Mindig egy hajszálnyival szalasztom el a metrót. Úgy vágyok arra, hogy az ajtó túloldalán legyek, és vigyenek a szerelvény kerekei! Érted, nem futnom kell, hogy azt még elérjem, hanem sínen lennék, mennének a dolgok. Legnagyobb gondom az lenne, hogy milyenek az emberek. De ez az egzisztenciális feszültség, ami megy már egy éve, hát beszarok.

Mindegy.

Azért mindegy, mert futok hogy azt még elérjem, és lépésről lépésre csak kifasírozom a dolgokat. Tudod, úgy futtában elkapom, és addig püfölöm, míg meg nem adja magát. Kihajtom magamnak a diplomát, ne féltsetek. Azt hittem az már könnyebb, mint a szigorlat, de a szigorlat uzsonnázás volt a Kisjézussal ehhez képest.

Na majd jelentkezem!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.