Astoria-Kálvintér-Fővám tér-Gellért tér-Bertalan Lajos utca-Móricz Zsigmond krátér-Bocskai út-stb.

Villamosoztam vissza a kollégiumba. A Móricz előtt azt mondta a villamosvezető, hogy "a Móricz Zsigmond kráter következik".

így van.

Ma volt az első tanításom, roppant mód vártam már (a nicknevem viszont nem ezért pityutanarur). Sikerült egy

unalmas

órát tartanom, de legalább ura voltam az időnek és a helyzetnek, úgyhogy minden belefért az 45 percbe, amit elterveztem. Érdekességekkel, feladatokkal együtt. Csakhát ami nekem töriszakosnak érdekes, az egy 16 évesnek... fene tudja! Ezért is aludtak néhányan hátul.

Amúgy a suli felé tartva a torkomban kalimpált a szívem. A folyosón egyből belefutottam a vezetőtanáromba, akinek mondtam, hogy izgulok, ő meg mondta, hogy nem kell. Ez meggyőzött, és nem izgultam. Hehhe...

A teremben míg rendeződött az osztály, fölírtam a nevemet a tábla sarkába, azt még a 187 című filmben láttam. Gondoltam míg írom a nevem, belezökkenek a szerepembe. Elkezdtem az első mondatomat, aztán rájöttem, hogy azt még nem tisztáztam, hogy azt a nevet miért írtam föl a táblára. Úgyhogy a hátam mögé böktem, és zavartam mondtam, hogy az a nevem. Kibuggyant belőlük egy kollektív felröhögés, de nekem szerencsére már a tananyagon kezdett pörögni az agyam, hogy tartsam az időt. Úgyhogy nem jöttem zavarba a hülyeségemtől. Végülis az óra mérlege alulról súrolta a szándékaimat. Egyelőre ez is nagy szó. Hogy bár unalmas volt, az időt tudtam tartani, táblavázlat lett, sikerült a forráselemzés. Úgyhogy örvendezzünk mind! Holnap jön a következő.

Nekem ez egy nagy pillanat, úgyhogy hadd tisztelegjek az irodalom tanárom előtt, ma láttam, hogy februárban kitüntették, itt van a videó (ami nagyon torz ábrázolása a Pásztónak, de mégis büszkén mutatom, mert azért átjön ez-az). Három perc.

Már nem tudtam visszaaludni a locsolás után, a polcomat kezdtem nézegetni az ágyról, és megláttam a Mikszáth Kálmán: Magyar várak regéit, levettem, olvasgattam.

Kimorzsolok néhány meghatódottság-könnycseppet a szemem sarkából, tizenöt évvel ezelőtt kaptam Karácsonyra, akkor még csak 2-3 éve tudtam olvasni. Na és hogy mennyire szerettem ezt a könyvet, ez jutott eszembe. Hogy amikor felsős koromban irodalomórán a kedvenc könyvünkről kellett fogalmazást írni, én ezt a könyvet választottam. Akkor ez kemény dió volt, mert nem egy történet van a könyvben, hanem harminckettő. Éva néni azt javasolta, hogy akkor inkább csak jellemezzem úgy általában ezeket a történeteket, valamint válasszak ki egy történetet, amit mutassak be részletesebben is. Nem sikerült valami jól a fogalmazás, pedig a könyv megérdemelte volna.

Két oldalas történetek egymás után, pont olyan terjedelmű mind, amennyit az ember reggel a villamoson végig tud olvasni. Igaz, hogy Mikszáth inkább a gyerekek miatt fogta ilyen rövidre a mondandóját, elvégre akkor még nem volt villamos. Egyszer Mikszáth azt írta vagy mondta, hogy ha valami jót akar olvasni, akkor ír magának egyet. Tudott.

Azt írja mindjárt az első regében, hogy "Csapjuk el hát a történelmi adatok száraz könyvét" - hallelúja egyébként - "s kérdezzük meg a regétől. Annak szabad tudni mindent."

Írja továbbá, és ezt csak azért idézem, hogy megmutassam azt jellegzetes tréfásságot, tehát írja továbbá, hogy "Ezer év előtt volt... Az ország meg volt hódítva telejsen. Még imitt-amott tartotta magát egy-egy lézengő csapat a Zalán embereiből. De az már csak olyan foghegyre való volt. A honfoglalási csaták lezajlása után most azután következett az ország felosztása a vezérek, alvezérek és a katonák közt. Volt föld elég, nem kellett fösvénykedni!" satöbbi.

Van ott a Székelykő váráról is egy rege, Székelykőről, ami Torockó mellett van. Torockó is szép, meg a Székelykő is, aki jár Erdélyben, biztosan elmegy oda is. Én most csak annyit idézek a történetéből, amennyi feltétlen szükséges. Ami a kezdeteket illeti, "Székelykőt, mely Torockószentgyörgy mellett fekszik egy kevély ormon (alul a völgyben a kis Geszteg patak csörtet a Maros felé), a monda szerint az óriások építették. Az erdélyiek többnyire ezekkel az urakkal építtették a váraikat." Mekkora oltás már!

Egyébként elkanyarodva kicsit, mert akarok idézni még egy mondatot a történetből, előtte egy viccet is közölnöm kell, hogy megalapozzam az írás hangulatát. A vicc egyébként más-más hangulatban más-más módon ül, de ha már fölkonferáltam, jöjjön is; arról van szó, hogy a kínaiak nagy világhódító háborújukban elérik a Kárpátokat is, Székelyföldhöz érve pedig Ming, a kínaiak parancsnoka üzenetet küld a székely ellenállóknak. Mondván, hogy adják meg magukat, mert ők csak kétszázezren vannak, ellenben a kínaiak serege kétszáz millió, úgyhogy vonják le a következtetéseket. Áron csak hátraszól Andrásnak: "hallod-e, hová temetünk el annyi kínait?"

"Ott járt a tatár is" (ez még mindig a Székelykő regéje) ", de az igaz, hogy el is ment onnét, mert az aranyosszéki székelyek összeszedvén magokat, megtámadták a vár környékét elözönlő tatárcsordát, mely már napok óta szorongatta tüzes nyíllövéseivel a várurat, és két székely legény vezérlete alatt az egyszerű földnép elverte onnan a kutyafejűeket." A két székely legény sorsa aztán úgy végződött, hogy Thoroczkay Vencel, Torockószentgyörgy ura és alvajda megjutalmazta őket. Nehéz Mikszáthnál is tömörebben elmondani mi történt, mert ő sem ír sokkal többet, inkább jobban, mint hogy ez a Thoroczkay Vencel szétküldte a várában a két székely legényt, nézzék mi tetszik nekik, aztán megkapják. Mondja is visszatérvén az első, hogy neki az alvajda úr lánya tetszik a legjobban. A második pedig ugyanígy a lányt választotta. Kérdezte Thoroczkay Vencel, hogy a Katalin vagy a Klára kell-e nekik, és mutatta is a Klárát. Mondta mindkettő hogy ő, a Klára az. A csavar a történetben az egyébként, hogy a Katalin és a Klára ikrek voltak, úgyhogy nem kellett levágniuk egymást a legényeknek.

Ilyen.

A hospitálásomról még nem is meséltem! Nem beszéltem ki kölyköket, a kis fogyatékosságaikat, nem tettem fel róluk képeket, nem gondolkoztam nyilvánosan a tennivalóimról... Hehhe... jó kis per lenne belőle... Amúgy természetesen az egész iskolás-dologról csak szőr mentén tudósítanék, figyelembe véve hogy az kevesekre tartozik. Egyébként tanítani csak jövő héten kezdek. Nem is az a lényeg!

Ma a tizedik bé nagyon lezsibbasztott, persze nagyon szeretem őket, meg minden, nem az. Beültem az irodalom órájukra is, most Petőfi forradalmi verseit folytatták, aztán áttértek a szerelmes versekre. Itt jön a lényeg, mert teljesen meghatott, amennyire fennakadtak Petőfi problémáin. Hogy ez most miért volt bizonytalan Júlia érzéseiben? Meg hogy 24 évesen miért gondolkozott azon, hogy ha ő előbb hal meg, mint a nő, akkor vajon egyből összeházasodik-e valami fattyúval? Nagyon jó volt, itt simán be lehetett volna fűzni a szexuális felvilágosítás érzelmi blokkját, de nem volt telhetetlen senki, megelégedtek azzal, hogy Petőfi az agyára mehetett Júliának. El is képzeltem, azt igazából szégyellem, úgyhogy az a tovább után lesz.

Ha már lyukas a zsebünk (sokan panaszkodnak), sirassuk meg!