A National Geographic oldalán van egy gyorsan elolvasható cikk egy Etiópiában önkénteskedett lány tapasztalatairól, gondoltam szólok.

Amúgy Nusi is megy önkéntesnek, nagyon nemes dolgot fog tenni: Franciaországban segít majd segítséggel élőknek. Nem irigylek semmit a testvéreimtől, de azt meg kell jegyeznem, hogy a szálláson és élelmezésen felül pont egy magyarországi nettó tanári fizetésnyit is kap még mellé.

Szóval az én munkám is felfogható önkéntes munkaként :) Nem olyan egzotikus ugyan, de azért ez is valami...

Múlt héten ottalvós gyakorlatra vittük az osztályt a pedagógiai program szerint. Kapáltunk, gyomláltunk keményen, annak örültem hogy nem amolyan iskolás seggvakarás volt, hanem rendesen melózni kellett a gyerekeknek. Estére így mindenki lelke rendbe jött, ájultra részegedni és füvezni már nem akart senki.

Munka közben spontán előjött az igény, hogy ültetvényes dalok szóljanak, úgyhogy elővették az iPhone-okat meg a többit, és úgy volt.

Minden este raktunk tüzet, erőltettem az éneklést, de többnyire a telefonok győztek, kivéve utolsó este, amikor eszembe jutottak a cserkésztáborokból az ismételgetős nóták, például a "tíz szakadt néger". Tetszett nekik. Sőt az egyik népdal is, úgyhogy egy népdalt is tanultak, a Túl a vízen egy madárt.

A népdalok egyébként tudnak valamit. Kimerülten a tűz mellett ültünk egyik este, senki nem szólt semmit alapvetően, de nem azért mert nem volt mondanivalójuk, hanem másért. Az egyikük csak simán megkért: "István, énekelj valami szomorkásat!" És elénekeltem az Indulj el egy útont, és éreztem, hogy most mindenkinek ez kellett. Remélem legközelebbre már ők is éneklik. Nem tudom mit tanulnak énekórán, de ilyeneket kéne.

A tűz pedig olyan érdekes, hiába írunk 2011-et, és hiába döntik el az emberek a vitás kérdéseiket okostelefonos googlezéssel, hiába vannak filmek és játékok, egy tűz köré ma is ugyanúgy odaülnek a fiatalok, ha van. Én nem erőltettem, soha nem találtam ki, hogy 8-tól tábortűz, csak néhányan éhesek maradtunk, krumplit akartunk sütni, tüzet raktunk, és egyre többen lettünk, egyre több krumpli sült, és valaki zenét kezdett nyomatni a telefonjáról, aztán néhányan énekelni kezdtek slágereket, aztán még többen lettünk, még több krumpli sült, dumálgattak az ifjak, jó volt. Minden este. Olyanok voltunk, mint egy törzs.

A kormány szótól egyből hőbőrgőre csücsörítem a számat, és máris készítem a karomat, hogy hadonászhassak vele, miközben beszélek.

Egyik munkám a tanárság, a másik kétkezi, de most nagyon azt hallom mindkét bőrömben, hogy mekkora az elégedetlenség. A tanáriban a 22-ről 28-ra emelendő óraszámtól szédül mindenki, a rakodóban a heti 5 és fél naptól, az indoklás nélküli kurúgástól, szabadnapok és a műszakpótlékok csökkentésétől kurvaanyáznak a kollégák. Hát a vállalkozókért van talán ez a kormány? - ez volt a diskurzus. S aztán olvasom a cikkeket, hogy újabb extraadók vannak kilátásban, és ugye mindenki hőbörög a maga módján: a pénzvilág például sajtóközelményt ad ki, úgyszólván aggódik hogy kötéltáncot jár a kormány - ők nem beszélnek csúnyán, ők így szoktak dühösek lenni. Rövid úton beláttam: mindenkitől bevasal plusszpénzeket a kormány, nem csak a munkásoktól, s ennek igen kiábrándító oka van: nincs mozgástere az országnak, nem tud még bűvészmutatványokat sem csinálni, mert nincs pénz varázssüvegre sem.

Így megy ez már csak mifelénk. Amerikában tényleg jobb, csak megkérdezik hogy vagy, műmosollyal, te pedig válaszolsz hogy fájn, és elmész a műúton a műkönyvesboltba műművészetért, elmész a műtemplomba az álszentek közé, elmész a műkocsmába műbarátokért, (Laci te viszont itthon is el tudsz menni műegyetemre :) ), műproblémákon pörögsz a munkahelyeden, és ettől olyan könnyű a szíved és a levegő, hogy csak na!

Nálunk meg éppen most tanítottam az egyik osztályban Trianont, ökölbeszorult kézzel hallgattak, a másik osztályban meg a náci megszállást követő szovjet éra eljövetelét, és utána mentem a rakodóba rakodni, ahol hallgattam a 2011-es nyomort... Persze hogy ittam a nap végén egy sört, szerencsére Robi nem tagadta meg a társaságát. Ahogy a Kaukázus énekli: "lángos, tejföl, egy jó fröccs, életem ennyi kell!"

Ettől leszünk kemények. A kormány ettől még éppúgy kormány, mint az eddigiek. Ugyanazt a szívességet megteheti.

Amúgy egy rakodó többet keres, mint egy tanár, nyári szünet ide vagy oda. Ez nem ide tartozik, de nem akarok még egy kesergős bejegyzést külön emiatt.

félévente átböngészek néhány megbízhatónak bizonyult zenekritikás oldalt, hogy mi a termés, és ebből mi szól nekem.

Az egyiket azért szeretem, mert ha pontoz, annak hihetek. B+ nál ami rosszabbat kap, azt általában én sem szeretem hallgatni. Ez a Quart.hu

A másikat azért szeretem, mert helyettem böngészi végig az igényes újdonságokat, csak a rockosabb vonal hiányzik belőle, és úgy fest, múlt nyáron behalt. Ez a RezegaRezega

A harmadikat azért szeretem, mert Lilla ajánlotta - világzene alapvetően. Ez a Putumayo

Áhitatos, fáradhatatlan, órákon át tartó torrentezésem és zenehallgatásom következtében azt kell mondanom, az utóbbi háromnegyed év egyedül két érdemleges dolgot produkált (abban a kategóriában, ami a magamfajta nyárspolgárt csak úgy önjáróan nem ér el), ez pedig a The Strokes Machu Pichu száma, valamint Pink Floyd lényegére emlékeztető Moon Duo Mazes száma. Alant embedelve.

The Storkes.

Moon Duo.

Április 22. a Föld napja, és a katolikusoknál Nagypéntek. Nagyon-nagyon jó, hogy egy napra esik a két ünnep! Tulajdonképpen az ember az egyetlen faj ezen a bolygón, amelyik ha elengedi magát, és csak teszi azt, ami neki tetszik, akkor elpusztítja önmagát, utódait, elődei nyomait, a bolygót, és pillangóhatással a világmindenséget is megváltoztatja, és gondoljunk bele, a Húsvét is arról szól, hogy nem engedheti el magát többé az ember. A Föld és az ember sorsa összefonódott.

Beszélgettem az osztályommal arról, hogy min kéne változtatni, és néhányan fikázni kezdték a társadalmat, hogy a műemlékeket összefirkálják kiscsírák, a közterületre nem vigyáznak, és úgy általában tönkreteszik a dolgokat. Erre az egyik jól megdicsért lány szemükre vetette, hogy mi ez a képmutató fintorgás, amikor arra nem képesek, hogy a szemetüket a kukába dobják, vagy hogy a falat ne rugdossák össze focilabdával, vagy hogy ne firkálják össze a padjukat! Nyilvánvaló.

Szelektív hulladékgyűjtés? Erőfeszítés. Átgondolt járműhasználat? Erőfeszítés. Takarékos energiahasználat? Erőfeszítés.  Környezetbarát eljárások? Erőfeszítés!

Különös volt észrevenni, hogy amivel év eleje óta küzdök az osztályban, eddig számomra jellemfejlesztés kérdése volt. Embert faragni az ifjakból, hogy legyen akaraterejük elsétálni a kukáig, legyen önfegyelmük megállni, hogy ne a teremben labdázzanak, és legyen igényük a tisztaságra. S most a Föld napja közeledtével kiderült, hogy ez egyúttal pontosan az, amit egy tizenéves megtehet a Föld megmentéséért. Egy tizenéves vagy egy átlagpolgár megértheti hogy csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást, de tenni keveset tud érte. Viszont figyelhet mennyi szemetet termel, és azt hogyan kezeli. Egy iparmágnás tudja csökkenteni a károsanyag-kibocsátást a maga ipartelepén, viszont nem tudja csökkenteni a nép szeméttermelését.

Ha valakiben még kérdés volna, hogy a túlélésről van szó, annak szólok, hogy ez nem kérdés. Középtávon igaza lesz azoknak, akik nem tesznek semmi erőfeszítést, és mindent csinálnak ugyanúgy, ahogy eddig, mert ugyan szarabb lesz minden, de csak fokozatosan, s így hozzá is szokunk majd. Hosszútávon viszont a természet farkastörvénye diktálja majd a tempót, és a gyengéknek nem fog kegyelmezni, elhullanak mind egy szálig.

A katolikus vallás felfogása szerint Jézus tudatosan végigvitt kínhalála meghozta az ember számára a megváltást, utat mutatott. Míg a korábbi ember ráfoghatott mindent rossz prófétákra és nem elég meggyőző csodajelekre, addig az új ember már csak magát okolhatja sorsáért. A hibáit helyrehozhatja. Útját tudatosan járhatja. Lemondhat kicsinyes dolgokról jelentősebb dolgokért.

Ma veszélyt jelent az, hogy azt gondolhatjuk, a környezetvédelem a multik és a tehetősek dolga. Hogy minden mehet ugyanúgy, ahogy eddig megszoktuk, mert még tavalyelőtthöz képest sem pusztult jobban a Föld. Olyan ez, mint a történetben: Ádámot és Évát kiűzik az Éden kertből, mondja nekik Isten, hogy akkor kifelé és mostantól sírva eszik vacsorájukat és izzadva szerzik meg ebédjüket. S azok ketten odakint körülnéznek, és túljárnak a rendszer eszén: hideg ellen kabát, meleg ellen hűvös ház, éhínség ellen magtárak. Kis híján már azt mondanák, hogy minden rendben, és megszokható. De nem az a feladatuk, hogy megszokják az új helyzetet, hanem valami igazán magasztos...