dolgos

2008.04.16. 08:32

tengap este borult a napirendem, az egyik tennivalóm kiterebélyesedett a jófejségem miatt, úgyhogy csúszik minden programom, a békés reggelit leszámítva, de aztán idegbaj megint. Úgyhogy ma sincs blog, vágjátok le az ujjaimat, ha mégis. Most hirtelen sok dolgom lett, vagy csak most vettem észre. Addig is:



08:35 - gyertek a csípőfogóval!

nem bírom magamban tartani. Mindjárt az elején: most nagyon sok a dolog, most nem fér bele az, hogy a kis rutinműveletek csak úgy problémássá váljanak.

Így aztán ideges vagyok a diákbizottság rajtam kívüli tagjaira, és ideges vagyok a büfésre is, és ideges vagyok a külföldi hallgatókra is, hogy nem adják fel olyan könnyen, mint mi magyarok. Mert ha lemondtak volna a tervükről, hogy ők szeretnének egy bulit, akkor én szépen töltögethetem a vízumos űrlapokat, szépen törhetem ttt-s koncepciókon az agyam, szépen nekiállhatok beadandót készíteni, infót szerezni egy cikkhez, és a kollégiumi jelentkezésemet befejezni (elkezdeni).

Történet: több mint egy hónapja mondták a -történetesen török- erasmusosok, hogy szeretnének egy török estet. Mondtam, hogy tök jó, szeretjük a bulikat, ebben a koleszban úgyis olyan kevés van. (Gondoltam szeretJÜK) Mondtam azt is, hogy én nem fogom megszervezni, mindig lelkesen hallgatom hogy mit kérnek, azt megteszem. De ne rám várjanak. Múlt hét kedden jött az első feladat, hogy fixáljam le a helyet és a költségvetést a diákbizottságban. Sajnos ezen a napon régi típusú 'ezt a napot szkippelem' sörözést tartottam kora délutántól, úgyhogy felkészületlenül ért a nagy megbízatás. A gyűlést ki akartam hagyni eredetileg, tekintettel hogy 'ezt a napot szkippelem' van, ilyen formában évek óta először. De erről nem akarok sokat írni, vannak ennél felháborítóbb dolgok is.

A gyűlésen nem tudom hogy ítélték meg a többiek a szellemi potenciálomat, a dolgot mindenesetre előadtam, megítélésem szerint épkézláb módon, de az agyam nem vágott úgy, mint ahogy józanul szokott, úgyhogy nem ismertem fel a következményeit annak, hogy azt mondták, nincs buli, nem adunk rá pénzt sem, ha a büfé ad helyet, akkor oké, ha nem akkor küldünk egy részvéttáviratot a törököknek és csókolom. Szerencsétlen módon Ukrajnába eltávoztam, és visszatértem után hétfőn mikor lila fejjel írtam az egyik beadandómat, jöttek ezzel a bulival. Ő nem tehet arról, hogy nekem lila a fejem, úgyhogy csak annyit mondtam, hogy rossz hírek vannak, de holnap minden jóra fordul, megoldom, ezt garantálom, sziasztok.

Nem volt időm átgondolni a helyzetet, úgyhogy tegnap este, mikor jöttek, hogy na mi van (tegnap mégsem volt gyűlés, ahol megoldottam volna), akkor jöttem rá, hogy igazából mennyire elmérgesedett a helyzet. Merthogy a buli jövő héten lenne, és múlt héten még sok idő volt, de nekem a múlt hét három napból állt, ez a hét meg összeadva 6 szabad órából. Tömören a tegnapi megoldandó probléma az volt, hogy szerezzünk egy helyet, ahol a már két hónapja tervezett buli lesz jövő héten. Szánalmas, de tényleg ezt kellett megoldani. Mert tegnap jöttem rá, hogy amiről azt hittem, hogy rutin, hogy sima ügy, hogy nem téma a hely, szóval hogy igenis téma a hely. Sőt leesett, hogy ez már a múlt heti gyűlésen kiderült, csak nem fogtam fel, és különbenis Ukrajnába készülődtem másnap.

A történet negatív szereplői:
egyrészt a lomha agyam. Bár nem hibáztatom.
másrészt a büfés, de őt a végére hagyom.
harmadrészt a diákbizottság.

Az indok, amivel leszavaztuk a buli támogatását, az volt, hogy -idézem- "nem." Szerencsére kérdésemre ezt kifejtették, és így kiderült, hogy ne akarjanak bulit a mi koleszunkban a mi pénzünkből. Ez elég fájó, konkrétan fölvet minket a pénz. Persze a török koleszosok nem magyar koleszosok, különben is vidámak, pedig ebben az országban vannak, szóval mégis hogy fordult meg a fejükben hogy majd mi biztosítunk helyet és pénzt egy bulira?

Így nem korrekt, hogy a gyűlésen még nem fejtettem ki a véleményemet a hozzáállással kapcsolatban, de most akkor is kibeszélem őket. Szóval ezek a törökök ugyanúgy fizetnek kolidíjat, mint mi. Azt a szaros ezer forint kulturális hozzájárulást nem fizették be, ez igaz. Gondolom szavazti joguk sincs a közgyűlésünkön. Viszont ez egy buli lenne, amire lemennek a magyar lakók, buliznak a maguk megszokott módján, esemény lenne a koleszban, a diákbizottság második bulinak adna helyet a félév során (szánalmas). Alapvetően nincs különbség az általam fölvetett Novemberfest vagy Parasztparty és a Török est között. Az ötletgazdák a különbség. Persze ez már befolyásolja a diákbizottság döntését. Ha török veti fel, akkor török buli lesz, akkor elfoglalják a kollégiumot, és lehugyozzák a magyar lobogót. Félreérthető a füstölgésem, mert alapjáraton mi tök jó csapat vagyunk. Heten vagyunk, nagy spanok, csak ezt az ítéletüket nem értem. Véleményem szerint annyi csak a bajuk, hogy nem hinnék, hogy a bulinak van értelme, nem hinnék, hogy jól sülne el egy szerintük török magamutogatás, nem hinnék, hogy adnunk kéne pénzt a török magamutogatásra, de leginkább az a jó régivágású magyar savanyúság a fő érv: Savanyú az élet, bassza meg mindenki! Gondolom. De majd rákérdezek a biztonság kedvéért.

A büfés pedig... ő egy nagyon jó büfés a szimpatikus feleségével, a lányával és a másik büfés csajjal. Normális a zene, tisztaság van, otthonossá tették azt a lukat, viszonylag jók az árak. Tele is a büfé minden este. Ilyen még nem volt, nagyon örülünk nekik. A probléma az, hogy nekünk kollégistáknak igazából egy klubra volna szükségünk. A büfésnek viszont a mi zsebpénzünkre van szüksége, így ő leszarja azt, hogy mi félévente háromszor kizökkentenénk a kalkulációjából.

Kis jóindulatra számítanék. Persze ez az ELTE, nem pedig egy közösség. Emlékszem, tavaly a Geobörzén -ami a TTK-n volt- egy színvonalas és hasznos valami, hát arra is bérelni kellett a paravánokat kvázi az egyetemtől. Itt nincs nagyvonalúság, itt üzlet van meg kőkemény élet. A kis bölcsészes álomvilágommal húzzak a rákba, álmodozzak ott, ahol nincsenek üzletemberek, és az nem az egyetem. Szóval ha rendezvényt akarunk a büfében, azt nem lehet, mert "Nekem ki kell fizetnem a bérleti díjat, fizetnem kell a pultost, a rezsit, minden." Mármint ha tíznél további nyitvatartást akarnánk egy rendezvény miatt. Nem látja tehát a büfés, hogy ha buli van, akkor fogyasztás is van. Igazából forgalmat csináluk, ha buli van. Ezért szeretik az országok az Olimpiákat, a VB-ket, EB-ket, nemzetközi meleg fesztiválokat, karneválokat, konferenciákat és csúcstalálkozókat. Ezért szeretik a büfések a bulikat.

Egy ilyen büfés mellett csak olyan bulit lehet csinálni, hogy kiplakátoljuk: "Holnap este gyertek le a büfébe, iszunk, tök jó lesz. A diákbizottság szervezésében."

Most az, hogy török kajákat kóstolgatnánk, megízlelnénk azt az ouzó szerű cuccot, páran játszanának török hangszereken, Ayca hastáncolna egy jót, hát arról szó sem lehet. Hát "ki kell fizetnem a bérleti díjat". A török kajával kapcsolatban pedig: ennyi erővel mindenki hozhatna a teszkóból piát magának, hát ez egy büfé, itt azt kell fogyasztani, ami van.

Ha lenne egy klubhelységünk, jó lenne. Persze akkor a diákbizottság nem engedné használni. A mi pénzünkön? Csak a holttestünkön keresztül!

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr35427723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Real Trebitsch · http://azigazzy.freeblog.hu 2008.04.16. 15:50:41

És akkor most mi lett a bulival végülis?

mechayeti 2008.04.16. 22:57:27

Ó én azt mondtam erre neki, hogy: "hátrébb az agarakkal!"
Végülis ő kezdte. Aztán elkezdett egy viccet mesélni valami vak kisérleti patkányokról, hogy bemennek egy sztiptízbárba vagy mi.. a végére nem emlékszem.

Végülis nem volt olyan pocsék este...

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2008.04.17. 00:06:45

jaja, nem volt olyan pocsék. Bár szerintem én egy másik estén voltam. :D

a buli pedig lesz, ha a koliigazgató rábólint. Db-s támogatás nem valószínű, viszont kisebb sértődések igen. Most kicsit sunyi üzemmódban segédkezek szervezni.

Sudi XD :D · http://sudnusi.blog.hu/ 2008.04.18. 19:36:04

jófejség? egyszer nem "hallanám": mikor fogysz már ki a szóból?...(belelátok az egyetemista fejedbe...)
süti beállítások módosítása