ilyet is régen írtam, úgyhogy most naplózok kicsit :)

Hát az van velem, hogy légyszi szorítsatok nekem holnap, mert holnap farkasszemet fogok nézni a sötét erőkkel. Volt nekem tavaly egy uv-m, amin azt kérdeztem a tanároktól, hogy "de akkor ez azt jelenti, hogy viszlát egy év múlva?", amire azt felelték, hogy "hát tulajdonképpen igen". És most eljött az egy év múlva, megjegyzem ez egy olyan tantárgy, amiből az egész évfolyamon én buktam egyedül (a Nyúz az oka :D ). Azóta nem sokat foglalkoztam Magyarország társadalomföldrajzával, és ha ezt annak fényében nézem, hogy holnap lesz az a bizonyos zh, ami lehetővé teszi, hogy tovább haladjak a tanrendben, csak a ti szorításotokra számíthatok.

Előre védekeznék: továbbra is emlékszek arra, hogy a rendszerváltást követően megtorpant a gazdaság, a szarér-hugyér privatizáció és a zéró vállalkozói fifika kicsinálta a importversenybe került gazdaságot. A recesszió kevéssé érintette a vegyipart, ami persze csak a külföldi tőkebefektetéssel, ügyes modernizációval és az akkori kiváló magyar kémiaoktatással tudott nyeregben maradni. Az építőipar produkciója felére esett vissza, satöbbi. Ezután lassú felemelkedés következett, amiből a sikertörténet a gépgyártás, negatív szál pedig a textil- és bőripar, ami válságágazattá vált. A tananyag összeállítóinak szerencséjére a magyar gazdaság 2002 óta megtorpant, úgyhogy nem gáz, hogy az utóbbi 6 év adataival csak alkalmanként találkoztunk tanulmányaink során, semmi sem változott. Kivéve az internetet. De az meg nem földrajz.

Ugyanakkor nem tudnám a belkereskedelmet jellemezni, azazhogy megadni a hipermarket definícióját (merthogy erről van szó), mert azt én is belátom, hogy "ami olyan mint a teszkó", az nem elég szabatos fogalmazás. És még sokminden más. Például a statisztikákkal nem vagyok tisztában. Arányok és tendenciák, én ezeket szeretem. Ha megtanulom akár a 2007-es adatokat, azt csak történelemtanításkor fogom tudni hasznosítani 2032-ben.

Szóval félek, és kezd megint rámjönni a vizsgaidőszak előtti stressz. Irigykedhet a húgom, hogy nekem milyen jó, nem kell csinálni semmit, de mit meg nem adnék azért, hogy nyugodt napokat éljek! Amikor van egy szigorlat, amire képtelenség 100%-osan felkészülni, az nagyon aggasztó tud lenni, főleg mivel 5 év alatt akarok végezni, és a kötött tanrend szerint jóformán sosem cseszhetem el. Az USA út miatt most meg uv-ra sincs lehetőségem. De legjobban a szorgalmi időszakot utálom. Ugyanannyi tennivaló van, mint vizsgaidőszakban, csak negyede annyi idő van rá. Mert be kell járni az órákra, ügyeket kell intézni, meg minden.

Voltam tegnap vízuminterjún, beszkennelték az ujjaimat, mind a tíz kézujjamat, mert arról még be sem számoltam, hogy megyek support staffnak az Egyesült Államok Main nevű államába, amit itt bogarászhattok ki:
Az Atlanti-óceán partján lévő államok közül ez a legészakibb, tehát Kanadával határos, ritkán lakott; területén húzódik az Adirondack-hegység, remélem helyesen írtam le a nevét. Az Adirondack-hegység büszkélkedhet az Államokban a legnagyobb ősvadonnal, és a tábor, ahol support staff leszek Laci cimborával, meg még sok más európai siralomvölgyből érkezett rabszolgával együtt, szóval a tábor is az erdőben lesz bent. A pontos munkám egyébként az lesz, hogy kidobom a műanyag evőcuccokat a kukába, letörlöm az asztalt, és újra megterítem. Ennyi. Remélem kellően motivált és integritív leszek, lojális a táborhoz és annak szellemiségéhez. Amúgy talán nem meglepő, de a fő motivációt az adja, hogy a két hónapos gálya után két hetet még expedíciózni fogunk Lacával azon a másik kontinensen. Pityunak is feltárul a világ. Aztán jövök haza, három szakdoga, meg a tanítási gyakorlat föciből meg töriből, meg már csak egy szigorlat remélem, meg még ami nem fért bele az eddigi félévekbe. Aztán szevasz egyetem, hiányozni fogsz, de most őszintén utállak! Tudom hogy dolgozni rosszabb, de ezen a szakpáron még sosem éreztem azt, hogy igazán kiélvezem az egyetemi létet. Pedig eléggé félvállról veszem még így is. Oké, kívülről gondolom nem látszódnak a belső szorongásaim, főleg hogy nem tanulok soha, de az első egyetemi nap utáni kijózanodás óta folyamatosan szorongok, mert most ezt nem cseszhetem el, most azt nem, apámékra való tekintettel. Mármint bele kell férni öt évbe szépen.

Amúgy a török est szépen megtörtént, mindenkinek nagyon tetszett, én aznap már a törökökre is megnehezteltem, mert nagyon rugalmatlanok voltak a terveiket illetően, én meg nem vagyok az a harcos fajta, különösen utálok könyörögni és rábeszélni, szóval nehezemre esett segíteni a dolgok lezsírozásában. De meglett. Következő esemény a jövő heti kerti party lesz, amikor Sipi és én (én a kukta leszek, Sipi a séf) gulyást főzünk, Petya a grillt rendezi, Csilla a salátát, Szabi a levet, Julcsi és Viktor pedig a logisztikai operátor lesz a bevásárláskor. Taktikusan közvetlenül a féléves koleszközgyűlés után lesz a nagy esemény, így csikarva ki némi szimpátiát a lakókból. Persze bárhogy erőlködünk, a koleszunk mindig is szanatórium marad. Én azért még reménykedek abban, hogy néhány kertimozizást is össze tudunk még idén hozni.

ja, de holnap zéhá, ígérem tanulok is!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.