Szerdán referálok Slachta Margit tevékenységéből, péntek óta vele foglalkozok, ma már teljesen lelkes voltam. A 8:15-ös gyilkos unalom után (9:45-kor) erőt vettem magamon és még elvonszoltam magam a politikatörténeti könyvtárba is; ott három tanulmányt találtam Slachtáról, és akkor a források még hátra volnának: országgyűlési almanachok és a moszkvai jelentések. (Achtung, a "tovább" után hosszú és történelem lesz!)

A Half Nelson katartikus film, ideális vasárnapi. A zenéje *nagyon* jó. Sajnos meg kell vennem a filmzenét, mert az alternatív út ez esetben nem járható. Ez egy annyira jó film, amiről én már nem is tudok mit írni. Jók az arányok; klisék kikerülve; nem Nelsonnak hívják a tanárt.

Charlie Parker játszott egyébként egy Half Nelson című számot (többek közt ugye.../tényleg nusi, nem nálad van a CD-m?), Half Nelson minden bizonnyal egy olyan dolog az amerikai kultúrában, mint a "knock, knock - Who is there?": mi alapjáraton nem értjük. Tehát sokat gondolkoztam, miért lett Half Nelson a film címe ha senkit sem hívnak Nelsonnak benne, arra jutottam, hogy a címmel visszautalnak valamire, amit én nem tudok.

Half Nelson filmzenét keresve bukkantam rá a Sparks együttesre, akiknek az első albumuk Half Nelson néven is ismert, hivatalosan csak Sparks. Beatles-alternatíva.

Meg ha már írok: cimborinával tegnap Echoes of Pink Flyod koncerten voltunk a Jókai klubban (Rick Wrightra emlékeztünk). Nincs szívem gonosznak lenni, mindig óriási dolog, ha játszanak. De azért néhány tanulságot:

• a kevesebb fény hangulatosabb
• akkor a közönség is pulzívabb
• a színpadon ráflesselnek arra, amit csinálnak
• cinetripet! okvetlenül. Hogy ez eddig miért nem hiányzott?...
• Szaxofonosimre és Basszermilán nélkül most szétesett volna a produkció
• a Sárik vokálja jó, csak össze kell csiszolni a Pink Floyddal.

szép vasárnapot

Azt mondja:

"az eleven energiáktól pezsgő Nogu Svelo, amely a halandzsa nyelven énekelt Haramamburu és a Szibériai szerelem című számaival robbant be a köztudatba, majd a „Boldog vagyok, mert teherbe estem” című albumával váltotta ki a kritikusok felháborodását és elismerését." (a38)

Túl azon hogy milyen póló volt a frontemberen, zeneileg kicsit többre számítottam, azt viszont le kell szögezni, hogy hamar kiderült, hogy nem vagyok célközönség. Így nem is írnék róla sokat. Az első két számot még érdeklődéssel fogadtam, de feladtam a sznobságot, hogy csak azért mert nem a szokott irányból jön (Oroszországból nem szokott jönni), érdeklődéssel hallgatom. Csak azért, mert "eleven energiáktól pezsgő", attól még a zenekar kevés volt ahhoz, hogy levegyen a lábamról. Nem voltak rosszak, csak egész más gyökerekből táplálkozó, de az európaihoz hasonló zenéjük volt. Gyengébb pillanatokban a Kőszegi Szüreten éreztem magam a fesztiválsátorban, ahol Bódi Guszti nótákat énekelt egy három szintetizátorral operáló brigád. Nehogy félreérthető legyek: nem az orosz Bódi Gusztival volt dolgunk, inkább az orosz Quimbyvel, ha van értelme ilyen párhuzamokat vonni egyáltalán, de a lényeg az, hogy ehhez a zenéhez hozzá kell szocializálódni. ÜccemSkaPopRock.

A közönség kétharmadát a honvágy hajtotta a hajóra, elég sok 40 körüli orosz figura volt, rajtuk kívül néhány SzSzSzR-es (egészen pontosan CCCP-es) pólóban óbégató tizennyolcéves volt, kicsit lehangoló volt szembesülni azzal, hogy egy Oroszországból jövő banda koncertje még mindig elvi jelentőségű néhányak számára, ott a hajón látszatra a többség számára.

Jött a Russkaja is.

Egyből egy ütős ska-val nyitottak, nagy megelégedésemre. Valamennyire idegesítő volt a mesterkélt oroszság: pont előttük játszott az a vérorosz banda, most meg ez az osztrák banda; hozzák nekünk az orosz sztereotípiát - hát menjenek már; de legalább a hangulatot percek alatt felpörgették. Érezhetően nyugatról jöttek: bár nyomatták a sablonos oroszságokat, a zene a legfrissebb ska volt, legpontosabb talán így: rusztikus ska. Pont mint a PASO-tól a Gagarin. Az este megfelelő folytatása egy hiányérzetet csökkentő PASO koncert lett volna, de már az Ovcsinnyikov testvérek DJ-szettjén sem maradtam ott, szóval ennyit az este megfelelő folytatásáról. Leléptem mert már nagyon fájt a bokám, másrészt mert fájós bokával mit csinálhattam volna ott? Ha lett volna egy fotel, flesselgettem volna, de így nem.

Reggel először nem tudtam a lábamra állni, aztán elvergődtem a kórházba (a villamosmegállóból fordultam vissza az eü kártyámért... majdnem felrobbantam az idegességtől hogy lehetek annyira hülye figyelmetlen), elkészült ez a kiváló felvétel a bokámról:

szemmel láthatóan nincs bokatörés, pedig a dokinéni azzal is ijesztegetett; végül fekvőgipszet javasolt, de tekintettel a tanulmányaimra csak erős fáslival összekötözött, meg kenőcs meg minden, és most feküdnöm kell amennyit csak tudok.

...egyike azoknak a napoknak, amikor mínuszban ébredek, és a nap folyamán nemigen javul a helyzet. Az vicces volt, hogy rossz buszra szálltam fel, mert nem sűrűn esik meg velem, de mióta a pirosheteseket közönséges busznak álcázzák, várható volt hogy egyszer bekövetkezik. Leszálltam a piroshetesről a Ferenciek terén, és átszálltam a 173-as buszra, és az Astoriához közeledve már bekészítettem a lendületemet, hogy akkor pont beérek órára időben, de a busz csak ment tovább, és akkor vettem észre hogy igazából 173E jelzésű buszon utazok, annak ellenére hogy a busz oldala nem volt pirosra tapétázva. Úgyhogy következőként Blaha, vissza két megállót egy alkalmas busszal, 15 perc késéssel megérkezett az órára a kiselőadó (ez én vagyok). A kiselőadást pedig inkább elfelejtem, bár nem volt botrányosan rossz.

Át a könyvtárba, felkészülni a délutáni órára, ismét egy 1922-es könyv, lapjai érintésre foszlanak - egyébként van ebben valami vonzó dolog. Az óra előtt már gyaloglás közben is majdnem elaludtam, ittam hát egy garantáltan fekete teát, 70 percig tartott a hatása, az utolsó húsz percben már leálltak az agyi funkcióim. Át egy másik könyvtárba, kikölcsönöztem az esti olvasnivalót, közülük mutatok egy brutálisat, a többi viszonylag csemege számba megy.

Más napokon a tevékenykedés kiránt az ébredéssel érkezett mélypontból, de ma csak a legkötelezőbb tennivalóknak tettem eleget: üveges szemekkel gyaloglás, budapest-tekintet, satöbbi. Este elvileg jó lesz, mert megyünk koncertre (nemrég jutott eszembe, hogy vettünk jegyet), de a szkepszis az, ami sosem okoz csalódást, úgyhogy inkább maradok annyinál, hogy most még kimerült-rosszkedvű vagyok, és legrosszabb esetben ez nem fog változni. Addig olvasok, vagy megnézem a Half Nelsont, állítólag jó.

Hadd közöljek egy ködös gondolatot: most kezd érződni a hangulatomon a baglyok száma. Rémes. Rémes! Másrészt pedig: napok amik megkeserítik a szünetig hátralévő további napjaimat: csütörtök, péntek, kedd, szerda. Utána sincs lazítás a féléves "ütemtervem" szerint, de én elhiszem hogy lesz. Micsoda lazítás lesz... most ez az orrom elé lógatott sárgarépa.

Erőltessük az optimizmust: ma végre hozzájutok a szükséges biciklialkatrészekhez, így ha lesz időm, azokat beszerelve akár biciklilzhetek is. Ez pedig örömteli. Némileg. Feledve az előzményeket.

Ki ne felejtsem (12. századi stílusban):

Az egy és oszthatatlan Szentháromság nevében! Pityu, Isten kegyelméből az NFK diákbizottságának újraválasztott tagja és ismét jegyzője minden mostani és majdani hívének, aki ezt a bejegyzést olvasni fogja, üdvösséget a mindenki Megváltójában.


Mindenkinek, mind a mostaniaknak, mind a majdaniaknak ezúton kívánjuk tudomására hozni, hogy mivel a fényességes kollégiumi alapszabályzat úgy rendelkezik, s e rendelkezést a nagy bölcsességű Isten kegyelméből diákbizottság az Égből alászállt hatalmánál fogva úgy látta jónak végrehajtani: az Úr tegnapi napján féléves rendes kollégiumi közgyűlés tartatott, kivált sok résztvevővel, mely korábbi félévek mellett példa nélkül áll, s a fényes közgyűlés a szükséges formaságok végighallgatása után új héttagú diákbizottságot választott kilenc jeles jelölt közül, amely választás eredményének értelmében, s az Úr mérhetetlen irgalmának köszönhetően magunk is - szobatársainkkal együtt - a diákbizottság tagjai maradtunk, s az utána következő ülésen lezajlott tisztújítás révén az elnök ismét szobánkból került ki, jómagunk alázatosan ismét csak a jegyzői feladatra jelentkeztünk mert az nem jár extra munkával és mégis cím, jelen bejegyzésünk hatályával közhírré tesszük.


Kelt saját kezűleg az Úr kétezer-nyolcadik esztendejében, diákbizottsági tagságunknak pedig második évében, amikor a tiszteletre méltó férfiú, Péter mester az NFK db választott elnöke, s ugyanennek a helynek választott alelnöke Zoltán, ugyancsak választott pénzügyi referense Szabolcs tárnokmester, és mások többen, akik az diákbizottság tisztségeit viselik.
pecsét.