indulatos

2008.10.21. 18:27

A képen egy biciklibelső szelepje látható, pont olyan, amilyen nekem kell. Délután bementem egy biciklisboltba, hogy végre pontot tegyek az i-re. Már csak a hátsó kerék tömlőjét kellett kicserélnem ahhoz, hogy guruljon az a szar. Eddig háromszor mentem be úgy a boltba, hogy most megveszem az utolsó szükséges dolgot - először egy imbuszkulcs tett keresztbe (elkopott a feje csavarhúzás közben), és miután vettem titánium-ötvözet imbuszkulcsot, és ki tudtam végre cserélni a hajtókart (aminek hiányában két hétig nem tudtam használni a bicajt) észrevettem, hogy leeresztett a hátsó kerék, és most hogy kicserélem végre a tömlőt is (egy 10 éves tömlő volt benne), most sík ideg lettem.

Bementem a boltba, mondtam hogy "jónapot kívánok, klasszikus szelephez kérek pumpát." "ez ha így fordítod klasszikus, ha így fordítod motorszelep. Jó lesz?" "jó lesz, csak add már el nekem. Kérek még egy ilyen meg ilyen tömlőt." "motorszelepeset?" "nem" "magasnyomásút?" "én nem így hívom, de oké jöhet" Vettem még csengőt is, hogy ne üssek el gyalogosokat majd.

Én voltam a láma: a "magasnyomású" az egy harmadik szelepfajta, úgyhogy arra is nemet kellett volna mondanom. Egészen addig kellett volna a nemeket mondanom, amíg az eladó azt nem kérdezi, hogy "klasszikus szelepű tömlőt akarsz? És akkor tudnád használni a most megvett pumpát is" és azt válaszoltam volna, hogy "igen."

A koleszban nekiálltam a szerelésnek, pillanatok alatt kiderült, hogy nem fogom tudni felpumpálni a kereket, mert a szükséges kompresszort elfelejtettem megvenni hozzá. Visszamentem hát a boltba, vittem a lyukas tömlőt, azzal tettem világossá, hogy milyen kell. Megkaptam. Vissza a koleszba, beszereltem, nyomom rá a ma vett pumpát, és rá kellett jönnöm, hogy klasszikus szelepre akkor sem jó, ha arra vettem. Ha arra kértem. Ha "így csinálom ilyen, ha úgy csinálom olyan", akkor sem.

Ekkor már a Petyáékkal is ingerülten beszéltem. Nagy kombinálások árán sikerült klasszikus pumpát szereznem, nekiálltam felpumpálni azt a rohadék kereket. És ekkor sem ment. Nem ment. És akkor megnéztem, hátha a gyártási hibás a szelep (ignoráns az autofókusz, mint látható):

Hogy érthetőbb legyen:

ugyanis nincs rés, amin keresztül a levegő a pumpából a tömlőbe préselődhetne. Nincs ott semmi, csak nagy szívás. Gyári hiba. Nagyon nehezen tudom üzembe helyezni azt a biciklit. báááááááááááááááááááá

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr12725101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2008.10.21. 20:11:23

Laci megszánt és elmagyarázta... mindenrendben, pityu bölcsész volt

hd · http://hd-in-rostock.blogspot.com 2008.10.21. 23:34:29

de ez akkor is gáz. mint én az autómmal. csak én az kidobtam :(
kitartás!
a kis ábra amúgy nagyon lol :))
süti beállítások módosítása