Közeleg a december 21, mikor a Vénusz utoljára kel fel a Nap előtt, és talán valóban új korszak érkezik, csillagászatilag mindenképpen, de talán valóban más értékekre vagy erényekre is helyeződik a hangsúly. A történelem nem engedi meg az optimizmust, de optimizmus nélkül mire mennénk? Bármennyire próbálok a diplomámnak megfelelően gondolkozni, egyszerűen nem tudok ellenállni a tudománytalan spekulációknak. Egészen addig, amíg nem jutunk túl a napfordulón, nem fogok tudni koncentrálni a hétköznapokra. Ettől olyan változatos és emelkedett minden nap mostanában, hogy amit csinálok, azt csak átmenetinek érzem. Mikor érettségi előtt álltam, az volt a mendemonda, hogy egy kisbolygó csapódik a Földbe, és számomra ez mindössze annyit jelentett, hogy megúszhatom az érettségire és a felvételire való felkészülést. Most is van bennem egy tudat alatti spekuláció, hogy a meki már nem tart sokáig, ezen a héten pénteken vége lehet. És ugyanígy nem kell megoldanom a tartozásokat és a számlákat és a bérletet, a kabátot, meg az angoltanulást.

Különös egyébként, hogy egy hete beiratkoztam (ingyen, pedig hát nincs sok közöm Nagy Britanniához) a városi könyvtárba, és most olvasok egy monográfiát a Római Britannia pusztulásától a hastingsi csatáig tartó időszakról, a sötét középkori Angliáról, és tegnap ébredtem rá, hogy ilyen nem volt velem három éve. Teljesen váratlan fordulat, teljesen abszurd, hogy most, hogy a lehető legkevésbé használom ki a képességeimet, és egy meglehetősen haszontalan munkát végzek, most tudok időt szakítani olyan dolgokra, amik ha tanár lennék, egy jobb tanárt faragnának belőlem.

Ebben a könyvben hallatlanul érdekes dolgokra bukkanok. Az egyik mindjárt az összeomlás-váráshoz kapcsolódik. Nagy rajongója vagyok a zombis filmeknek, meg a posztapokaliptikus fantáziáknak, úgyhogy könnyen találtam párhuzamot a 300-as évekbeli Britannia és a 28 nappal később című film között. A mostani olvasmányomból kiderült számomra, hogy a kataklizma-történetek filmre vitele nem csupán az emberiség kollektív tudat alattija, a halál képernyőn tartása, az éberség fenntartása a mesterségesen biztonságos körülményeink közepette, hanem valós emlék is. Történelmi tapasztalat. És nem a Noé bárkájáról van szó, hanem egy olyan jól kimutatható eseményről, mint amilyen a római kori Britannia összeomlása volt. A római kori Britannia egy virágzó kereskedelmi csomópont volt, gazdag, jól szervezett, minden értelemben művelt terület. Gazdasága és gazdagsága azonban közvetlen összefüggésben állt a Római Birodalom békéjével, és ahogyan a gótok, vandálok, majd keletről a hunok ezt a békét tartósan távol tartották, Britannia gazdasága egyszerűen összeomlott. Korábban úgy gondolták az írott források alapján, hogy a germán törzsek (százok, angolok, jütök) támadása okozta az összeomlást, de a régészeti leletek világosan mutatják, hogy két generációval előttük már mindennek vége lett. Egyszerűen a kereskedelem visszaesésével elúszott a provincia jó bevétele, a provincia légióit pedig folyamatosan a kontinens belső területere vezényelték, így mind a hadsereg ellátására kiépült szektor becsődölt, mind a vámokból és adókból fenntartott jóléti szolgáltatások is (csatornák, fürdők, színházak, stb.). A különös dolog ebben mutatkozott meg. A romanizálódott britanniaiak annyira civilizálódtak, hogy a szolgáltató szektor és így az ipar összeomlásával (és a mesteremberek eltűnésével) magatehetetlenül maradtak. A régészeti leletanyagból egyszerűen eltűntek az újabb agyagedények például, de ugyanígy a koporsók, mert nem volt többé szög, nem volt többé fegyverkovács, nem volt többé tímár, és a többi. A régi dolgokat használták fel, ameddig tudták. A legszembetűnőbb a kerámiával történt: mikor már annyira híján voltak az edényeknek, felásták a régebbi sírokat, és a hamvakat tartó edényeket kezdték főzésre használni. Egyszerűen csak annyi történt, hogy a gazdaság totálisan összeomlott, és minden üzlet és műhely lehúzta a rolót. És csak később, a germán bevándorlással jelent meg újra némi kézművesség. Ha ma omlana össze a gazdaság teljes egészében, vajon mi tudnánk agyagedényeket készíteni? Meddig tudnánk életben maradni? Mi maradna a kultúránkból, hogyan tudnánk megőrizni? Egészen érdekes a könyv.

A legizgalmasabb persze ezután következett. Már az egyetem óta időről időre felmerül bennem a kérdés, hogy a germánok, a kontinens belsejéből miért kerekedtek fel, és költöztek Angliába. Ebben a könyvben meg ráadásul az áll, hogy ez mindenképpen beszivárgás volt, mert a szászokhoz és angolokhoz (az angol az egy germán törzs volt) köthető sírokban nincs társadalmi különbség, ergo nem hódítók voltak, hiszen a hódítóknak kellett lennie vezérüknek. Családok kerekedtek fel. És mint írtam, nem ők okozták az összeomlást, hanem már egy összeomlott országba érkeztek. Mi vonzotta őket? Talán már a rómaiak előtt voltak ott korai gyarmatosítók? De akkor a rómaiak után újra gyarmatosítóknak kellett volna felbukkannia! Vagy a római idők jóléte vonzotta őket, csak késtek 40-50 évet? De akkor előtte miért nem érkeztek, a római idők 200 évében? És hihetetlenül izgalmas a válasz: ezeket a bevándorló családokat az vonzotta, hogy Britanniában összeomlott a gazdasággal együtt a kormányzat is. Nem voltak adószedők, nem voltak hivatalnokok, és a földesurak is elszegényedett senkik voltak a kereskedelmi összeköttetések elsorvadása miatt. Nem állt a hátuk mögött a katonaság többé, és a földesurak közül aki csak tehette, más provinciákban lévő birtokaira költözött. A régészeti leletanyagból is úgy tűnik, hogy a földesurak igencsak ritka jelenséggé váltak. Britannia hirtelen a senkiföldje lett. Ahol eltűnt az állam, és az emberek mégis háborítatlanul (elvégre egy sziget) élték tovább szegényes életüket. És ahol a bevándorlók is megszerezhették a maguk kis földbirtokukat. Engem roppantul lebilincselt ez a megfejtés.

A mostani idők bevándorlása persze egészen más, de még így is találtam párhuzamokat. A régészeti ásatások azt mutatják, hogy az érkező telepesek nagyon mostoha körülmények között kezdték itteni életüket. Aligha számítottak arra, hogy Britanniában nem fognak majd találni fazekakat, ez aztán arra buzdította az óhazában élő mesterembereket, hogy felkerekedjenek, és műhelyt nyissanak itt. De hát nem úgy van az! Az angliai szerecsét próbálásom előtt mindenképpen jól jött volna egy olyan józan szó (bár abban a hangulatomban aligha számított volna), hogy ez az angliázás ez nem egy program, amire az ember befizet. És igaz ugyan minden ígéret, de mégsem. Mert ha objektíve nézem, valóban kijöttem, szereztem szállást, szereztem munkát, és kész, most akkor lesz sok pénzem. Szubjektíve viszont olyasmit kell elképzelni, mintha egy bolgár ember Magyarországra jönne, nem a magyar jogszabályok szerint működő országba, hanem az igaziba, ahol a koszos hajléktalant a miniszterelnök ellenségnek tekinti, ahol kétharmaddal is csak a másikra tud mutogatni egy kormányzat, szóval azt mondaná, hogy ez természetes, hiszen az Unió részei vagyunk mi is és ő is, és hát a munkaerő szabad áramlása van. Miközben Magyarországon 12% a párt szerinti munkanélküliség – mennyi lehet akkor a valódi – és miközben Magyarországon mindenki inkább magyart venne fel, kivéve ha a külföldit ki lehet zsákmányolni. Az a liberális értelmiség, amelyik barátkozna a bolgár munkavállalóval, nem azokon a munkahelyeken dolgozik, ahol a bolgár munkavállaló fog, és nem ott töltődik fel, ahol a bolgár munkavállaló fog. A bolgár munkavállaló két dolgot kapna Magyarországtól: a sok szép látnivalót, meg a fizetést. Az összes többit, ami a társadalom belsőbb részein kapható, azt csak nézheti. Túlzás volna tehát arra bíztatni a bolgárokat, hogy persze jöjjenek, idejönnek, munkát vállalnak, és ennyi. Angliában sem ennyi. Angliának is megvannak a maga előzményei. Nem bántam meg, hogy kijöttem, miért is bánnék bármit, amíg tapasztalatot jelent, és újra kijönnék, mert jó volt változtatni, de otthonról kicsit úgy tűnt, mintha ez egy elfogadott és köztudatú dolog lenne Angliában, hogy hát jönnek ide, és hellyel fogadnak. Határozottan nem fogadnak hellyel, még akkor sem, ha lényegesen könnyebb hozzáférni a dolgokhoz, mint mondjuk Magyarországon volt magyarként. Pedig még csak nem is nacionalisták annyira, mint az írekről hírlik, szóval aránylag közömbösen veszik tudomásul, hogy a könyvtárukban szlávok kiabálnak az ingyen interentre várva. De egyfajta megoldásként tekintettem Angliára, hogy hát így a legvégső esetben most igen, akkor menjünk Angliába, fussunk végig a pályán. De nincs pálya, hiába írtak könyveket arról, hogyan hódítsuk meg a paradicsomot jelentő szigetországot. Mert megcsináltam, van szállásom és munkahelyem, de ugyanannyira a szélén állok, mint két hónappal ezelőtt a londoni repülőtéren.

Talán ez amiatt is van bennem, mert otthon meglehetősen hasznosnak éreztem magam tanárként, teljesen átitatva a magyar történelemmel meg a földrajzzal, meg a jövővel, meg azzal, hogy merre kell terelni a mögöttem jövőket, itt meg éppen tegnap dicsértek meg, hogy milyen finom krumplit sütök. Beleadok mindent ebbe a munkába is persze, de ha tudnák, hogy nem csak finom krumplit tudok sütni, és villámgyorsan kiadagolni, és a Big Mac húsról egy mozdulattal le tudom rázni a zsírt... Ja, hát ez is egy teljesítmény...

Az a legrosszabb, hogy tudom, ha most otthon lennék, mindaz a sok feszültség, ami engem végül ide hozott, otthon nagyon pozitív és konstruktív módon kicsapódna belőlem ezekben a fantasztikus napokban. Egy jó lehetőség elgondolkozni, melyik a jobb és a bal kezünk, mi hoz több gyümölcsöt szabályozás nélkül, és mi hoz jobb gyümölcsöt jobb szabályokkal, és mire való a pénz inkább, és mire való a szánk, mire való a kezünk, mire való a lábunk. Mi teszi a felnőttet felnőtté, mi teszi a képviselőt képviselővé, a buta ember mitől buta igazán, és mit tehet a javulásért az, aki akar, mit tud a magyar, amit más nemzet nem tudhat olyan jól, de hát szép szavak ezek innen Bristolból, ahol csak elképzelem, hogy kivel néznék farkasszemet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.