Tegnap Robival felkerekedtünk, hogy megvegye Herkules nevű biciklijét, megnéztük azt a romhalmazt, ami valaha pompás város volt. Próbálom finoman megénekelni a kultúrsokkot.

Az állomás az egyik kedvenc állomásom: az az öreg szőlőtőke, ami felfut a peron oszlopain talán bent is van valamelyik bejegyzésemben 2-3 évvel ezelőttről. Az állomás Sóly városrésznél van, ez a Sóly pedig szemmel láthatóan az öreg településmag: itt van a katolikus és a református templom is. A házak udvarain a helyi dolomitból épült kőkerítések, kis borospinceszerű vermek, kutya minden udvaron, és a tavaszra utalva a helyiek: ásnak, kapálnak, metszenek, ültetnek. Patinás falu. Ott volt egy étterem - amolyan szoci lapostetős fekete lyuk - gondoltuk eszünk finomat olcsón, ahogy Budapesten kívül tapasztalni szoktuk, de ott már csak sört és ropit szolgálnak fel egy ideje.

Ezzel a településrésszel szomszédos maga a messziről látható katonaváros, ami egy irdatlan romhalmaz. A katonai objektumok a hidegháború vége óta már csak ilyenek: ilyen a Kőszegi-hegységben, ilyen Esztergomnál, beszakadt tetővel, omló vakolattal sárgállanak, akácok nőnek ki a betonplacc repedéseiből, és a helyi cöckék az épületbelsőket feliratozzák. Itt-ott sörözés nyomai, de már sehol egy mozdítható tárgy, nincs ajtó, nincs fém, nincs üveg, nincs cserép, és tudjuk, hogy a téglát is újrahasznosítja majd egy szemfüles család. Egyedül a beton áll rendíthetetlenül, bizonyítékul az örökkévalóságnak: az államszocializmus adott az utókornak elpusztíthatatlan örökségeket.

Ami azt illeti, a szocik előtt a Ferenc József-féle hadi arisztokrácia építtette fel a romok öregebbik részét, s ezek igen szemrevaló épületek még így kibelezve is. Egyet nem értettünk: miért vannak 20 évvel a ruszkik kiköltözése után még mindig ilyen állapotban?

Az látható volt, hogy az államtól az önkormányzathoz került, azt viszont csak itthon tudtam meg, hogy néhány épület már magánszemély kezében van. Valahogy úgy fest a helyzet, hogy bizonyos részét a katonavárosnak felparcellázták, és így kapott helyet a Sky Tiger nevű diszkó és pizzéria, és a felhőkék épület fehér stukkókkal, mely egy panzió. Valahogy ilyen hatású lehetett Róma is az 500-as években mikor a dicső épületek romjai közé putrikat építettek. Szóval 100 éves paloták mellett 40 éves betonromok és 10 éves szabadstílusú épületfelújítások láthatók.

Újabb próbálkozást tettünk az evéssel, de sikertelenül. Ismét egy lapostetős szoci v.i.e. előtt álltunk, ennek már farostlemezből volt az üvegajtaja, viszont volt kint fakult árlap, és egy Soproni cégér. Kiderült, sajnos itt sem főznek már, szottyos kocsmatöltelékeknek tartanak csak nyitva. Eljött az idő, hogy újra megkérdezzünk valakit, és hát a kínálat igen nagy volt:  az emberek jelentős hányada az utcán bandázik, ülnek a betonon a repedésekből kinövő növények árnyékában, és beszélgetnek mennyiért láttak Devergó felsőt. Legalább 7-8 banda, látótávolságra egymástól.

Szétnéztünk a lakótelepen, ami a Katonaváros kinövése - annak idején a tiszteknek építették e modern, letisztult településrészt. Rendkívül praktikusan volt kialakítva: voltak lakóépületek három sorban, utánuk garázsépületek szintén három sorban, és volt egy nagy szoci lapostetős, helyt adva vegyeskereskedéseknek, százforintos boltoknak és egy kocsmának. Szépen elkülönítve minden: itt alszanak, itt autót tárolnak, itt vásárolnak. A lakótelep ízig-vérig telep volt, pont olyan, amilyenre nem merészkednek be azok, akik hagyományos városrészben laknak. Itt az élet kemény. Munkanélküliség, szutykos kölykök, suttyó ifjak, összeverődve mindenre elszántan, satöbbi. A lakótelep fölött pedig, a domboldalon újépítésű cigánybarokk családi házból egy-kettő, szolidabb családi házból valamivel több. Jó lehet azt nézni minden nap... "Nekik odafent jó, idelent rossz, mit csináltak ők másként?"

Itt a lakótelepen aztán útba igazítottak, túl egy irdatlan betonplaccon (épületek már elhordva) van a Sky Tiger, ott van pizza. Ugye-ugye, a pizzéria az új csárda! Mindenhol van, nem csak enni járnak oda, satöbbi. Meg is találtuk, régen raktárépület lehetett, de Robiban is meg bennem is előjött a kisvárosi múlt, és nem tudtunk bemenni a telepiek elitklubbjába. A magunkfajtából Pesten sok van, de itt igencsak kilógtunk a sorból. Nekem föl volt tűrve a nadrágom szára, Robin meg kalap volt, egy versenybringát tolt maga mellett, úgyhogy a pizzéria előtt valami nagyon mélyről a kisebbségi érzés emléke sejlett fel, ígyaztán beletörődtünk, hogy sört és sajtostallért eszünk ebédre a restiben.

Végül két határozottan pozitív dolog. Az egyik az, hogy a lakótelepen a lakóközösség észrevehető része a házak előtt kiskertet gondozott tulipánokkal és más növényekkel. Szépen körbekerítve, meg ilyenek. Megtették a tőlük telhetőt, hogy kinézzen valahogy a környezetük. A másik az, hogy felfedeztük, ez a hajmáskéri katonaváros ideális volna, hogy egy egyetemnek helyet adjon. Van egy főépület, meg néhány hasonló komolyságú kisebb épület, köztük óriási füves rész, nagylombú "tanulófákkal", és még ehhez a területhez kapcsolódva kollégiumházaknak átalakítható szoci romok szellősen elrendezve. Talán nincs is Magyarországon még egy ilyen: egy egyetem minden (minden!) kelléke egy helyen. Nem is értjük, annak idején miért Piliscsabán építették meg a katolikus egyetemet, miért nem volt annyi esze akinek kellett volna, hogy hasznosítsanak egy feleslegessé vált, kiürített városrészt. Na mindegy, a Pázmány csak egy példa.

Hajmáskér igen jó hely, közel van hozzá a Pannónia Fesztiválos Várpalota, és barátságosak az emberek. A romok elgondolkodtatóak, minden ABC Honi ABC, nincs étterem, a restiben pedig csak a legszükségesebbeket tudtuk megszerezni, de az elég is volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.