Mennyek országa

2012.10.21. 18:30

Egy izgalmas könyvet írhatnék a vallási életemről és dilemmáimról, de most csak egy furcsa momentumot osztanék meg, aztán majd mást is mutatok Bristolról.

Megnéztem a neten, hogy melyik a legközelebbi katolikus templom, és mikor van mise, és egyébként ismét bebizonyosodott, hogy bármennyire gagyi honlapokkal beérik otthon, átláthatóság és gyakorlatiasság szempontjából  a magyar webes "kultúra" toronymagasan a bristoli honlapok felett áll. Előzmény volt az útvonaltervező, az áruházkereső és még millió bosszúság. De szót se többet ezekről! Ma szépen fehér inget vettem fel, meg nyakkendőt, mert úgy olvastam, hogy az angoloknál ez így szokás, és valóban nem voltam túlöltözve, bár nem igazán találtam a helyemet a templomban. Az egész olyan pszichedelikus volt, amilyenre kevesen tudnának felkészülni.

5 perccel a mise kezdete előtt értem oda, és már alig találtam ülőhelyet. A templomot kb. 20 éve építhették, nem túl nagy belmagassággal, amitől a tér nagyon családias és barátságos volt. Gazdag díszítés volt, az oltárkép a híressé vált giccses Jézus másolata, azé a képé, amelyiken a testéből kék és piros fénynyalábok áradnak szét. Vele szemközt a templom hátsó falán olajfestékkel elkészített ikonszerű bibliai jelenetek voltak 3-4 méteres kivitelben. Kétoldalt valami kortárs tévedés, melyeken a hívők különböző élethelyzetekben az Istent szolgálják, és a magyar templomokból jól ismert barokk szobrok kiegészítésképpen: szent Antal, szent Jakab, és persze tekintettel az itteni ír diaszpórára, egy szent Patrik szobor.

A hívők serege között magyar szavakat is elcsíptem, de nem köszöntem oda, mert éppen megint rámtört a "nincs itt semmi keresnivalóm" érzés. Anyukák, apukák a családi autóval szépen idehozták a nagyit és a 3-4 gyermeket. Indonéz és lengyel bevándorlók mindenütt, de mégis a fő akcentus a délnyugat-angliai. Szóval a csordultig telt templomban megkezdődött a mise, körös-körül jóllakott, jól öltözött családok, sugárzó arccal éneklik a bevonulási éneket a fuvolás-gitáros kórussal együtt, teli tüdővel mindenki. Aranyló lámpafények, a templom végéből érkeznek a papok és minisztránsok, élen a kereszttel. Kezemben az énekes papír, próbáltam én is bekapcsolódni, mert sodró volt az ének-orkán, de - és ekkor jött a nem várt pillanat - elkezdte a sírás szorongatni a torkomat. Valószínűleg sokkal inkább mély okai voltak, mint az, aminek végül betudtam, de abba nem megyek bele. A felszíni magyarázat az, hogy olyan volt az egész, mintha meghaltam volna, és éppen a Mennyek kapujában álltam volna. Minden olyan, mint eddig volt, csak most már vége a rongyos emberek hamis énekének, és itt a Mennyben már mindenki tiszta, boldog és sikeres. Tizenöt perc után persze már ki tudtam szúrni a sanda pillantásokat és az egyházközségen belüli képmutatás minden megnyilvánulását, szóval megnyugodhattam, hogy nem, nem haltam meg, és ezek itt körülöttem élő emberek.

Tegnap végre sikerült egy komolyabb felderítő körutat tennünk, melynek részeként megnéztük a bristoli múzeumot, ami szintén ingyenes volt, és szintén lépni sem lehetett a múmiáktól, meg papirusztekercsektől. Volt egy üvegtárgy tárlat is a második emeleten, és ezzel kapcsolatban volna egy kérdésem, hogy ez szerintetek mi a kénköves ménkü?

IMG1966.jpg

Egyébként eddig nem tudtam olyan tempóban küldözgetni az önéletrajzaimat, mint ahogyan azt egy bevándorlónak tennie kéne, de már néhány helyre elküldtem. Roppant mértékű félelmeimről majd írok nemsokára, de egyelőre a pozitív dolgokról szeretnék írni kizárólag, úgyhogy az még álljon itt, hogy a beilleszkedésünk egészen jó úton halad, ugyanis tegnap két alkalommal is tőlünk kértek útbaigazítást a belvárosban. Ez azért fontos dolog, mert Londonban nem tudtam volna elképzelni, hogy összetévesztenek a jól öltözött helyiekkel, de itt Bristolban valahogyan a kopott-szakadt holmik undergroundnak számítanak, úgyhogy jó, minden nagyon jó. Majd az első fizetésem után meglátják - mikor beszabadulok egy ruházati boltba - , hogy nem is vagyok alter arc, csak csóró.

IMG1998.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr604861446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása