még élek

2008.05.05. 12:43

hú, valaki kiolvasta a blogomat, mert az oldalletöltések száma tegnapelőtt ötszázvalamennyi lett, szemben a napi 60-nal. Magyarul valaki bepótolta a lemaradását :)

Én meg generáltam magamnak lemaradást. Furcsa módon a hosszú hétvége jól elrontott mindent. Először is a tavasz nagyon viharos minden téren, idén talán a legdurvább. Ezt úgy értem, hogy durván sokat kell gondolkodnom magammal kapcsolatban. Ezt most nem fejtem ki, elég annyi, hogy emiatt nagyjából 10%-on üzemeltetem a kötelességeket, és erre tett most rá egy lapáttal a hosszú hétvége. Ma két beadandót kell beadnom, holnap egyet, azt án csütörtökön is egyet. Ellenben május elsején szabadnapot vettem ki magamtól, május másodikán úgyszintén - mondván hogy csak péntek van, ráérek még, május harmadikán tessék-lássék nekiálltam Mongólia népességföldrajáról írandó mestermunkám megírásának (értsd: a pdf-ben lévő adatokat átvarázsoltam excelbe), május negyedikén agonizáltam, majd késő délután folytattam a munkát (a táblázatokból diagramokat, korrelációs mátrixokat, térkép eket, grafikonokat szerkesztettem, készítettem regresszió analízist, meg miden csudát), majd éjjel észrevettem, hogy van május ötödikére, másnapra (mára) még egy beadandóm. Jelzem, ekkor a mongóliásról még egy nyomorult vázlatom sem volt, csak "feldolgozott nyersanyagom". Lefekvés előtt kiizzadtam egy vázlatot, majd belátva hogy lövésem sincs, hogy folytassam, lefeküdtem aludni. Május ötödikén mély álomban töltöttem azt az időt, amit már a terv szerint gépelve töltöttem volna, de a késői ébredés miatt még nem adtam fel, nekiveselkedtem a nagy munkának.

aztán:

A leadási határidő fél órája elmúlt, a 14 alfejezetből megírtam kettőt, a másik beadandómra pedig még rá se néztem. Nagyon elmértem a dolgot. Persze mindent meg lehet valahogy oldani, hát most a késés lesz a megoldás, amit idáig mindig sikerült elkerülnöm, de ebben a félévben már nem. Egyébként olyan kreatív, ámde fölösleges dolgokkal piszmogtam (végső eredmény nélkül), mint például ez a térkép, ni:

Szóval ez a térkép tök jó ötlet volt (jaj pityu, igen!), csak a két térkép, amivel dolgoztam, nem egybevágó. Ez egy kompromisszum, ami itt látható: torzítás, meg minden. Elemzéshez tökéletes, de túl trehány ahhoz, hogy be is adjam. Jobb pedig nem lesz, mert nincs rá mód. Arról nem is beszélve, hogy szürkeárnyalatosan kinyomtatva semmi sem látszódik. Mert itt azt kell látni, hogy Mongólia népsűrűsége a környezethez igazodik. Ez nem meglepő egy olyan országban, ahol a lakosság 20%-a nomád pásztor, távolabbról nézve pedig a lakosság 40%-a a mezőgazdaságból él (idehaza kb. 4-5%, fejből nem tudom pontosan). És hát akkor lehet látni, hogy a Góbi sivatagban alacsony a népsűrűség, viszont ellentétben a legtöbb térképpel, itt a Góbi is látszódik, meg a népsűrűség is. A "dúsfüvű" puszta is látszódik, meg hogy ott nagyobb a denzitás.

hát ennyit akartam közölni, most visszakattintok a wordre, meg az excelre, nehogy heteket csússzak a napok helyett.

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr86454745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2008.05.05. 12:54:19

egyébként lehetne finomítani, pl. az atlaszképet fényképezés helyett szkenneléssel is nyerhetném, akkor biztosan jobb lenne, és a fehér csíkot is ki tudnám vágni. Viszont nyomtatni akkor sem tudnám, úgy meg nincs értelme hibátlanra izzadni.
süti beállítások módosítása