Egyszer msn-eztem egy török hackerrel, aki teljesen tűzbe jött a vakmerő kijelentésemtől, hogy az USA csak az olaj miatt van Irakban. Fölényes európaisággal mosolyogtam a kis Jumurdzsákon, a hátraszaltóján ettől a közhelytől. Pont az iraki háború kapcsán gondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen Magyarország szövetségese az USA, aztán úgy utáljuk őket, mintha halálos ellenségünk lenne. Az egész attól a skizofrén hozzáállástól lesz pikáns, hogy míg Amerika bukását szinte egy nemzetként várjuk (miközben még mindig a szövetségesünk), képmutató külpolitikáját sínylőkkel (akik végülis ellenségeink) szimpatizálunk, addig teljesen baráti viszonyban vagyunk a jenki kultúrával. Miből lett a cserebogár? Történelemóra.



Minden kezdet nehéz

Az USA esetében ez nem igaz, és tulajdonképpen ennyivel el is intézhetnénk az ügyet. Ebből lett a cserebogár. Persze vannak itt ínycsiklandó részletek. Ugye Nagy Britanniától függetlenedett a 13 állam szövetsége (ekkor nagyjából olyan hatásfokon működött, mint most az EU)(1777-ben ismerte el Franciaország az USA függetlenségét), de Nagy Britannia ettől függetlenül töretlenül fejlődött tovább, építgette a gyarmatbirodalmát, karban tartotta a világelső flottáját és gyarapodott. Külön vicces, hogy míg európában százezres seregek álltak szemben egymással, Észak-Amerikában legföljebb tízezrekről volt szó - akkor hát miért nem tudta visszafoglalni NBr. az USA-t?

Tudomány os megközelítésből egyszerűen nem érte volna meg NBr-nak. Féltudományosan meg arról van szó, hogy az USA lakói európaiak voltak, rengeteg brit születésű, és a függetlenségi háborúban kivívták már a függetlenségüket. Egy brit visszafoglalás csak újabb és újabb függetlenségi harcot okozott volna, a felvilágosultak öntudata és a már megtapasztalt önrendelkezés miatt. És hogy mennyire nem érte volna meg ebbe ölni a pénzt, mi sem mutatja jobban, mint hogy az USA elvesztése nem okozott gondot a brit birodalomnak.

Főleg amiatt, hogy külpolitikai érdekeik nagyjából megegyeztek. Az USA nem volt kifejezetten ellenfele NBr-nak - hátbatámadásoktól és más nyalánkságoktól csak az USA-nak kellett félnie (Kanada ekkor brit gyamrat, "hídfőállás").

Amerika

Spanyolországnak, Franciaországnak és Nagy Britanniának voltak a legjelentősebb birtokai Észak- és Közép-Amerikában, kicsit elvontan ezt úgy is értelmezhetjük, hogy ezen országok hátsó fele az USA keze ügyében volt. Okosnak kellett hát lenni mindjárt a kezdetektől, hogy kivel mit csinál, negyhogy az egyik kiütésével a másik túlerőbe kerüljön. Ha a franciák kerekednek a britek fölé, nőtt volna az USA franciák általi fenyegetettsége (az USA hadereje elég jelentéktelen volt), de ha a britek felé billent volna ki az egyensúly, több erejük szabaddá vált volna, és az USA-nak reszeltek volna. Spanyolország ekkor már egy foszladozó hulla volt, ami csak a gyarmatlakók málészájúsága miatt maradt egyben még egy kis ideig. Úgyhogy a szabad területeken kívül a spanyol birtokok számítottak az USA eledeléül.

Tehát a könnyű kezdet

Észak-Amerikában nem állomásoztak gigantikus méretű európai seregek, Franciaország és NBr. izmozása lekötötte mindkét fél erejét, Washingtonék semlegességi politikája pedig minden balhéból kívül rekesztette az országot. Persze az USA helyzetét komplikálta az a dolog, hogy Franciaország támogatta a függetlenedését, és szövetségben is voltak. Csakhogy az USA nem akart háborút NBr-val, úgyhogy próbálta magát kihúzni a francia szövetségből. Lényegében az USA is azt a külpolitikát követte, hogy csak a saját érdekében vág bele háborúkba - puszta barátságból nem vitte vásárra a bőrét. Tulajdonképpen a mai napig ez a gyakorlatuk.

Összességében az USA születésekor nem figyelt oda senki sem, és hát az sem egy utolsó dolog, hogy a nyugat-európai ellenségeskedések nem olyan primitív román-magyar, szerb-magyar súlyosságúak voltak. Mindenki csak gazdagodni akart, tehát kiterjedten kereskedni, úgyhogy a fő nyereség azon a vidéken nem a területszerzés volt, hanem az előnyös kereskedelmi egyezmények.

Blöff

Hasonlóan felszínesen, és kicsit tömörebben folytatva: az USA két dolgot tartott szeme előtt a külpolitikájában: több európai gyarmat ne létesüljön "Egész-Amerikában" valamint legyen minél több demokrácia.

Az USA, a maga tízezer fős seregével, és nagyjából 27 hajóból álló flottájával nagyjából annyira volt esélyes az európai gyaratosítás megakadályozásában, mint Rózsa Sándor Csicsón. Azzal a különbséggel, hogy az USA a helyszínen volt, ott, messze, és messziről jött ember azt mond, amit akar. Keménykedett, hogy ide aztán nem jönnek európai államok, de hogy ez tényleg nem történt meg, a legkevésbé az USA-n múlott. Sokkal inkább az európai eseményeken. De ettől még nem csorbult a tekintélye, és a diplomáciában ez is számít. Mire meg már "jött volna Európa", az USA már túl volt a polgárháborúján, ott jól gatyába rázta magát, és viharos sebességgel fejlődött tovább.

Terjeszkedés

Az indiánok mészárlása meghozta gyümölcsét, és az Államoknak már csak Spanyolországgal (Mexikóval) és NBr-val kellett izmoznia. Spanyolországtól szerezte meg Floridát, tulajdonképpen Louisianát (ezt a franciáktól vette, akik a spanyoloktól), a Spanyolországtól függetlenedő Texast, Oregon egy részét, meg az Arizona-Nevada-stb. környéket. Nagy Britanniával pedig megegyeztek egy északi szélesség 49°-on húzódó határban. 1867-ben megvették az oroszoktól Alaszkát, egy 1899-es spanyol-jenki háborúban pedig megszerezték Puerto Ricot, Guamot és a Fülöp-szigeteket. (Aztán a Fülöp szigeteket inkább hagyták békében) Ezidőtájt szerezték meg Hawaiit és a Midway-szigeteket is. Egyik háború sem követelt túl sok amerikai vért. Főleg a spanyolokkal szemben, ahol olykor 1:100 arányban alakultak a veszteségek.

A gyűlölt testvér felserdül

Az a jelenség, ami miatt ma olyan ellenszenves az USA, tulajdonképpen Wilson elnökkel (1913-1921) vette kezdetét. A világrendőrség-dolog már Theodore Roosevelttel (1901-1909) megindult egyszerű persztízsnövekedés formájában. Rooseveltnél viszont helyzetkihasználó külpolitika folyt, szemben Wilsonnál, aki már inkább ment bele "mai" dolgokba. Hogy a nagyvállalatok érdekei védelmében lépett fel külföldön, nem pedig stratégiai megfontolásokból. Ezek persze nagyjából egybe estek, de érezhető volt a különbség.

Végső soron

Ezt most így ne vegye senki kézpénznek, teljesen a szám íze szerint szedegettem össze az eseményeket. Ezeken kívül még millió dolog történt, például a Csendes-óceán térségében, vagy házon belül, vagy az Atlanti-óceánon, vagy a világpiacon, vagy Panamában. Még annyit jegyeznék meg, hogy a kezdetek kezdetén egy -különösen nekünk magyaroknak- szimpatikus államról volt szó: nem támogatta a királyságokat (konzulokat sem küldött), támogatta a szabadságharcokat.
Másfelől meg az ország fele rasszista volt, akik Hawaiit például azért nem akarták elfoglalni, hogy ne híguljon fel az így is sovány nyugateurópai populáció. LOL. Ugyanemiatt nem örültek a magyaroknak és az ágról szakadt Kelet-európaiaknak sem. Pedig mennyi Tellert meg Teslát kaptak így ingyen... (mondjuk a 19. században inkább csak farmerokkal és aranyásókkal gazdagodtak. Meg ugye Asbóth Sándorokkal)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.