Az egész téma onnan indul, hogy a Waldorf-iskolákban tanulók az érettségire ugyan azt a tudásszintet érik el, képességekben pedig túlszárnyalják a "sima" iskola tanulóit. Ha ez nem így lenne, akkor szót sem érdemelne a dolog.
Lilla egy érdekes kérdést tett fel: mi van akkor, amikor egy waldorfos az egyetemre kerül? Ahol már nem szöveges értékelés van, hanem jegyosztás, és az egyénreszabott tanításból belecsöppen egy "csak sokan legyenek, a többit megoldjuk valahogy" típusú oktatásba. Egy sima középiskolásnak is idő kell, míg feldolgozza, hogy a viszonyítási rendszerét újra kell építenie, vagy a csoportban elfoglalt helyéért újra meg kell küzdenie, stb. Ezek mellé egy waldorfosnak még be jön az is, ahogy a munkáját értékelik.
Igaz, az egyetem nem véletlenül tartozik a felsőoktatás és nem a közoktatás kategóriájába. Tehát nem arra akarok kilyukadni, hogy az egyetemen hogyan oktatnak.
A sima pedagógia alapjait Herbart rendszerezte két évszázada, azóta minden pontosan ugyanúgy zajlik, a verést kivéve. Herbart előfutárának is nevezhető Comenius, a cseh (na jó, morva) származású "didactes", aki azt vallotta, hogy MINDENKI MEGTANÍTHATÓ MINDENRE, CSAK A HELYES MÓDSZERT KELL MEGTALÁLNI. Herbart és Comenius is kiváló tanítási módszert dolgozotak ki, viszont csak módszert, nem módszereket. Nem? Ha mindenkit meg lehet tanítani mindenre, csak jó módszer kell, de mindenki másként van összerakva, akkor helytelen egyetlen módszert alkalmazni (most egy gyakorlatban lévő tanár ezért a mondatért órmótlanul kiröhögne, vagy leütne :) ).
Tanulság: a sima iskolában alapból csak egyetlen tanítási módszert alkalmaznak, így aztán csak egyetlen "gyerek-prototípus" lehet sikeres.
Egyébként pedig a sima iskolákban is alkalmaznak bizonyos tanárok új módszereket, például a kiselőadások, amit a diák tart; gyűjtőmunkák; a tanár tolerálja, hogy a diák más tantárgyból villog, ebből meg csak vegetál, stb. A "sok módszer alkalmazása" pedig nem más, mint az órai munka átalakítása. Mondjuk történelmen akik olyan alkatúak, azok forrást elemeznek, míg mások vitáznak, ismét mások a neten gyűjtenek tényeket. Az óra utolsó harmadában pedig a tanár összegzi, hogy a munka során mi mindenre jöttek rá, magyarul összefoglalja az anyagot, és megadja, hogy a tankönyvben mindez hányadik oldalon van.
Függetlenül attól, hogy nagyon jó tanároktól tanultam, egy ilyet nagyon csíptem volna.
Lilla egy érdekes kérdést tett fel: mi van akkor, amikor egy waldorfos az egyetemre kerül? Ahol már nem szöveges értékelés van, hanem jegyosztás, és az egyénreszabott tanításból belecsöppen egy "csak sokan legyenek, a többit megoldjuk valahogy" típusú oktatásba. Egy sima középiskolásnak is idő kell, míg feldolgozza, hogy a viszonyítási rendszerét újra kell építenie, vagy a csoportban elfoglalt helyéért újra meg kell küzdenie, stb. Ezek mellé egy waldorfosnak még be jön az is, ahogy a munkáját értékelik.
Igaz, az egyetem nem véletlenül tartozik a felsőoktatás és nem a közoktatás kategóriájába. Tehát nem arra akarok kilyukadni, hogy az egyetemen hogyan oktatnak.
A sima pedagógia alapjait Herbart rendszerezte két évszázada, azóta minden pontosan ugyanúgy zajlik, a verést kivéve. Herbart előfutárának is nevezhető Comenius, a cseh (na jó, morva) származású "didactes", aki azt vallotta, hogy MINDENKI MEGTANÍTHATÓ MINDENRE, CSAK A HELYES MÓDSZERT KELL MEGTALÁLNI. Herbart és Comenius is kiváló tanítási módszert dolgozotak ki, viszont csak módszert, nem módszereket. Nem? Ha mindenkit meg lehet tanítani mindenre, csak jó módszer kell, de mindenki másként van összerakva, akkor helytelen egyetlen módszert alkalmazni (most egy gyakorlatban lévő tanár ezért a mondatért órmótlanul kiröhögne, vagy leütne :) ).
Tanulság: a sima iskolában alapból csak egyetlen tanítási módszert alkalmaznak, így aztán csak egyetlen "gyerek-prototípus" lehet sikeres.
Egyébként pedig a sima iskolákban is alkalmaznak bizonyos tanárok új módszereket, például a kiselőadások, amit a diák tart; gyűjtőmunkák; a tanár tolerálja, hogy a diák más tantárgyból villog, ebből meg csak vegetál, stb. A "sok módszer alkalmazása" pedig nem más, mint az órai munka átalakítása. Mondjuk történelmen akik olyan alkatúak, azok forrást elemeznek, míg mások vitáznak, ismét mások a neten gyűjtenek tényeket. Az óra utolsó harmadában pedig a tanár összegzi, hogy a munka során mi mindenre jöttek rá, magyarul összefoglalja az anyagot, és megadja, hogy a tankönyvben mindez hányadik oldalon van.
Függetlenül attól, hogy nagyon jó tanároktól tanultam, egy ilyet nagyon csíptem volna.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr2990474
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
azt mondta: