Teljes nyilvánvalósággal elkezdődött a vizsgaidőszak - ma volt az első vizsgám. Igaz, három hete mást sem csinálok, mint félév végi öszefoglaló zh-kra tanulok, úgyhogy nincs új a nap alatt.

Április 4-én jön Waters, de nem ismétlődik meg a live 8. Különben is a legolcsóbb jegy 12900 forint, ami esélytelenné teszi, hogy ott legyek. Hacsak nem kapok valami csoda folytán ösztöndíjat.

Ez a négy csóka különben is csak együtt jó. A The final cut tiszta Waters-stílus, és nem jó. A sokkal jobb, amikor a négy különböző stílus hadakozik egymással a komponálás alatt, és valami nagyon tuti keveredik ki az egészből: mint a Shine on you crazy diamond-ban.

Meghallgattam Gilmour kivételével mind a négyük szólóalbumait, és Wright tetszett a legjobban, bár Mason ritmusos popzenéje sem olyan rossz, de se a Borken China, se ez utóbbi nem egy erős alkotás. Egy-két dallam marha jó benne, de elvész az album egészében. Nem rossz, ennyi.

Viszont a régi nagy albumok... Mondom, ők csak együtt jók. Nem jó a sok Waters, nem jó a sok Gilmour (nekem nem tetszik annyira a Division Bell). Wrightból mondjuk jöhet több, de ne ő legyen a zeneszerző. Persze a legenda véget ért - az ilyen utózöngék, mint a Waters-munkásság már nem is tartozik a Pink Floydhoz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.