A sok felirat- és szinkron nélküli Simpsons hatására már ilyen filmeket is meg tudok nézni (idegen nyelvű-vakulj paraszt ehhe). Haluskás filmek kategóriája, erősen hangulatfilm, sokkal inkább költői mint "írói" - magyarul a sztori elég halovány, annál nagyobbat üt azonban az összkép.
Rossz szokás, hogy filmet filmhez hasonlítok (ugye embert sem szabad emberhez), de megőrzöm rossz szokásomat: ez a film a Lopott szépségre hasonlít (Bernardo Bertolucci - Stealing Beauty). Persze csak kategória-szinten.
Mert itt például nem lány ír verseket, hanem srác; nem Toscana, hanem Észak-Ibéria (ennél közelebbről nem lehet meghatározni, mert elég következetlenül váltogatják a tájakat); nem bohém művésztársaság versus normál, hanem művésznő versus három amerikai. Plussz a környezet.
Persze ezen a szinten ki is merülnek a hasonlóságok, és a film önálló alkotássá válik. Már csak azért is, mert a rendező felfedezte Európát: van itt jellegezetes hely Andalúzián, Etrúrián, az Eiffel-tornyon, a Big Benen, a Colosseumon és a Békásmegyeri lakótelepen kívül is. De főként azért, mert olyan hangulatot ragad meg, amit még nem fogalmazott meg senki.
Ebben nincs semmi különös: a hely adja a hangulatot, és ezt a helyet még nem filmezték le. Van mondjuk valami májusi dolog az egészben, ami függetlenül mely pontján vagyunk a kontinentális övezetnek, mindenütt jelen van. Így aztán a megfogott hangulat egy ilyen megátalkodott magyarnak is mond valamit, nem úgy mint egy Appalache-beli ősz, egy tarlóégető toscanai nyár, vagy egy japán tavasz, hogy csak a legragacsosabbakat említsem. Hogy érthetetlen legyek: a film nyáron játszódik. Ezt a májusi dolgot így értem:olyan zöld lombos-esős-ringatós
A zene egészen kiváló. Nem uralja a filmet, úgyhogy hegyezni kell a fület, én is csak úgy menet közben figyeltem fel egyszer-egyszer, hogy "Húúúú!" Jól passzol a filmhez, gyanítom, hogy segédeszköznek szánták a hangulatfestésben. A bárjelenetkenél Pink Floyd: More-os, tisztán pszichedelikus, de jobbára spanyol népi, biztos nem ez a stílus neve, de arra a tipikus spanyolos bigyóra gondolok. A lényeg, hogy a zene rásegít a képekre.
Ajánlás: vasárnapi film
ámen
Rossz szokás, hogy filmet filmhez hasonlítok (ugye embert sem szabad emberhez), de megőrzöm rossz szokásomat: ez a film a Lopott szépségre hasonlít (Bernardo Bertolucci - Stealing Beauty). Persze csak kategória-szinten.
Mert itt például nem lány ír verseket, hanem srác; nem Toscana, hanem Észak-Ibéria (ennél közelebbről nem lehet meghatározni, mert elég következetlenül váltogatják a tájakat); nem bohém művésztársaság versus normál, hanem művésznő versus három amerikai. Plussz a környezet.
Persze ezen a szinten ki is merülnek a hasonlóságok, és a film önálló alkotássá válik. Már csak azért is, mert a rendező felfedezte Európát: van itt jellegezetes hely Andalúzián, Etrúrián, az Eiffel-tornyon, a Big Benen, a Colosseumon és a Békásmegyeri lakótelepen kívül is. De főként azért, mert olyan hangulatot ragad meg, amit még nem fogalmazott meg senki.
Ebben nincs semmi különös: a hely adja a hangulatot, és ezt a helyet még nem filmezték le. Van mondjuk valami májusi dolog az egészben, ami függetlenül mely pontján vagyunk a kontinentális övezetnek, mindenütt jelen van. Így aztán a megfogott hangulat egy ilyen megátalkodott magyarnak is mond valamit, nem úgy mint egy Appalache-beli ősz, egy tarlóégető toscanai nyár, vagy egy japán tavasz, hogy csak a legragacsosabbakat említsem. Hogy érthetetlen legyek: a film nyáron játszódik. Ezt a májusi dolgot így értem:
olyan zöld lombos-esős-ringatós
A történet meg nem fontos, a három amerikai méregeti Spanyolországot, és egyre beljebbről ismerik meg. Tetszetős a felépítés: egy közhelyről indulunk, a bika elől futástól, aztán a spanyol szépség felbukkan, aztán a hülye kaják
, közben a fain zene, aztán vidéken folytatódik a dolog, ahol olyan dolgok vannak, ami már nem közhely, bár néha erőltetett. Néha az volt az érzésem, hogy a Szeretem Spanyolországot Királyi Alapítvány pénzelte a filmet, és ez még mindig motoszkál bennem. De jóleső egy ilyen filmet nézni, ha másért nem, csak a zenéért, meg a melléfestett képekért. És hogy az egész igaz-e, hát kit érdekel!
, közben a fain zene, aztán vidéken folytatódik a dolog, ahol olyan dolgok vannak, ami már nem közhely, bár néha erőltetett. Néha az volt az érzésem, hogy a Szeretem Spanyolországot Királyi Alapítvány pénzelte a filmet, és ez még mindig motoszkál bennem. De jóleső egy ilyen filmet nézni, ha másért nem, csak a zenéért, meg a melléfestett képekért. És hogy az egész igaz-e, hát kit érdekel!A zene egészen kiváló. Nem uralja a filmet, úgyhogy hegyezni kell a fület, én is csak úgy menet közben figyeltem fel egyszer-egyszer, hogy "Húúúú!" Jól passzol a filmhez, gyanítom, hogy segédeszköznek szánták a hangulatfestésben. A bárjelenetkenél Pink Floyd: More-os, tisztán pszichedelikus, de jobbára spanyol népi, biztos nem ez a stílus neve, de arra a tipikus spanyolos bigyóra gondolok. A lényeg, hogy a zene rásegít a képekre.
Ajánlás: vasárnapi film
ámen
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr6048950
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
azt mondta: