Büszkén jelentem, hogy már ma voltam könyvtárban, mert jövő hétre gyorsan elvállaltam egy referátumot, nehogy egymásra torlódjanak, úgyis lesz vagy hét. Könyvtározás előtt a historiográfia című órán voltam, és micsoda gondolatokat ébresztett bennem!

Nem tudom, tizenkilenc évesen átéreztem volna-e a szükségét ennek a tárgynak, de ma éppen azt gondoltam, hogy ezzel kellett volna kezdenem az egész töri szakot. ...azokban a napokban a felvételire készültem, egyik délelőtt töriből még érettségiztem is, de a tételkidolgozás közben is a felvételi miatt aggódtam. Aztán minden varázslatosan alakult, egészen szeptemberig, amikor kiderült, hogy minden ugyanúgy megy tovább, apróbb különbségekkel. A tanárok kétszer olyan hosszan tartják az órákat, kevesebb a dolgozat, de nehezebb.

Pedig azt vártam, hogy majd a Tudás Paradicsomában, tanulás új dimenziójában, a helyen, ahonnan azok kerültek ki, akik engem osztályoztak le eddig, kilépünk a tanár-diák viszonyból, és a nagyobb tudású felnőtt hatást gyakorol, ismereteket ad át, bevezeti a kisebb tudású felnőttet a szakmai berkekbe. Nagy csalódás volt tehát, hogy anélkül hogy bárki egy szót is szólt volna, egyszerűen csak folytatódni kezdett az üzemi tanulás (ellenben földrajzon a dékán úr és a HÖK elnöke köszöntött minket, még ha nem is hagyott mély nyomot bennem, legalább volt jele annak, hogy színre léptünk mi is, friss hús érkezett). Szóval törin se szó se beszéd sorjázni kezdtek az évszámok, ismeretlen fogalmak, ismeretlen országok és ismeretlen uralkodók, én meg csak sörözgettem, de így visszanézve teljesen jogos volt: ezzel szúrták ki a szemem? Ezért tanultam én annyit? Hogy "oké, elég okos vagy, magolhatsz nálunk"?

És most, hogy a nyolcadik félévembe belevágtam, fölvettem ezt a csodás tárgyat, ami egyébként biztosan rémesen száraz lesz, de arról szól, hogy mi az, amit tanulunk. Hogy csinálja egy történész, mi a lerágott csont, mi az újhullám, egyáltalán hogy szoktak a kutatók hozzáállni egy problémához, milyen kérdéseket tesznek fel, és amilyen kérdést én teszek fel, az mennyire történészi, mennyire forradalmi vagy mennyire szánalmas. Én ezt akarom, nem pedig azt, hogy emelt óraszámban tanuljam meg már harmadszor a történelmet. A hét félévem alatt nagyjából 3-4 olyan szemináriumom volt, amire használnám ezt a csúnya de tetszetős kifejezést, hogy brainstorming. Vagy ahol azt éreztem, hogy kollégák vagyunk, csak én még nem tudok semmit, de hát épp ezért vagyok ott.

Úgyhogy most nagyon örülök, ezen a kurzuson szépen megismerkedek azokkal a munkákkal, amik új módszereket vagy szemléletet hoztak be, hallok majd olyan nevekről, amiket ciki nem ismerni, és végül úgy fogom érezni magam az egyetemen, mint egy egyetemista, nem pedig úgy, mint egy gimnazista.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.