mesterségem címere...

2009.12.02. 21:50

mivel a legutóbbi alkalom óta egyáltalán nem volt időm, türelmem és bla-bla...

további néma hónapok várhatók, de addig is rövid élménybeszámoló, semmi kolosszális, csak kis apró-cseprő pillanatok.

Tegnapra terveztem, hogy az osztállyal mini-terepgyakorlatot tartunk, és szemrevételezzük a Gellért-hegyet, és szembesülünk a szomorú valósággal, hogy nincsenek a hegyen gyűrődéses formák, pedig hegy. Viszont mégiscsak mészkőből épül fel, hiszen a citrompróba is mutatja, a mészkő pedig tipikusan üledékes kőzet, tehát ez a Gellért-hegy hajdan Gellért-tengerfenék volt, kell hát valami tudományos magyarázat arra, hogy ha nem gyűrődés révén lett hegy, hát mi révén? Ez volt a cél, reményeim szerint fix, hogy mindenki megtanulta volna, mi a túró az a vetődés, meg a sasbérc, meg a vetősík, meg még annyi minden más.

Ehhez képest reggel hétkor észleltem, hogy esik az eső, mindenféle rajzolós és jegyzetelős feladatoknak lőttek tehát, sőt - gondoltam - úgy már kimenni sem érdemes. Megyünk majd másnap (ez ma zajlott le sikeresen, de abban nem volt semmi pláne)! Helyette gyorsan megterveztem egy kőzetelemzős-táblán lerajzolással elmagyarázós-feladatokkal rögzítős órát, jelentős szerepet szánva a projektornak (hosszú lenne elmagyarázni mit). Az óra kezdete után nem sokkal úgy tűnt, a projektor izzója kiégett, nem vizsgáltam meg részletesen, gondoltam helyette most még jöhet más. Jött is, viszont az óra egy pontján nélkülözhetetlenné vált bizonyos digitális szemléltetőanyag bemutatása, mindenféle megfigyeléseket akartam építeni rá, úgyhogy jobban megnéztem a projektort, hát tényleg annyi volt neki. Nem baj, lőttek a terepszemlének, lőttek a vetítésnek, de nem lőttek a vállra vett, meg az ölben körbe vitt laptopnak! Azt írta ki, hogy még 2 órán át bírni fogja az akksi. Ezért esett rosszul, hogy két perc múlva lemerült. Ott aztán már nem tudtam mit kitalálni, mint elméleti síkon tovább haladni, az legalább csak némaság esetén válik lehetetlenné. Illetve süketség esetén - átvitt értelemben is. De az egy állandó rizikótényező.

Olvassatok ilyen dolgokról is, csak azért írtam. A holnapi az összefoglaló órára szerettem volna magyar nyelvű frappáns összefoglaló videót a földtörténetről és a hegységképződésről találni itt a neten, de nem volt. Majd jövőre már lesz, mert addigra készítek okvetlenül (ez nem minősül semminek, nem is én írtam). Még a téma elején foglalkoztunk Dél-Amerikával, Teleki Pál útmutatása nyomán, mert Dél-Amerika is egyszerű, mint Észak-Amerika: egy őskontinens-mag felgyűrte az óceánfeneket Nyugaton, az kopni kezdett, és kialakultak a nagy medencék, sötö-sötö. Szóval hogy keresni kezdtem magyar nyelvű 10 percest Dél-Amerika földjéről, de hát nyilván semmi. Az 50 Dél-Amerikával kapcsolatos találat közül a legviccesebb az volt, hogy a "del", mint del amerika az a spanyol nyelvben a birtokos szerketet tartozéka lehet, így kaptam a "cantando como los gays del amerika!" ajánlást, és hát mondanom sem kell, hogy az összes többi mi volt, de azért mutatom:

Nyilván, mikor azt írtam be, hogy földtörténet... Ezt a számot küldeném Skubinak, és mindenkinek, aki szereti! Mellékesen pedig jelezném, hogy majd valahová elbújok innen, máshol blogolok tovább (ha...), ahol majd inkognitóban (ha...).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr81569902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása