„Képzeljék el Magyarországon, amikor a parlament beperelné a miniszterelnököt és a bíróság el is ítélne. Meddig tudnék én hivatalban maradni, tisztelt hölgyeim és uraim?” (Orbán Viktor)

A szomorú az, hogy a demokrácia hangos védelmezői jellemzően azok, akikben sosem kérdőjeleződött meg a liberalizmus, következésképpen el sem tudják képzelni, mi lehet vele a baj. Teljesen érthető, hiszen a Gorbacsov-féle rendszerváltás a Szovejtunióban és kis csicskásaiban fényes diadala volt a liberális piacgazdaság pénzügyi hadviselésének, és azt az illúziót adta, hogy a Szovjetuniót sikerült legyőzni. Valójában csak az történt, hogy beáramolhatott a nyugati tőke a KGST országaiba, minden befektető kiválogathatta magának a piacképes állami vállalatokat, és néhány koloncot a köpönyegforgató szánalmas pojácáknak is odavetettek. De a sok senkiházi kommer, ügynököstül, KISZ-titkárostul, belső ellenzékestül ott maradt, és megkapta a feladatot, hogy csináljon demokráciát.

Az egész demokratikus átalakulás csak olyan volt, mint a pogányok tömeges megkeresztelése, és a magatehetetlen értelmiségen kívül senki sem akarta komolyan venni. Az értelmiség pedig az én generációm szemében ez: forráshiányról sápitozás. A legszánalmasabb az volt, mikor a Magyar Hírlapot meg kellett menteni, mert az esetben benne volt minden, amit a posztkommunista szellemi teljesítmény fel tudott mutatni: siránkozás és titulusok.

A rendszerváltás után a magyar gazdaság kitermelte a halászok rétegét, akiknek fogalmuk sincs a tanulásról, önképzésről, a jókor jó helyen emberek halmoztak fel akkora tőkét, hogy a kétezres években a tehetségtelenségükkel rátelepedjenek a gazdaságra. Velük párhuzamosan pedig folytatódott a nyugati leányvállalatok combosodása, monopol helyzetbe kerülése. Korábban elképzelhetetlen mennyiségű pénz halmozódott fel azoknál, akik jobban tudták használni a játékszabályokat, és informáltabbak voltak.

Ilyen körülmények között akarhatott-e a lakosság bármit is a mókuskerék felrobbantásán kívül? Rohadtul nem. A demokrácia az csak egy körülmény volt, éppen ezért, mikor a magyar miniszterelnök a liberális demokrácia ellen beszél, a szeme sem rebben senkinek. A liberalizmus végváraiban szánalmasan cikkeznek arról, hogy az USA-ban is lett visszhangja, hogy Orbán egy zseb-Putyin, de talán még az olvasóik is leszarják, mert ki nem szarja le a demokráciát, és főleg Orbán Viktort? Egy dolog érdekli az embereket.

A demokráciát soha nem akarták a tömegek, mert fogalmuk sem volt róla. Jobb életet ígértek a szabadkőműves véleményvezérek a forradalomban. Pipa volt mindenki a királyra, császárra, elnyomókra, és akkor ment mindenki az után a néhány elme után, akik a demokráciáról beszéltek. Ha Xenuról beszéltek volna, az is éppen megfelelt volna.

Az, hogy ma Angliában annyira komoly hagyományai vannak a demokráciának, kizárólag annak köszönhető, hogy a jobb élet bekövetkezett. De mivel távolról sem a demokrácia hozta el, hanem a gyarmatok szopatása, egy percig sem kérdés, hogy a demokrácia Angliában sem elemi igény, csak egy megkövült tradíció. Oroszországban ezért akkora Isten Putyin, mert gyarapodnak a nyomorhoz képest. Orbán ugyanezért nem lesz Isten, akármilyen alapú társadalmat vezet be: mert nincs nála pénz. Érzik ezt a Wall Street Journalnál is: egy szóval sem említették, hogy a liberális demokrácia a szabadságjogok miatt jobb, ők is csak azt üzenték Magyarországra, hogy Oroszországban nincs olyan jólét, mint Amerikában. Tudjuk bazmeg!

Arról viszont senki sem tehet, hogy a liberális demokráciának mégicsak van értelme, jólét ide vagy oda. És mivel van értelme, ezért vannak, akik egyszerűen azért ragaszkodnak hozzá, mert addig-addig gondolkodtak, míg arra nem jutottak, hogy ez kell nekik. De mit tehetnek ezek a nyomorultak, hát van foglalkozásuk, dolgozniuk kell, nincs nekik kapacitásuk arra, hogy képviseljék magukat. A legelkeserítőbb ebben a nyári uborkaszezonban, hogy kiderült: a képviselők, akiknek a foglalkozása a képviselés, nem csinálnak semmit. Én nem érek rá tüntetést szervezni, és nem is ez a foglalkozásom. Akinek viszont a politika a foglalkozása, és mint képviselő, a liberális demokráciának köszönheti a munkahelyét, jelezhetné, hogy fontosnak tartja a liberális demokráciát.

Persze mit is várhatunk? Az egyik oldal demokratikus elköteleződése lelepleződött 2006-ban, a másik oldalé a gránit alkotmánnyal és havi módosításaival. 2014-ben pedig kiderült, hogy a két oldal ugyanaz, rajtuk kívül pedig csak a királypárti jelmezes felvonulók vannak, meg egy pici LMP (hajrá egyébként). Szóval a politikai palettán 10% alatt van azok aránya, akikről még nem derült ki, hogy valójában őket sem a demokrácia vagy a lakosság érdekli.

Ezek után illik tisztáznom, hogy mit is eszek egyébként a liberális demokrácián. Magyarország nem lenne már a Föld színén, ha a szabadsághoz nem ragaszkodtak volna annyian. Mindenki tette a dolgát. Esze Tamás tarpai jobbágy úgy érezte, szervezkednie kell, és írnia kell Rákóczinak. Ez a liberális demokrácia ősképe. Ezer Esze Tamás bitófán végezte felségárulással, mert híre sem volt még a liberális demokráciának. A tarpai Esze Tamás gyorsabb volt a bürokráciánál, és a kis kezdeményezéséből Magyarország legeredményesebb szabadságharca kerekedett ki. Ha mindegyik Esze Tamás érvényesülni tudott volna, milyen nagyszerű ország lennénk most? Ez az ereje a liberális demokráciának: helyet ad a társadalmi kezdeményezéseknek. A liberális demokrácia elfogadja a változást. Ha a társadalmi kezdeményezés más irányba formálja a fennálló rendet, akkor más irányba formálódik a fennálló rend, ezt hívják evolúciónak, ez az, mikor az élet utat nyit magának. Az illiberális államok nem adnak teret a társadalmi kezdeményezéseknek, mert a saját pillanatában és megoldásaiban hisz. Nagy Sándorok, Napóleonok, Dzsingisz Kánok, Attilák egész művükkel együtt hullnak a porba, mikor eljön értük a halál, mert a saját pillanatuk válasz volt a jelenre, de soha nem lehet válasz a jövőre, ez egyszerű fizika.

Én nem félek attól, ami Magyarországon be fog következni, mert mire én vénember leszek, az is már csak egy rossz emlék lesz, elmúlik, Orbán Viktor temetését jó eséllyel még erőm teljében élem meg. Én amit sajnálok csak az, hogy itt volt a demokrácia, a szabadság a kezünkben, és tudományos nyugalommal figyeljük, ahogyan kifolyik belőle. Akinek van hozzá érzéke, és látja, kifogásokat mond, én például 2010-ben még védtem egy francia stoppossal szemben a magyar kormányt, mondván hogy nem autokratikus a rendszer, csak sérti a nagytőkét. Ma ki állítaná, hogy nem autokratikus a rendszer? Ma azt mondjuk, Tusványoson ami elhangzott, az egy kötetlen elragadtatás volt - négy év múlva már nem mondunk semmit, ha nem akarunk becsületsértésért bíróságra járni.

Mikor Orbán kinyilvánítja, hogy elfordul a liberális demokráciától, egyrészt már rég túl vagyunk olyan törvényeken és aktusokon, mikor már megbaszták az egészet, szóval nem jelent ez semmiféle vízválasztót. Másrészt pedig annyira fájó, hogy a nyugatnak is megvolt már a magyar demokrácia, szárazon, hátulról.

Egyet tehetünk: ragaszkodunk a szabadságjogokhoz, mert ennyink van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.