Tegnap a könyvtárba bejött egy nő, hogy tegyék őt be az internetbe. Háromnegyed óra múlva már lehetetlenné vált az elmélyüt olvasás, mert egyre ingerültebb lett a nő, úgyhogy odamentem segíteni - kissé kotnyelesnek éreztem magam, de nem bírtam megállni. A nő ugyanis "üzleti útra megyek, nem turistaként" Amerikába készült, de nem engedték be a nagykövetasszonyhoz. A kapunál azt mondták neki, hogy internet! Hatalmas zűrzavar volt a néni fejében, úgyhogy nem igazán sikerült kibogozni mit is akar az internettel azon kívül hogy tegyék őt oda be. Mikor odamentem, úgy gondoltam annyi a megoldás, hogy a nagykövetség honlapján kell most már időpontot kérni. Ott nem lehetett, legalábbis közvetlen időpontkérő emailcím nem volt. Úgyhogy javasoltam a néninek, hogy dobjon egy telefont a nagykövetségre, mint a régi időkben. De ő csak óbégatott, hogy neki be kell jutnia az internetbe, ezt mondta a kapuőr a követségnél, meg hogy az elnök a Bush mondta, hogy lehet menni, és az egyik ismerőse is mondta hogy most menjen, és ő most menni akar. Ennél jóval többet mondott, de nem volt kohézió a mondatok között, úgyhogy hagyjuk. Végeredményben itt arról volt szó, hogy ez a néni nem egy sima "lemaradó" nagymama volt, aki nem ismeri ki magát a mai ügymenetben, hanem egy spontán rögeszmés. Nagyjából reggel kitalálhatta, hogy elmegy üzleti útra, remélem ma reggel csak a Rudas fürdőbe készül.

Szorongatott a kezében egy netről kinyomtatott adatlapot, amit tollal kitöltött, de a papírral valami nem volt rendben, mert a legutolsó oldalon az állt, hogy ingyenes vízum kérelem elutasítva. Mikor erre tapintatosan felhívtam a figyelmét, valamint arra, hogy az Egyetemi Könyvtár fő profilja a régi könyvek és más nyalánkságok elérhetővé tétele, a néni kicsit talajátvesztett lett, és szegény majdnem sírva fakadt. A nagykövetségnél először egy internetkávézóba irányították, és csak utána a könyvtárba (mert a könyvtár aulájában is van nyilvános internethozzáférés), ezért a néni kérte hogy mondjuk meg, hol van az internetkávézó a 6 szám alatt. Nem tudja milyen téren. Elmagyaráztunk neki, hogyan jut el a legközelebbi netcaféba, bár minden második szavam az volt, hogy telefon, meg hogy hívja fel.

Valójában kicsit terhelt volt, ez nyilvánvaló lenne ha részletezném az egész történetet. Viszont nagyon bosszantó volt az egész, hogy egy órán át ott óbégatott az olvasóterem előtt. Minekutána a könyvtár dolgozói háromnegyed órája már puhították a nőt, már csak egy újabb negyed órára volt szükség, hogy szegény teljesen összeomolva végre elmenjen.

Annyira megrázó élmény volt (az eltévedt nagymamák mindig felzaklatnak), azért blogoltam ide. Meg elképzeltem hogyan lehetne bevinni az internetbe...

A másik meg, hogy bár nem szoktam vadkenderrel álmodni, de álmomban Ámerikában voltam, és ott. Valami ismerős jött az úton a faterjával egy pickuppal, fölvettek, és a pickup platóján tégla alakú átlátszó műanyag tortásdobozokban vadkender volt, mázsa számra. Egy ilyen tégla alakú dobozt a kezembe nyomtak, ami szerencsére eltűnt onnan, hiszen külföldön is a magyar törvények vonatkoznak rám. De a srác kent nekem egy füves-májkrémes kenyeret, amit már az itthoni szülőház pincéjében fogyasztottam el, és eléggé betéptem tőle. Ültem a pincében és vigyorogtam. Innentől elég eseménytelen volt az álom... De élénken a fejemben maradt a vadkenderrel megrakott pickup, és a spéci májkrémes kenyér. Bizonyos szempontból ez egy erkölcstelen álom. Tegnapelőtt viszont azt álmodtam, hogy találtam egy Horvát Istvánnal készült rádiófelvételt 1844-ből. Attól teljesen kétségbeestem, hogy csak utólag találtam meg. Az rémálom volt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.