Egyrészt ezt a címet már akkor kitaláltam, másrészt most pont hogy nem kéne írnom, tekintettel a táplálkozási kiegészítőkre. Másrészt viszont nem csúszhatnak össze a terepgyakorlatos dolgok a Bulgáriával.

Nem füstölgök azon, hogy milyen drága komp után mennyivel húztak le a *** románok adminisztrációs díj címén, elég annyi, hogy Orsova tényleg román Monte Carlo. Fotó nincs, mert nem álltunk meg, de higgyétek el, hogy egy "tó" partján lévő szállodasor pont úgy néz ki, mint Monte Carlo, arról nem is beszélve, hogy Orsova egyfajta magyar másod-határátkelő, úgyhogy öröm volt Orsovában kavarogni, pénzváltót és hazautat egyszerre keresve. Beletörődtünk, hogy a kecskenyájat kell követnünk, ami túlzás, Romániában nem a kecskenyájak mutatják az utat, hanem a navigátorok. Érzés alapján.

Erre a napra már nem maradt sok látnivaló, bár a Vaskapu elég szép útszakasz volt. Kaland zéró, eltekintve a benzintől, ugyanis nem volt lejünk, viszont pénzváltó nem volt a környéken. Megálltunk Decebál 20. századi aracszobránál (kép), szántuk egy kicsit a népet, hogy ilyen dolgaik vannak.

Decebál fejedelem, mint legyőzött dák, Traianus római császár, mint diadalmas idegen, együtt alkotói az egyszerre legyőzött és egyszerre győzedelmeskedő népnek, a románoknak.

Tudjuk mi ezt a világháború óta, ott is vesztesből lettek győztesek. Ilyen szobrokat látva nem érzem akadályát, hogy Attilát mint csángó vagy székely fejedelmet ábrázoljuk a Parlament kupoláján, hiszen Attila aztán tényleg megmutatta, függetlenül attól, hogy ránk nézve ennek semmi gyakorlati következménye nincs.

De a leglényeg Temesvár, ami a gyönyörűséges Vaskapu szoros után jóval következett. A Vaskapu szép volt, de nem tudtuk felfogni, hogy most ott megyünk, amit Telbisz cikkeiben olvastunk és képein láttunk. Átmentünk a szoroson és kész. Temesvárhoz egy szolid domság szoktatott, és maga Temesvár már tényleg a Bánát gyönyörűséges zsírosan fekete síkságain állt, meggyőző épületeivel. Az egyik például pont úgy nézett ki, mint a Hotel Strucc Kőszegen, úgyhogy le is fényképeztem.

Unió van, határok nincsenek, és bizony a kultúra nem áll meg a határoknál, főleg ha a terjedésük idejében szintén nem voltak határok. Hanem egy nagyobb ország volt, amire vágyakozni hülyeség, ellenben gazdasági lag visszahódítani nagyon jó dolog.

Utolsó napunk a benzinből való kifogyás jellemezte, ugyanis ettől féltünk a legjobban. Nem feszítem az izgalmakat, mert a meghatározott idő óta belém adagolt meghatározott folyadék miatt erre nem is lennék képes: igen, találtunk benzint normális benzinkútnál, és olyan kalandok után, amiket nincs türelmem leírni, hazaértünk Budapestre. Ennyi a történet. Lenne még, de tudjátok hogy van ez: nincs türelmem leírni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.