Ezúttal egy Fiat Pandát bérelve vágtunk neki -ezúttal harmadmagunkkal- az országhatárnak. Most valószínűleg áthaladtunk a határátkelőn Matyival meg Timivel, remélhetőleg megkönnyebbülve fellélegzek, hogy nem aludtam el a kormánynál. Eddig kétszer próbáltam keresztüljutni a rónán (szép vagy Alföld, legalább nem kell kormányoznom), és mindkétszer elaludtam egy-egy másodpercre az egyenes utakon, ami nemcsak ijesztő, hanem életveszélyes is. Ezért is vettem tegnap energiaitalokat, és ezért is feküdtem le jó korán.

Mielőtt leszáll az éj (értitek, ez egy filmcím, ez most nagyon vicces...ööö), szóval mielőtt leszáll az éj (hehe) megnézzük Vajdahunyadot, és szerzünk szállást vagy tábort ütünk Nagyszeben környékén. Itt a tavasz, bimbóznak a fák, a jó nomád útra kel, de mi nem vagyunk nomádok és mégis van sátrunk. Amiben alszunk, ha nem kapunk szállást. Avval ütünk tábort. Én alszok az autóban azt hiszem. Vagy tartom a gyertyát Matyiéknak :D

Vajon kokárdával mentünk át Romániába? Ez nekünk egy előremutató ünnep, mi ezt szeretjük, de egyrészt ők ezt honnan tudnák, másrészt miért ne gondolnának arra, hogy provokálunk? Másrészt miért jutnak eszembe ilyen aggályok 2008-ban?

Frissítés - 03. 23.

Hazafias nap

Mivel délután kettő környékén léptük át a határt, már az első nap műsorváltozás lett, és elrontotta a kedvemet. Mivel reggelizés nélkül indultam el, örültem, hogy Kecskeméten megálltunk, nemcsak reggelizni tudtam tízkor finom sültkrumplit, hanem fotózni is a szecessziós épületeket, és a tövükben zajló márciustizenötödikés ünnepséget. Viszont ha egyedül megyek, ezen a napon a Fekete-tengerig meg sem álltam volna.

Ezzel szemben a Kiskunfélegyházi márciustizenöt elterelés útján történt kikerülését követően Szegeden fotóztunk kokárdában. Szeged megtekintését finoman elleneztem, de okulva a következményből, legközelebb baltával kell útnak indulnom, hogy nyomatékot adhassak a meglátásaimnak. Szóval én szombaton Havasalföldet láttam a szemem előtt, és a karnyújtásnyira lévő magyar gyönyörűségekre haragosan gondoltam: késleltetik a felfedezést. A határátkelőn végül gyáva módon levettük a kokárdát, pedig a magyar határőrön szépen ott volt, ahogy a '48-as bátor emberek tisztelete megköveteli. Ehhez képest mi egyszerű kekeckedéstől félve... gyász!

Gyulafehérvárat is megnéztük, de azt már csak sötétben láttuk. Én viszont már úgyis jártam ott. Úgyhogy Nagyszebent másnapra toltuk, és az éjszakát egy temető melletti szemétdomb takarásában töltöttük, fagyban. Megismertük hazánk bizonyos szépségeit, voltunk két márciusi ünnepségen is.

Ja és ki ne felejtsem, ezt is itt vettem föl: (érezzetek benne gunyorosságot. a zene és a hang is direkt ilyen)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.