Nem tudom írtam-e, de Angliában vettem egy Pegueot versenybringát jóformán aprópénzért, és igaz, hogy a rozsda ette, de olyan kényelmes biciklin (neve Leó) még nem tekertem. Megbízható volt minden körülmények között, és a minden nap leeresztő hátsó kereke is magától javult meg, szóval azt kell mondjam, nagyon magasra tette a lécet Gyilki előtt, aki egy panelház raktárában várta, hogy hazajöjjek Magyarországra, és újabb kalandokat okozhasson nekem.

Ezen a blogon számtalanszor leírtam már Gyilki nevének eredetét, de annyira szórakoztató, hogy essünk túl rajta ismét! 24 ezer forintért vettem anélkül, hogy mentem volna vele egy tisztességes próbakört, viszont annyira tetszett (és tetszik azóta is), hogy az sem érdekelt volna, ha kiderül mindaz a hibája a próbakör alatt, ami így jobb híján az első 20 méteren derült csak ki, az üzletkötés után. Rajongó szerelemet az sem lankasztotta, hogy sorra kerültem életveszélyes helyzetekbe. Ezek egy részét lendületes, könnyed suhanásban - amit Gyilki hozott el az életembe - való járatlanságom okozta, például abban a néhány esetben, amikor a villamossín megvezette a kerekemet, és eltaknyoltam. De voltak olyan dolgok is, amik határozott merényletek voltak ellenem.

Kettőre emlékszem élénken, amik miatt végül megkapta a Gyilkos nevet, később ebből lett a barátságosabb Gyilki becézés. Az egyik az volt, mikor egy forgalmas kereszteződéshez pont zöldkor értem oda, úgyhogy egy lendületes jobb kanyarral fordultam rá az Etele útra, de a hideg januári aszfalton úgy csúszott el a hátsó kerekem, mintha előtte zsíroztam volna be. A kerületi sebesség, meg a centrifugális erő, meg a nem tudom mik miatt a kétsávos út közepére csúsztam be, néhány frissen bekanyarodott autó útját elállva ezáltal. Nem mentek át rajtam, de emlékezetes esés volt.

A másik szintén egy kereszteződésben volt, mikor a zöldnél elkezdtem keményen taposni a pedált, hogy legyen majd helyem a szemközti szűkebb utca sávjában, de a láncom elszakadt. Ettől egyensúlyomat vesztettem, széttörtem az "ülepi részemet" a vázon, és kevésen múlt, hogy simán félre tudtam esni az autók elől.

Folyamatosan koptak el rajta az alkatrészek, és mikor évek múltán már csak a váz és a kormány volt rajta eredeti, egy pirosban egyensúlyoztam éppen, mikor kettétört a váz.

Meghegesztette egy öreg sensei, és úgy éreztem, rendben lesznek a dolgok. Most Anglia után még egy huszast rá kellett költenem, mert a hajtómű-komplexum úgy ahogy volt tönkrehasználódott, és kissé elégedetten hajtottam Gyilkit munkába, mikor...

...mikor letört a kormánya. Mint egy uzsonnakifli. 

Esküszöm semmit nem csináltam, semmi hirtelen mozdulat, vagy valami. 20 méterre volt a munkahelyem (most hogy Gyilki öreg, már nem szivat meg kereszteződésekben, hanem ilyen kényelmes nyugger módjára az utolsó pillanatokban kapcsol, hogy "ja, meg kellett volna hibásodnom".

Letört.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.