Semmi kétség, főként áradozni fogok, nem mondom hogy a németekről, de már elég sokszor voltam ott, hogy némiképp mégiscsak úgy összességében róluk. Nem akarok élménybeszámolót, úgyhogy még szét kéne válogatnom a képeket témák szerint, de ennek meg van a logisztikai bonyodalma, úgyhogy csak lassan vagyok a testtel. Ezen kívül gondolkodnom is kéne, hogy mit akarok úgy igazán, az meg az újságos időket idézné, ami egyrészt a nyári szünetben, másrészt ilyen két hét után, stb...

Tíz évvel ezelőtt is voltam ebben a táborban, úgyhogy annak ellenére, hogy vigyázóként mentem, elsősorban újra át akartam élni az élményeket. A második napon persze már körvonalazódott, hogy itt a szarosok körül forog a világ, úgyhogy én csak távolról figyelve, vagy a seggüket nyalva merenghetek vissza. Akkor kicsit másabb volt: nagyobb kisebbségi érzés - az volt az első év, hogy a táborban magyarok is felbukkantak, szóval az ottlétünk egyik lényege a "mutassuk meg a magyarok istenét" volt, de az mindenképp, hogy "mi inkább jó fejek vagyunk, mint vesztesek". Persze hogy ez hogy is volt, alig emlékszek rá, a vigyázónk ilyen népi dolgok prezentálására noszogatott minket... csajok, Németország, modernség, új zenék, nyál, gumicukor, strand, na ezek beugranak. Minden, amit idehaza nem lehetett. Például előtte sehol sem volt módom kipróbálni, hogy le merek-e ugrani 3 méter magas ugródeszkáról, el tudom-e költeni értelmetlen édességekre az összes pénzemet pillanatok alatt, hogy viselem, ha egy egész tábor előtt égek, hogy viselem, ha tők menő vagyok a csajommal, milyen az, ha diszkóban lekoptatnak, vagy épp ellenkezőleg, és mindezt, valamint sokminden mást tizenkét évesen. Utána más volt a magyar járdán járni.

Azóta sem sokat változott a lényeg - a kölykeim nem tudom hogy élték meg, engem most nem ért kultúrsokk, most csak annyi volt tanulságos, hogy a németeknek magasabb szintű az internetkultúrájuk és jobban benne vannak az internet angol nyelvű fertájában.

A blogom neve miatt talán érdemes leszögeznem, hogy (még) nem vagyok tanár, és nem tanártanoncként mentem ki. Legalábbis nem nyári gyakorlat volt ez.

Egy gondolat még, aztán legközelebb több képpel és kevesebb kitárulkozással...

A légkör az, ami miatt visszamennék, és életem végéig ezzel foglalkoznék. Ha hibát követek el, vagy valami, megkapom a büntetést, és ki van egyenlítve a számla. Nem kell lesütött szemmel járni, nem kell még hónapokon át hálálkodva pillantani egy-egy baráti hozzáállásért. Aztán: a mosogató csaj ugyanannyit ér, mint a vigyázó, vagy a büfés, vagy a táborvezető. Ezt nem ragozom tovább, pedig ilyet itthon nem látni; ragoznom kéne. Továbbá: minden könnyed. Semmi idegeskedés, ha valami nem jön össze. Megoldjuk. (idegeskedéssel is ez a vége) A vigyázók pedig nem a panasszal zárták a napokat, pedig én ha tehettem volna, hajjaj. Így viszont lecsúszott az esti "nuss eis" (nuss a barna üveg miatt) vagy a "Betreuer tee", aztán jött a sztorizgatás, amin még tudtam mosolyogni, de általában belefutott a szövegelés valamilyen mélyenszántó diskurzusba, amit csak úgy foltokban értettem, és mire összeállítottam a fejemben a mondanivalómhoz szükséges nyelvtani szerkezeteket, már továbbléptek, úgyhogy én ilyenkor vagy további "nuss eis"-eket fogyasztottam, vagy eltettem magam másnapra.  De volt egy este, amikor  magyarul ment a lényeg, na ezt majd máskor.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.