Hülye egyetem

Címkék: klasszikus bejegyzés

2007.05.26. 00:37

Elég, hogy átmenjek egy vizsgán, aztán máris olyan okos vagyok, hogy csak úgy szikrázik a fejem...

Ez elég rövid észrevétel: általános és középiskolában az volna a jó, a tananyag szerint, ha cselekedtető tanítás folyna, nem pedig kinyilatkoztató (amire az ember magától jön rá, azt örökre megjegyzi). Gyakorlat teszi a mestert, és társai.

Van a Laci, építésznek tanul, aztán többek közt egyfolytában beadandót gyárt: rajzol, makettezik. Érthető, hiszen ha munkája lesz, ugyan ezt fogja csinálni.

Az én szakomon adatokat és definíciókat magolunk. Jogos, hiszen ha majd munkánk lesz, ugyan e...

Ma is egyest kaptam az egyik gyak zh-mra (46 pontból 23,5 pontot értem el), bár őszintén nem értem, hogy a gyakorlaton miért az elméletből írunk. Miért nem házi dolgozatokat készítünk, miért nem hasznosítjuk az előadáson hallottakat, miért kell hogy gyakorlaton egyest kapjak, elméletből? Nem zavar annyira, hogy indokolt lenne a kérdőjel, egyszerűen csak néha belegondolok ilyenekbe. Pedig a gyakorlatokon frankón lehetne innoválni, ha már annyira szeretik a gazdaságföldrajz on ezt a szót.

Tök személyes, de azért ideírom, hogy a gyakorlat gyakorlatokon szép ötösöket kapok, de az ilyen -gyakorlatilag- "kis létszámú, zh-val tarkított előadásokon" mindig csak hármasokat. Lehúzza az átlagomat, miközben világos, hogy ha szakember leszek, a gyakorlatomra lesz szükség.

LOLTE...

Ahogy a hugom mondaná: "Szegény Pisti a táborozáskor!" (hugi plz ne kommentelj...)

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr787292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

No name 2007.05.26. 22:18:58

HA odaírod akkor aztán végképp muszály (mármint kommentelnem) legalább növelem a blogod látogatottságát...:D Kössz a Cd-t,marha jó,most jófej voltál,amúgy nem így mondtam az a szegény...a táborozáskor..:D na mind1 de ezt ne írd ki mert mások ugyse értik..Képzeld elszaródott az egér érintkezője de az apu most úgy javította meg hogy lehet használni(igaz hogy elektroműszerész de a Cd -íronk vagy mink se működdik...) na mind 1..meg amúgy is miért ne írjak max kimoderálod...és akkor én kivágom a hisztit és nagyon depcsi leszek és az nem lesz szupcsi...:D:D:D(remélem ezt most senki nem veszi komolyan nem vagyok ennyire hülye csak szeretem a tesómat szivatni...) na persze ő is szivat engem na jó nem mindig...de én se szivatom mindig csak olyankoor ha sok időm van...(most..)na smacc:D

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2007.05.26. 22:38:30

Már nincs sok időd hátra... Levizsgázok mindenből, hazamegyek, és megöllek.

Amúgy a Volver hogy tetszik? Nézd meg a honlapjukat: www.volvermusic.com/
süti beállítások módosítása