ennyi sok embert! Befejeződött a cirkusz, ők mennek tovább Stockholmba, én meg megyek aludni. Halálos volt. Elve fölkelni ma reggel, aztán kiderült hogy Dorkáék alaposabban buliztak, közülük mindenki részeg volt még reggel is úgyhogy én vezethettem az autót, ami  feldobott, de várt rám a lila és dudorodó kötény, meg minden.

és az a sok ember! Emberek nappal, meg éjjel, csupa-csupa ember minden percben, már tegnap is odavolt az agyam ettől, ma meg egyenesen jobbnak láttam meg sem szólalni, mert képtelen lettem volna a véletlenszerű gondolataim kibüfögésén kívül érdemben társalogni. Éjjel is figyelembe vehettem volna ezt.

Úgyhogy most alszok egy jót, megittam a sört ami semlegesíti az energiaitalt, és vélhetőleg emberekkel fogok álmodni, emberek fognak jönni-menni az agytekervényeimen, és néhányan jégkását kérnek, néhányan mondanak valamit, néhányat megnézek, néhánynak pedig elszámolok a pénzzel, biztosan jönnek síró kisemberek is, akiknek én fájdítottam a szívét, mint kiskoromban az árusok az enyémet. Vagy a sör miatt azt fogom álmodni, hogy pisilnem kell.

5 perc múlva indulok, úhogy "just a short outline of pityu's job"!

előzmény: Dorka szólt a lehetőségről, hogy mehetek a Disney jégtúróra dolgozni, ha akarok. Akartam.

egyrészt beszartam a röhögéstől, amikor megmutatták, hogy mit kell majd árulnom: részben mert hogy néz már ki, részben mert már hallottam róla Dávidtól: csudiszép hibes-habos disney kelyheket jégkásával. Azaz jéggel, amit leöntünk sziruppal. A bűntudat mardos munka közben, hogy mit adok el mennyiért.

másrészt kötényt kell hordanom, lilát, meg lila sapkát rózsaszín felirattal. Szerencsére feledékeny vagyok, és mindig csak a bevetés után jövök rá, hogy életem legsötétebb percei telnek éppen. Felfedeztem egy tükörnél, hogy a kötény zsebe úgy néz ki, és pont ott van, mintha ormótlanul kidudorodna ott középen. Dorka szerint az egész zavarbajövetelem érthetetlen, hiszen kimondottan jól áll az a kötény; legyen ez a végszó...

harmadrészt ami a gyerekek lelkében lezajlik a jégkása láttán (szívárvány színű gombóc egy csodálatos kehelyben), az egyszerűen szívfacsaró. A szülők java a jég és az ár hallatán sértődötten elszalad tőlem, a gyerekek pedig szomorú arccal révednek vissza a furcsa kötényű bácsi irányába (jajj!). mennem kell

nem tudom az ország többi részén mekkora szám ez, de kicsit dobott a Karácsonyon hogy délelőtt esett a hó. (Kőszegen) Mivel nem vagyok egy Zsigmond Vilmos, nem különösebben meghökkentő ahogy kinéz a videó. Tehát a hópelyhekre koncentráljatok, mert csak azt akartam megmutatni. Meg a Lakatos Feri bácsit, ahogy bemegy a házába. Bekerült az internetbe...

Karácsonykor mindenki a szeretettel van elfoglalva, de aki mégis blogot olvas, annak csalódást kell okoznom: a tovább gombra kattintva csak a húgom lesz ott, meg kaja.

Tarthatatlan volt már ahogy a könyvekhez viszonyultam, úgyhogy most olvasok. Még születésnapomra kaptam egy könyvet, és a szokásos módon estem neki: tartalomjegyzéket átfut, előszót-utószót, és egy szimpatikus fejezet elolvas, könyvet becsuk, polcra tesz. És hát leesett, hogy ez nem az a műfaj, ezt nem így kell, úgyhogy azóta érzem szükségét annak, hogy szórakozásból is olvassak, ne csak felkészülésként.

Ezért hoztam haza Churchill könyvét, amit a Második Világháborúról írt, de aztán itthon meg még jobbat találtam. Churchillben az a jó, hogy volt stílusa, és olyan témát választott, amiről elég élményszerűen tudott írni. Még csak egy kis részt olvastam az elejéből, de telitalálat. Viszont most félretettem, mert mikor hazaértünk, megbeszéltük kivel mi van, és végre lefeküdtem, a velem szemben lévő polcon megláttam a Copperfield Dávid gusztustalan színű könyvgerincét, és levettem, és olvasni kezdtem.

Tizenvalahány évvel ezelőtt volt egy időszakom, amikor faltam a könyveket, a béna ifjúsági regényektől a kötelező irodalmon át egészen addig, amíg a polcon volt valami, úgyhogy Copperfield Dávid is (az elsők között) áldozatom lett. Azt mondanom sem kell, hogy a komoly irodalmi alkotások nem igazán szórakoztattak, amelyik nem tobzódott az eseményekben, hanem mondjuk egy átutazó ember egy faluban ragadásáról szólt, azt szegényesnek és nyomasztónak találtam. Ezért van most az, hogy a Copperfield Dávidot újraolvasva az első mondattól fogva csak pislogok, hogy ez milyen jó regény. Mondjuk gyanítom, az hogy Ottlik fordította, az jelentősen növelte a humorfaktort, de hát most egyáltalán nem volt zavaró azt olvasni, hogy Copperfield Dávid egy temető melletti birtokon lakott, aminek a neve Varjútanya volt, varjak nélkül, és Copperfield Dávid egyetlen rokona mindjárt azután, hogy kiderült Copperfield Dávidról, hogy fiú, sarkon fordult, és eltűnt.

Persze meg kell várni a végét, lehet hogy majd a londoni hányattatásokra már elfogy a derű, és a történetmesélés pont olyan szomorú lesz, mint amilyen szomorú történetre emlékezek.

Amúgy meg egyre gázabb, hogy mostanában ha hazajövök, úgy viselkedek, mintha üdülőbe jönnék. Régen azért rendesen a munkáról szólt itt minden. Persze így hó nélkül...