Egyszer már nekiugrottam ennek a gondolatnak, de idegből írni nem jó, úgyhogy hagytam. Aztán most reggel még beleolvastam a HÖOK tandíjellenes honlapján a kommentekbe, és megint eldurrant az agyam, de most durván.

Az eredeti:
A Szólás szabadságában hangzott el a megjegyzés [egyszerűsítem]: sok helyen a világban az egyetemisták keményen dolgoznak a tanulmányaik mellett, Magyarországon nem annyira, pedig a szorgalmi időszak nem különösebben megterhelő.
A reggeli:
a kommentek között nagyjából ezek voltak a hozzászólás-serkentő demagógiák: a bölcsészek szart se csinálnak, tandíjat nekik! Aztán: "én is dolgoztam egyetem mellett, de úgy látom ma már nem divat." És tandíjjal kapcsolatban mindenféle bölcsességek, de most a munkára koncentrálva:

A felvetett dolog jó sok muníciót rejt magában, viszont mellékesen eszembe juttatott egy-két kedves emléket. Elsős egyetemistaként nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy találjak diákmelót. Voltak az egyetemen szemináriumok, amiken részt is kell venni, ezért visítva röhögtem az olyan álláshirdetéseken, hogy "nappali tagozatos diákok jelentkezését várjuk diákmunkára, heti öt nap (hétfő-péntek), napi 8 óra." A Meki rugalmas időbeosztása sem annyira rugalmas, és a kis szakállacskámtól is meg kellett volna válnom ahhoz, hogy gyors előrelépési lehetőségek közepette egy fiatalos csapat tagjaként rámköszönjenek az utcán a mosolygó emberek. Nyilván egy elsőéves egyetemista nagyjából annyit ad a munkaerőpiacnak, mint egy gimnazista, tehát nagyjából ilyesmikben gondolkozhattam.

Másodéves voltam, amikor életem legjobb munkáját megszereztem: a fagyigyár palettázójában csillantottam meg a tehetségemet. Ingyen fagyi, félóránként fél óra melegedés, mert -15 fokban dolgoztunk. Sikerült kibuliznom, hogy nekem ne kelljen váltott műszakban dolgoznom, hadd legyek mindig délutános, szemben a többi diákmunkással, akik természetesen okosban szerzett diákigazolvány-matricákkal voltak diák jogállásúak. Magyarul én voltam az egyetlen diák, és nem a véletlen műve volt, hogy egyedül én nem tudtam váltott műszakban dolgozni. A többieknek nem kellett órákra járnia. Persze még így is csak egy hónapra tudtam elvállalni a munkát, ugyanis az egyik szemináriumom pont műszakkezdéskor kezdődött keddenként. Elhasználtam a hiányzási lehetőségeket, persze ezt ki is kalkuláltam, hogy ez így pont kivitelezhető. Hetvenezer forintot kerestem, nyolcra mentem minden nap az egyetemre, délután kettőre a gyárba, ott tízkor végeztem, tizenegyre értem vissza a koleszba, ahol még játszottam egy kicsit a Warcraft 3-mal, aztán éjfélkor lefeküdtem aludni.

Szerintem ezen nincs mit ragozni, az alap diákmunkák nem végezhetők egyetem mellett. Ha fél 8-tól éjjel 11-ig nincs az ember a vackában, még nem is gáz. Diplomát kap úgy, hogy tankönyvekből és munkások elbeszéléseiből ismeri a világot, ez sem gáz. (dehogynem) Hanem tényleg olyanok, hogy így hogyan készít az ember kiselőadást, vagy szemináriumi dolgozatot, hogy készül fel egy zh-ra? Ráadásul nem egyszerű matematika a dolog, hogy 11 és reggel fél 8 között van 8 és fél óra, nem is az alvás miatt, hanem nyolc óra fagylaltpakolás után aludni, aztán egy homlokegyenest más gondolkodásmódot megkövetelő helyen villogni nem lehet. Skizofrén dolog.

Úgy persze működne, ha egy ember munkáját felosztanánk két-három ember közt, mennék hétfőn és csütörtökön, de nem egész héten. Ezt mondjuk megoldhatnák a diákszövetkezetek, de mikor a Tescoban dolgoztam, akkor pont egy ilyesmi rendszerben ment a dolog, és nem igazán működött. Ott éppen a komplexusos főnök volt a baj, egyszerűen én voltam a beképzelt egyetemista, ő meg aki megtanít kesztyűben dudálni. Nem az, hogy dupla munkát követelt egy főállású árufeltöltőhöz képest, mert úgysem tudtam megcsinálni. Hanem a fenyegetések. Amiket megintcsak föl sem vesz az ember, ha ez az élete, itt akar helytállni. De ha az egyetem sikerélményt ad, a Tesco meg kudarcélményt, akkor inkább éhenhalok, de nem fogok dolgozni. Így is tettem, leszámítva az éhenhalást.

Aztán vannak finomabb témák, de azok felsőbb évfolyamokon jönnek szóba. És nem is mindenkinél.

Nagybátyám történetét kaptam mindig az arcomba korábban, hogy otthonról nem kapott semmi pénzt, mert miből kaphatott volna, ő viszont nemcsak előteremtette magának itt a fővárosban, hanem még arra is futotta, hogy küldjön haza pénzt. Aztán felhívtam a figyelmet a különbségekre: a nagybátyám a munkákat a tanáraitól kapta, vagy ha nem a munkát, akkor a fülest. És mivel akkoriban nem volt munkanélküliség, meg piac gazdaság... Továbbá kevesebben voltak az egyetemen.

Ragoznám még a dolgot, de ahogy így visszaolvastam ez most elég szétfutó gondolatmenet volt, végső soron csak ki akartam adni a mérget, hogy így vélekednek. Nyáron megyek az USA-ba, megpróbálok utánanézni annak a dolognak, hogy ott hogy megy ez a diákmeló. Mert természetesen ez is egy vélemény volt, hogy az USA-ban miért nem büdös a munka az egyetem mellett, csak nekünk? Van előzetes elképzelésem.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.