Mindent visz-e a macska, ez a fő kérdés. Februárban úgy döntöttünk Robival, hogy a Gazéta Facebook profiljába életet lehelünk, és pár héten belül ki is alakult, hogy mit és hogyan és mennyit posztolunk. Az okok nyilvánvalók: úgy gondoltam, hogy cikkek posztolásával évtizedekbe telne, mire pénz beinjekciózása nélkül ki tudnám alakítani a Gazéta olvasókörét, főleg az idióta neve miatt (de próbáljon valaki kitalálni egy ilyen tematikájú dolognak valami nevet, ami normális - az az 1-2 normális név már évtizedek óta foglalt). Képekből viszont naponta 7-8-at kisebb erőfeszítéssel simán lehet posztolni, ami azt jelenti, hogy kb. 1800-szor több esélye van az újság hírének terjedésére, mint csak cikkekre apellálni. Más kérdés, hogy a cikkek közönsége és a szép képek közönsége nem fedik egymást, de erre is van válaszom, csak most nem erről akarok írni, hanem a macskás kísérletünk eredményéről.

Egy tragikus napon az hagyta el a számat, hogy nem növekszik a lájkok száma, nem terjednek a képek. Talán mindenki ismeri az I <3 World nevű oldalt, aminek elképesztően rengeteg lájkja van, és ők aztán tényleg mindent posztolnak, ami csak kell az embernek, egyebek közt cicákat is. Nagyon szembetűnő, hogy míg egy lélegzetelállító völgyet 800-an lájkolnak, egy kiskutyát 1300-an, addig egy kiscicát 8000-ren, tehát csak úgy mellékesen felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a mi FB oldalunknak is csak egy ilyen macska-lökés kéne, és aztán majd egy későbbi profilváltással, mikor már több tízezer lájkot begyűjtöttünk, megszabadulunk a kizárólag macskákra gerjedőktől, és megelégszünk a konkrétabb földrajzos vonatkozás rajongóival, és mivel van átfedés a két tábor között, a visszaesés nem lenne olyan elviselhetetlen, főleg a kezdeti zéróhoz képest. Hogy ezt ellenőrizzem, kiposztoltuk ezt:

Mellé egy hányaveti nyálszöveggel, és kíváncsian vártuk az eredményt. Kontrollfotó a legsikeresebb fotónk volt, a Rainbow Pool-ról, ami 10 nap alatt 1000 megtekintéssel a legsikeresebb fotónk volt. A macskás kép kiválasztásakor azért emellett döntöttem, mert ez egy fiatal macska, kölyök vonásokkal, tág pupillákkal, és gyengéden félrebiccentett fejjel, ami adu ásznak tűnt akkor, de később be kellett látnom, hogy ebben semmi rendkívüli cukiság nincs, inkább valami hasonlóval kellett volna próbálkoznom:

Bár ezt nehéz lenne eldönteni. Nem arról van szó, hogy hülyének nézem az olvasótáborunkat, hanem arról, hogy az olvasótáborunk gyengédebb töltéseire apellálok, magyarul kurvaként széttárom a lábam a macskáknak, olcsó populizmushoz nyúlok féktelen lájknövelő megalomániámban. Az olvasótáborunk azonban megmentett ettől, mert a macskás kép 10 nap kontrollidő után is csak 800 egyedi megjelenésnek örvendett, és még be is előzte egy másik kép, az Eskövő napján című.

És akkor már essünk túl rajta, itt van az algáktól elszíneződött ex-gejzír, mint csúcstartó:

Az egész Facebookozás tanulsága kettős. Az első tanulság, ami a kísérlettel nem függ össze, de elmondható, hogy már nagyon kevés újság büszkélkedhet azzal, hogy a címlapját napról napra lecsekkolják, sokkal általánosabb az, hogy a Facebook üzenőfalakról érkeznek látogatók. Tehát a Facebookról értesülnek az olvasók az új cikkekről, ha értesülnek. Van vagy 20 blog, amit nagyon szeretek olvasni, és napját sem tudom már, mikor gördítettem le a könyvjelző menüt, hogy felkeressem őket. Mert az alatt az 1-2 óra alatt, amíg a neten vagyok, annyi tartalom ajánlás özönlik rám, hogy attól jóllakok. Ki kell tehát építeni egy népes közönséget a Facebookon, ha azt akarom, hogy a cikkeket olvassák.

A második tanulság, hogy erre 3-4 évvel ezelőtt kellett volna rájönni, nem 2 évvel ezelőtt, de ha már így alakult, legalább a felismerés pillanatában cselekedtem volna, nem most. Az egész arra hasonlít, mint mikor az 1800-as évek közepén az amerikai emberléptékű városok egyszercsak metropoliszokká kezdtek válni. Amelyik város akkor nem lovagolta meg a bevándorlási hullámot, kicsi maradt, vagy sokkal lassabb ütemben növekedett. Itt a Facebookon is van egy ilyen érzésem. Több ismerősöm írt privát üzenetet, hogy milyen király az oldal, de egy képre vagy cikkre sem nyomott lájkot, amit nem szemrehányásként írok, hanem bizonyítékként, hogy ma már nem úgy mennek a dolgok, ahogyan évekkel korábban. Hogy mennyire nem szemrehányásként írom, én sem szoktam lájkolni azt, ami tetszik, csak ritkán. Az meg, hogy egy oldalt lájkoljak, egészen ritka esetben van.

A harmadik tanulság, hogy ha meg is nyerem a látogatók kegyét, és lájkolják az oldalt, mi történik utána? Az öröm abban állna, hogy onnantól fogva minden posztom megjelenik a lájkolók kezdőlapján, és ha van 174 lájkolóm, akkor 174 ember értesül arról, hogy elkészítettem mondjuk a mexikós cikket. Kedveltem például a Józan Parasztok blogot, mert első ránézésre sikeresen őrizték meg hidegvérüket a gazdaságpolitikai tüzijátékban. A kezdőlapomra egy hét múlva jött is a következő posztjuk ajánlása, elolvastam, nem tetszett, nem lájkoltam, és nem is kapok azóta értesítést. Mert a Facebook a felhasználók érdekeit szem előtt tartva igyekszik szemét-mentesíteni a kezdőlapokat, és csak azoknak az oldalaknak a posztjait jeleníti meg nekik, amikkel csináltak valamit az elmúlt időben (komment, megosztás, lájk). Pedig ez esetben téved a Facebook, én ettől még kíváncsi lennék a Józan Parasztok többi írására is. Persze egyszer kitöltöttem egy hülye kvízt, hogy mi az indián nevem, és nagyon örültem, hogy az ennek érdekében lájkolt érdektelen oldal érdektelen üzeneteit nem látom a kezdőlapomon ugyancsak. Az én oldalam szemszögéből viszont ez tök nagy kicseszés. Mikor még 80 lájkja volt az oldalnak, egy posztomat átlagosan 30-an láttak. Most 174 lájkunk van, és egy posztot 40-en látnak alapjáraton. Aztán persze ha telitalálat a kép, akkor a megjelenések száma robban, de akkor is elgondolkoztató, hogy kézenállva kell táncolnom ahhoz, hogy a lájkolók kezdőlapját ne veszítsük el. Nem tudom, hogy az új facebook felület hoz-e változást ezügyben, mert ez így nem fair.

A negyedik tanulság, hogy jó az oldalunk. Van annyi önkritikám, hogy feltegyem a kérdést, a növekedés akadálya nem az-e, hogy egyszerűen fostalicska az oldal. Most hétfő-kedden rászántam egy tanárléptékű dínom-dánom árát az oldal Facebook hirdetésére, és jól sült el a kampány, a hirdetésre kattintók 65%-a aztán lájkolt is minket. Majdnem kétharmadunk lett nekünk is! Nem azt jelenti ez, hogy vitán felül jó az oldalunk, hogy király az a zsiráf, király, hogy ugyanazokat a képeket posztoljuk, amit a nagykutyák, vagy hogy érdekes amit a képekhez írok. Csak azt jelenti, hogy van rá érdeklődő, és az érdeklődők több, mint a fele "vevő" is lesz.

Összegezve tehát az derült ki, hogy terjedős Facebook oldalt készíteni nem is olyan egyszerű, még ha kicsit többről is van szó, mint a sikeres oldalak klónozásáról. Az is kiderült, hogy nem a macskán múlik az oldal sikere, és ez megnyugtató. És az is kiderült, de nem részleteztem, hogy a lájkcsere meg linkcsere szart sem ér, vagy csak azt. Nem ér semmit a más oldalakon kommentelés sem. Ellenben a hirdetések hasznosak az elején. Mert minden kiábrándító tapasztalat ellenére ha lanyhábban is, de működik még az ismerősöm posztján keresztül megismerni és lájkolni egy oldalt, szóval talán csak egy kritikus tömeget kéne elérni ahhoz, hogy a posztok vigyék a hátukon a hírünket, mert ergyán ugyan, de megy ez most is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.