Ha eltekintek attól, hogy az élet milyen nyomorúságos, olyan lehetetlen dolgok maradnak a ténykönyvben, mint hogy történelmet tanulva erősödik fel bennem a sportolási igény. Budapest sporttörténete szemináriumcím persze hamisan mindent megmagyaráz, pedig nem. Egyszerűen fogékony vagyok a 19. századi dagályos írásokra.

Holnap idézek majd Molnár Lajostól, hogy mit kell csinálnia a magyaroknak (ez menthetetlenül előhozza majd belőlem a serdülőkori idealizmust), de ma nem. Hogy egy kicsit rámelegítsek a mai idézetre, megjegyzem, azt vettem észre, hogy a sporthoz (ez esetben mint jellegzetes bölcsész) teljesen más a hozzáállásom: vannak a sportolók, és vagyok én. Igaz, mióta újra biciklire nyergeltem, kicsit előtérbe került a punnyadtság legyűrése, de még így is mélyen meghatódtam ezen:

[a szélesebb közönség el van zárva a rendszeres testgyakorlás elől] "Marad a kávéház - marad a politika, vagy legalább marad egyetemi ifjuságunkra nézve a fáklyás menetek és efféle demonstratiók ártatlan, bár néha zajos tüntetéseket előidéző sportja: aztán következik megint a kávéház, a billard, a sörcsarnok - ás adjunk hálát az égnek, ha a többi párizsi vívmányok sorában ránk nem nehezedik az absynte mámoros szörnyetege, mely a franczia ifjúság megrontója és átka, s féfriasságának megmérgezője." (Esterházy Miksa, a Magyar Athleticai Club [1875] megalapítója, 1874)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.