Valószínűleg ilyen szar éjszakám még sosem volt, ellenben Bulgária tengerparti sávja olyan, mintha Nyugaton járna az ember. Úgyhogy meg is nézzük ma, milyen az ország belseje, de nem a kommersz úton Plodviv felé, hanem a 6-os főúton (E773). Mivel állítólag Veliko Tarnovot mindenképp látni kell, a kíváncsiság oda vezet minket, de aggályaim vannak. Valószínűleg ebben a pillanatban is. Eleve a városnézések nagyon hülyén szoktak sikerülni. Például az őszi út során hülyén sikerült Bánffihunyad szemlézése, hülyén sikerült Tordáé, nem volt túl jó Torockóé sem. Mitől lesz jó egy városnézés? Aggályom: Veliko Tarnovoban is csak egy órát leszünk, és mint turisták, fogalmunk sincs, hogy mi az igazán nekünk való az utikönyv ajánlatából. Az mondjuk jó lenne, ha két órát hárman három felé sétálnánk, aztán megmutogatnánk egymásnak a fotókat. De unatkozva lődörögni egy órát a főtéren...

Valószínűleg délután Kazalnak irányába indulunk, útba ejtjük Gabrovót, mert állítólag az olyan a bolgároknak, mint nekünk Esztergom. Ebben az esetben viszont este érünk Kazalnakba, a Balkán hegység lábánál lévő balkáni városba, ahol egy balkáni éjszakát töltünk a balkáni parkolóban, ahol egyébként egy balkáni entitásnak sem jut eszébe tönkretenni a mi kis utazásunkat, de mi ettől függetlenül nyugtalanul alszunk.

Frissítés 03. 25.

Petrics

Érdekes vidéken haladtunk át ezen a napon. Már nem kellett kapkodni, hiszen már csak a hegyek és Szófia volt hátra, pedig még csak kedd volt. A sok látnivaló közül az egész utunk fénypontja is itt volt. Van arrafelé egy Goce Delcev nevű város, persze ezen kívül még sok gyönyörűséget láttunk, de arra most nincs hely.

Szóval történt velünk, hogy Goce Delcevben tanácstalanul keveregtünk, jobb híján fölmentünk egy monostorhoz, majd azon is túl, ott készítettem ezt a felvételt arról a csodás kilátásról:

Mi a Melnik felé vezető utat kerestük, de mindenütt csak Petrics táblát láttunk. Timi hősiesen küzdött a láthatatlan fekvőrendőrökkel és az autó elé magabiztosan kilépő lakosokkal, úgyhogy a végső kiútkereső műveletet már én hajtottam végre - nem volt nagy mutatvány, mert már csak egy irány maradt hátra: Petrics. Ami meg a mi térképünkön nem volt rajta, viszont hogy nyugtassuk egymást, kitaláltuk mi szépen, hogy Petrics egy ősi bolgár szó, és azt jelenti, hogy "A város, ahová tartassz". Petrics mint kiderült, valóban rajta volt a térképünkön, és tényleg arra kellett mennünk.

Na, Goce Delcev a hátunk mögött, fölkanyarogtunk Luigival a szerpentinen, aztán Matyi mondja ám, hogy lát ő egy rövidítőt, gyerünk le az országútról, irány Pirin nevű falu, mert úgy csak tizenakárhány kilométer Melnikig az út. Az országúttól tíz perc alatt Prinbe értünk, ahol viszont véget ért az aszfaltút. Mondtam a Matyinak, hogy kitekerem a nyakát, ha még egyszer ilyen útra navigál (eszembe jutott az Erdélyi stresszelés, hogy a makadámutat csak kibírja a szuzuki alváza, gumija és tengelye). Az út az egész utazás fénypontja volt, de továbbra is kitartok amellett, hogy ha ilyen kell nekünk, akkor szépen Nivával megyünk vagy Land Roverral, mert szegény Luigi (von Fiat Panda) olyan kalandokban részesült, hogy otton bizonyára ő lesz a garázs ura.

Szóval egyrészt keskeny volt az út, homokos-köves, szép vízzel teli gödrökkel, amikről nem lehetett megmondani, hogy fél méteresek, vagy centiméteresek. Másrészt az úton a kövek nem mindig voltak szép gömbölyű folyami hordalékok, hanem gyakorta voltak aprózódás következményei, tehát szép hárszög alapú elfektetett hasábokra hasonlítva öregítettek engem 5 évet. Bulgárián belül is az Isten háta mögött voltunk, egy tisztességes autómentő nem fért volna rá az útra, ha mindkét elkopott hátsó kerekünk kihasad. Később rájöttem, hogy nem is volt elkopva a hátsó gumi, csak egyszerűen nem volt mintázata. A látvány páratlan volt, bár mikor már két órája araszoltunk ezen a koncepciós 17 kilóméteren, kezdtünk gyanakodni, hogy eltévedtünk. Mert volt néhány gyanús lekanyarodó, de mi inkább a kitaposottabb úton mentünk mindig tovább. Egy alkalommal lovak is feltűntek:

Rajtuk leleményesen túljutottunk. A baj itt az volt, hogy ötük közül csak az egyiknek volt annyi esze, hogy félreálljon. A többi négy galoppolt előttünk, viszont ez nekünk így nem volt elfogadható. Az egyik kanyarban végre a maradék négyből három ló félrállt, de az utolsó csak baktatott középen. Megkockáztatva egy ijedelmet, beletapostam a gázba, attól felbőgött a motor, aztán ez a maradék szerencsétlenség is félreugrott, mi meg mentünk tovább a vesztünkbe. Végül ugyanis az egyik jól belátható ormon észrevettük, hogy az egyik völgyben van egy település-szerű putrihalmaz, és abba az irányba indul egy út-szerű kopás. Kissé meredek volt, de megvolt az esély arra, hogy végre letérjünk erről a hülye útról, és valami autóstérkép által is jegyzett vonalon menjünk tovább. A helyzet, amin úrrá kellett lenni az volt, hogy egyrészt Matyi nem volt olyan optimista, mint én, hogy az a kopás, az a faluba is bevezet, vagy hogy egyáltalán csak a közeléig tartana. Inkább megszűnik. Másrészt ez egy nagyon-nagyon meredek ösvény volt, amin városi értelemben vett autó még sosem ment le, de föl egészen biztosan nem. Annyira félelmeses volt, hogy eszembe sem jutott fotózni, ez a rajz meg nem túl részletgazdag:

A lényeg, hogy Matyi meg Timi kiszállt, hogy könnyebb legyen az autó, nehogy az legyen, hogy bár csontra benyomtam a féket, a kocsi csak csúszik tovább a sáron, aztán együgyű módon kicsúszik az ösvényről egy óvatlan kanyarban, meghempereg a hegyoldal további részein, nekem meg majd ki kelljen másznom a járműből. Így visszafolytott lélegzettel egymagam leereszkedtem a kritikus 500 méteren, ahol Timiék visszaszálltak, és együtt csodáltuk meg az utolsó próbatételt:

Az ösvény egy gázlón vezetett át. Felmerült kérdések: "Milyen mély a víz?" "Inkább vissza tudunk menni?" "Most mi lesz?" Próbáltam a meggondolatlan belegázolás és a puhatolózó előrehaladás ötvözetét létrehozva átjutni, ami inkább belegázolás lett, de a gázló valódi gázló volt, mint az indiánfilmekben, úgyhogy nem esett bajunk. A putritelepülés még okozott gondokat, de a lényegre figyelve: végül megérkeztünk Melnikbe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.