Minden reggel Klausmann Viktor néz rám a metrómegálló plakátján, így reggelről reggelre kíváncsibb lettem, mégis mit tud nyújtani egy Szerencsekerék 2011-ben. Szerencsére ma véletlenül néztem tévét, és ott ment benne A MŰSOR.

Ha azt gondolták, hogy az új díszlet letisztult és modern, illetve ha azt gondolták, hogy bevesszük, hogy a kijelző érintőképernyős, és ha azt gondolták, hogy a nézők ingerküszöbe mit sem emelkedett az elmúlt tizenöt évben, akkor értem, miért csinálják újra ezt a műsort.

Besz*rtunk a röhögéstől az albérletben, mikor Mariann vagy kicsoda egy FÉL ÉVES Füles előfizetést vihetett haza, de az sem kutya, hogy Brigi 200 ezret zsebelt a tehetséges melleivel. Showmanségnek híre hamva sehol, a pörgetőpult mögött három mulya tévénéző teljesen megszeppenve, hangulatot egyedül az varázsol a stúdióba, hogy Klausmann Viktor egyre jobban hasonlít Orbán Viktorra.

A vetélkedő izgalmassága az ugróiskoláéval vetekedett, valaha az is igen szórakoztató volt, de azóta feltalálták a számítógépes játékok újabb és újabb generációit, és ilyen komplex ingerhatáson átesve csak vakarom a fejem, hogy ebben annak idején mi lehetett az izgalmas. Mi okoz feszültséget? Mikor a kerék a Csőd felirat felé kattog, és 12.000 forint forog kockán, a drámai perceket nem bírva átkapcsolok egy olyan csatornára, ahol 24 millió és egy marék fing között lebegnek a játékosok.

Gondolom a nyugdíjasoknak viszont pont jó az ilyen a gyenge szívüknek. Meg kis retrospektív a délutáni szappanoperák után. Ami azt illeti, remélem hamar leszedik a plakátot a metrómegállóban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.