a mai napon a blogom funkciója az lesz, hogy világgá kürtölhetem, milyen fáradt vagyok. Emberek! Nagyon fáradt vagyok. Szervíz, szeminárium, szervíz, könyvtár (sokáig), másik könyvtár (még tovább), szervíz, még mindig rossz bicikli, kollégium, db gyűlés. Oké nyilván kit érdekel, nekem is jobb lenne ha elfelejteném... Pozitívum: tegnap éjjel megszületett a szakdolgozatom első alapozó esszéje, roppant büszke vagyok rá hogy nem is olyan unalmas, mint ahogy a címe sejteti. Nem ússzátok meg, fogok még róla pötyögni ide eleget, de ma nem. Másik pozitívum, hogy péntekre már majdnem felkészültem, aztán még csak kedd van. Igaz, ma találkoztam két évfolyamtárs föcitörissel is, akik épp mentek gyakorlótanítani, attól meg egy kicsit levert lettem, hogy én milyen messze vagyok még a földrajz gyakorlótanítástól. Na jó, hogy valami érdekeset is írjak: (lehet hogy ez is csak nekem érdekes)

Domanovszky könyvében olvastam (A szepesi városok árumegállító joga, 1922), hogy Lőcse és Késmárk gyűlölködése micsoda családi tragédiára is szolgált példával. Röviden a szituáció: 1358-tól 1570-ig pereskedett a két város az árumegállító jogért, ami egy nagyon ritka és értékes előjog volt a középkorban. Eredetileg Lőcse kapta, de a többi szepesi várossal szemben ez akkora erőfölénybe juttatta Lőcsét, hogy a szepesi városok Késmárk kezdeményezésével Lőcsét legalább a gyakorlatban próbálták megfosztani az árumegállítás egyedüli élvezésétől. Az idő előrehaladtával Késmárk jogtalan áskálódása egyfajta szokásjoggá állandósult, ezt nagyon kéne részletezni az ügy megértése érdekében, viszont a családi tragédia megértéséhez elég annyi, hogy a Késmárkiak és a Lőcseiek annyira megutálták egymást az évszázadok alatt, hogy mikor a mohácsi csatavesztés után az országban belviszály támadt, Késmárk Szapolyai János, Lőcse pedig Habsburg Ferdinánd oldalára állt. Ennek égisze alatt pedig egymás állatállományát lopkodták (1000 állatból álló gulyákat meg ilyesmik), malmaikat gyújtogatták, gabonájukat pusztították (aratáskor...). Emberek életébe került mindez, én nem tudom úgy leírni, hogy összeszoruljon a szívetek, de valami egészen gusztustalan dolgot képzeljetek el. Két magyarországi város fönt a hegyekben... 1535 telén pedig egy lőcsei tanácstag, bizonyos Koch Pál igazán embertelen helyzetbe került. Fia, János beleszeretett a késmárki bíró, Damianus lányába, és el is jegyezte őt. Botrány ebből akkor kerekedett, amikor a Koch család Késmárkra ment családlátogatásra. Hazatérve Lőcsén már lincshangulat fogadta, és követelték hogy mondjon le tanácsosi címéről. Azért azt tudni kell a dologhoz, hogy Késmárk ekkor már több, mint 50 éve a Szapolyai család birtokában volt, akik ugye közel voltak a tűzhöz, ekkoriban pedig már maga a(z egyik) király volt Szapolyai-családtag. Ez pedig Késmárkot Lőcse rovására jogtalanul élvezett előjogokhoz juttatta (megvoltak az összeköttetéseik), tehát egy lőcsei polgár számára Késmárk nagyjából a Pokol kihelyezett tanszékének számított. Késmárk miatt nem indulhatott be a nagy gazdasági fellendülésük - gondolták. Ezek fényében egész másként fest a lőcsei tanácsos hazaérkezése Késmárkról, és mint említettem, a lemondását követelték. Annyit sikerült elérnie, hogy a tanács döntsön a kérdésben, ami készségesen döntött is: egyöntetűen arra jutottak, hogy a tanácsos vagy kitagadja a fiát, vagy lemond a tisztségéről.

Nem derült ki, hogyan vívódott a tanácsos magában: karrier vagy család, de végül fia előtt  bezárta házának kapuit, és kitagadta a családból. A tanácsos tragédiája abban állt igazán, hogy a lőcseiek már sosem bocsátottak meg neki: kitelt a becsülete, néhány hét múlva kilépett a tanácsból, és a legfontosabb holmijait víve csak magával, az éj leple alatt elhagyta maradék családjával a várost örökre.

emberek...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.