertana órám van. Ugyan azon a helyen, ugyan annál a tanárnál. Így esett meg ma reggel az, hogy a buszon teljes eufóriában voltam, hogy a hét utolsó napja van már...

Huginak elmondta az élettörténetét egy kéregető, aki öt nyelven beszél, stb. Tetszett nekem a kis punk reakciója: a saját jövője miatt kezdett aggódni. Hajléktalan-kérdésben a társadalom bújkál a valóság arca elől - ezen szoktak filozofálni, meg a mérnemdolgozik, miegymás, de hát valóban, a problémának vagy egy másik vetülete is: "én is hajléktalan leszek majd?"

A rendszerváltás története szemináriumon a tanárúr nemrég pont megkérdezte, hogy mi jár a fejünkben, ha meglátunk egy hajléktalant, és az észre sem veszitől a nem én tehetek rólán át ez is a kapitalizmus velejárójáig minden elhangzott. A tanár úr szociálisan érzékeny, én csak potenciálisan vagyok az, igazság szerint ebben a kérdésben néha még teóriákat is gyártottam.

Jó, mikor idekerültem Bpre, akkor csak minimál szinten: "csóró egyetemista vagyok légyszíves!"

Néha voltam annyira féreg, hogy Isten szimpátiájára apellálva adtam a kéregetőnek, hogy a vizsgán minden rendben menjen. Néha meg kitaláltam hogy olcsó piára költi, ami bezárja előtte a kiutat, de ez a száz sebből vérző elméletek egyike. Viszonylag hosszabb ideje az a gyakorlatom, hogy aki zenél, annak adok pénzt. Az dupla érv. Egyrészt zenél, másrészt ad valamit (zenét). Nem spanyolviasz - csak azért írom, hogy kerek legyen a dolog. Mert igazából csak a hugit akarom megnyugtatni:

a) ha nem találsz állást, és elfogy a pénzed, először elmész a Lillának dolgozni, mint ahogy már annyian megkötöttük vele a szóbeli szerződést (heehhe)

b) ha büdös az a munka, kérsz pénzt tőlünk, amit udvariasan elutasítunk először, de aztán megesik rajtad a szívünk, és adunk. De ha ezt gyakorlattá tennéd, akkor megmozgatjuk a szálakat, és találunk neked helyet otthon a kábelgyárban vagy itt Bpen a teszkóban.

c) ha erre úgy reagálnál, hogy a rokonságtól lejmolsz, támogatunk. :)

d) ha nem segít a rokonság, mert nem írtál elég képeslapot az évek során (ugyeugye), és a rokoni találkozó alól mindig kibúvót kerestél (ugyeugye), hát majd kitalálunk valamit.

e) megeshet, hogy a karunk nem ér el elég messzire, és különben is az akudtá váló pénzügyi válság miatt a munkahelyek fele elúszik, és nem tudunk neked munkahelyet biztosítani (amúgy sem), akkor mint a mesebeli medvebocsok, majd nyomorgunk miattad, mert megosztjuk veled amink van. Aztán a szemedre vetjük alkalom adtán.

f) hozzámész egy ronda de gazdag informatikushoz.

g) úgy állítod be, hogy az utcán élni a szent ferenci egyszerűség és az un. szamár testvérnek hátat fordítás gondolati elsajátítása. Szarsz a világra, elpusztul úgyis.

h) úgy állítod be, hogy az utcán élni lázadás az öltönyös karrierista bunkók világa ellen (vagy a bürokrácia ellen hehe), és te nem hódolsz be a pénzhajtás mókuskerekének. Ha újra jönne egy kommunizmus, még szobrot is emelnének neked...

i) kérsz kapát, meg vetőmagokat, aztán kivonulsz illegálisan gazdálkodni a pusztába, hétvégente meglátogatunk majd felváltva. Kis matekkal kiszámolható, hogy pont havonta látnálak, mint most.

Komolyra fordítva a szót, most csak érettségizgessél, különben kitadagunk :DDDDDD

Végre sort kerítettem a Ne szórakozz Zohannal-ra, de nem bírtam végignézni. Elkezdtem beletekergetni a felénél, mikor már nem bírtam odanézni, és abból kiderült, hogy a film további része már kevésbé olyan, de ettől függetlenül nem voltam lebilincselve. Kedvenc filmes újságom a cspv, általában bejönnek az ajánlataik, de a Zohannnál valahogy nem működött.

Kár bizonygatnom hogy nem vagyok prűd, a nagyi megszeretgetése tényleg nem fekszik. Valahogy a Kabalapasi (Good luck Chuck) túllicitálását éreztem az olyan jeleneteknél, meg folyton Ben Stiler felpumpált farka jutott eszembe a Kidobósból. Nem, nem, soha - ahogy a népi mondás tartja. Nem néztem végig.

Viszont volt néhány humor, amin könnyeztem kicsit, valamint ahogy végig akcentussal beszélt a filmben mindenki, az szinte hibátlanra sikeredett. Lior (izraeli srác) a táborban pont úgy beszélt, ahogy a filmben tolták. Úgyhogy azon is nevettem, de hát a vállon dugott senioritánál búcsút intettem Zohannak.

Napjaim leggyengépp pontja. Csak gyorsan leírom, míg elkészül a DVD, meg végez a mosógép, meg mielőtt elindulnék órára. A budapesti helyzet igazából nem aggasztó, vagy veszek valami gyümölcsöt órára menet, mert az a villamosmegállóban is el lehet fogyasztani feltűnés nélkül (a melegszendvicset pl. nem), vagy ebédig kihúzom. Most már masszívan korog a gyomrom, de az mindig korog, úgyhogy mindegy. Viszont eszembe jutott róla a nyár. Annak meg az a lényege röviden, hogy kétnaponta tojásrántotta, a többi variáció pedig: sütemény, gofri, pencake. Ja és párhuzamosan örök opció minden nap a műzli. Rémes reggelek: tojásrántotta tojásíz nélkül, ellenben sárga volt és enyhén édeskés. Borssal és chilivel megszórva már bors illetve chili íze lett, úgyhogy úgy már ehető abrak volt. Sütemény: cukor ízű és kész (nade reggelire?). Gofri: blöe, juharsziruppal über(super)blöe. Eperrel nyami és utána blöe. Az epernek sem volt a cukorízen kívül íze. Pencake: az m&m-es pencake-ben nagyon finom volt az m&m. A natúr pencake gofri ízű volt, az áfonyás pencake csak tapintásra volt más, az áfonya sok ízt szintén nem vitt bele. A reggeleken voltam úgy egy idő után, hogy éhes maradtam, miközben sok kaja volt. Nem azért mert finnyás, meg válogatós, meg sültgalambravárós, hanem mert... íz nélkül nem lehet enni.

a mai napon a blogom funkciója az lesz, hogy világgá kürtölhetem, milyen fáradt vagyok. Emberek! Nagyon fáradt vagyok. Szervíz, szeminárium, szervíz, könyvtár (sokáig), másik könyvtár (még tovább), szervíz, még mindig rossz bicikli, kollégium, db gyűlés. Oké nyilván kit érdekel, nekem is jobb lenne ha elfelejteném... Pozitívum: tegnap éjjel megszületett a szakdolgozatom első alapozó esszéje, roppant büszke vagyok rá hogy nem is olyan unalmas, mint ahogy a címe sejteti. Nem ússzátok meg, fogok még róla pötyögni ide eleget, de ma nem. Másik pozitívum, hogy péntekre már majdnem felkészültem, aztán még csak kedd van. Igaz, ma találkoztam két évfolyamtárs föcitörissel is, akik épp mentek gyakorlótanítani, attól meg egy kicsit levert lettem, hogy én milyen messze vagyok még a földrajz gyakorlótanítástól. Na jó, hogy valami érdekeset is írjak: (lehet hogy ez is csak nekem érdekes)

Domanovszky könyvében olvastam (A szepesi városok árumegállító joga, 1922), hogy Lőcse és Késmárk gyűlölködése micsoda családi tragédiára is szolgált példával. Röviden a szituáció: 1358-tól 1570-ig pereskedett a két város az árumegállító jogért, ami egy nagyon ritka és értékes előjog volt a középkorban. Eredetileg Lőcse kapta, de a többi szepesi várossal szemben ez akkora erőfölénybe juttatta Lőcsét, hogy a szepesi városok Késmárk kezdeményezésével Lőcsét legalább a gyakorlatban próbálták megfosztani az árumegállítás egyedüli élvezésétől. Az idő előrehaladtával Késmárk jogtalan áskálódása egyfajta szokásjoggá állandósult, ezt nagyon kéne részletezni az ügy megértése érdekében, viszont a családi tragédia megértéséhez elég annyi, hogy a Késmárkiak és a Lőcseiek annyira megutálták egymást az évszázadok alatt, hogy mikor a mohácsi csatavesztés után az országban belviszály támadt, Késmárk Szapolyai János, Lőcse pedig Habsburg Ferdinánd oldalára állt. Ennek égisze alatt pedig egymás állatállományát lopkodták (1000 állatból álló gulyákat meg ilyesmik), malmaikat gyújtogatták, gabonájukat pusztították (aratáskor...). Emberek életébe került mindez, én nem tudom úgy leírni, hogy összeszoruljon a szívetek, de valami egészen gusztustalan dolgot képzeljetek el. Két magyarországi város fönt a hegyekben... 1535 telén pedig egy lőcsei tanácstag, bizonyos Koch Pál igazán embertelen helyzetbe került. Fia, János beleszeretett a késmárki bíró, Damianus lányába, és el is jegyezte őt. Botrány ebből akkor kerekedett, amikor a Koch család Késmárkra ment családlátogatásra. Hazatérve Lőcsén már lincshangulat fogadta, és követelték hogy mondjon le tanácsosi címéről. Azért azt tudni kell a dologhoz, hogy Késmárk ekkor már több, mint 50 éve a Szapolyai család birtokában volt, akik ugye közel voltak a tűzhöz, ekkoriban pedig már maga a(z egyik) király volt Szapolyai-családtag. Ez pedig Késmárkot Lőcse rovására jogtalanul élvezett előjogokhoz juttatta (megvoltak az összeköttetéseik), tehát egy lőcsei polgár számára Késmárk nagyjából a Pokol kihelyezett tanszékének számított. Késmárk miatt nem indulhatott be a nagy gazdasági fellendülésük - gondolták. Ezek fényében egész másként fest a lőcsei tanácsos hazaérkezése Késmárkról, és mint említettem, a lemondását követelték. Annyit sikerült elérnie, hogy a tanács döntsön a kérdésben, ami készségesen döntött is: egyöntetűen arra jutottak, hogy a tanácsos vagy kitagadja a fiát, vagy lemond a tisztségéről.

Nem derült ki, hogyan vívódott a tanácsos magában: karrier vagy család, de végül fia előtt  bezárta házának kapuit, és kitagadta a családból. A tanácsos tragédiája abban állt igazán, hogy a lőcseiek már sosem bocsátottak meg neki: kitelt a becsülete, néhány hét múlva kilépett a tanácsból, és a legfontosabb holmijait víve csak magával, az éj leple alatt elhagyta maradék családjával a várost örökre.

emberek...