Most, hogy ismét távol vagyok a szakmámtól, eszembe jutott, hogy már fél éve meg akarom írni ezt a posztot. A regionális földrajz a földrajz azon ága, ami az egyes országok jellemzésével foglalkozik.

Az egész valahol a gimiben kezdődött, mikor az érettségi felkészítős csoportban a tanárom megkért, hogy Európa regionális földrajzáról tartsam meg én az órát, mert neki el kell mennie. Nyilván totális égés volt az egész, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem pocóztak meg a többiek, de annyit sikerült leszűrnöm, hogy sokkal több értelme van az általános törvényszerűségekről és ösztönzőkről tanulni, mint a regionális variációkról.

Ma sincs másként a 7-es és 10-es tananyagban, mint útikönyv-szerű felsorolásban a legfontosabb kikötők és iparvárosok, egy-egy jelzővel felcímkézett egyéb települések, pl. "oktatási központ". A szocialista ipar korszakában még nem volt olyan feltűnő, hogy ez nem a legjobb megközelítés, mert valóban létezett az egyes városoknak tervezett funkciója. Manapság nincs szó funkciókról, profilról, de mégis kitapintható valami vezérfonal a vállalatok oldalán, ami alapján egy-egy gyárépítést eldöntenek. Ez a vezérfonal viszont annyira egyetemes, nemzetközi, hogy nem érdemes országonként külön-külön felsorolni a mutációit. Például a győri Audi-bővítés, az ott lévő egyetem és a bérszínvonal közötti kapcsolat ugyanúgy fennáll egy lengyelországi, vagy egy mexikói példában is. Helyesebb volna a regionális földrajznak nem a konkrét példákat felsorolni, hanem a példák mögött álló ösztönzőket.

Mikor állami suliban tanítottam, igyekeztem az egyes országok saját erőforrásait, ösztönzőit hangsúlyozni, de nem igazán hozott érdemi változást, ugyanazokat az üveges tekinteteket néztem. Ez persze egy másik probléma. Ezzel a törekvésemmel párhuzamosan mégis azzal foglalkoztam a legtöbbet, ami tulajdonképpen már nem is földrajz, hanem makroökonómia. Ez a tananyagban a gazdaságföldrajz elnevezést kapta. A nemzetközi hírekben megfigyelhető folyamatok megértéséhez lényegében erre van szükség, a tőke logikája vastagon felülírja a regionális földrajzot.

Egy lengyelországi textilipar mindössze lehetőség, de nem valóság. A regionális földrajz ezt úgy kezeli, hogy múlt időbe teszi, de le nem mond róla, mert tény, hogy Lengyelország kimondottan jó természeti adottságokkal rendelkezik a textiliparhoz. Más kérdés, hogy Kína ezen túlmenően kimondottan jó társadalmi adottságokkal is rendelkezik hozzá, úgyhogy lényegében lehúzta a rolót az európai textilipar.

Az utóbbi nyáron viszont nagyot fordult velem a világ.

A regionális földrajz szinte alig foglalkozik már a mezőgazdasággal, mert lényegében mindegy. Egyfelől a fejlett országok GDP-jének 1-3%-át adja, nagyjából ugyanennyivel járul hozzá a foglalkotatottsághoz, másfelől nagyon uncool téma. Az USA-ra jellemző a monokultúrás gazdálkodás, ennek tárgyalásakor tényleg jogos regionális különbségekről beszélni. De még az USA kapcsán is csak lóg a levegőben a regionális földrajz mezőgazdasággal foglalkozó alfejezete, és nem ad "hűha"-élményt annak elolvasása, hogy a Közép-Nyugat jellemző terménye a kukorica.

Ami a kukoricában érdekes, azzal a társadalomföldrajz foglalkozik: a nagybirtoknak kedvez, így a kisbirtokok beolvadnak a nagyokba, a vidék elnéptelenedik és totálisan eltorzítja az élővilágot a monokultúra. Hozzávehetjük a GMO-dilemmát és a kukorica szerepét a szuperkövérségben, de ezek egyike sem regionális földrajz. Ez inkább "meta-földrajz", valami olyasmi, ami sokkal inkább szól az emberi természetről, mint a bolygóról. Innentől fogva a regionális földrajz értelme minimálisra csökken, főleg, ha belegondolunk abba, amit a világban járva láthatunk: semmi különbség. A globalizációnak köszönhetően Marokkóban nagyjából ugyanazokkal a tapasztalatokkal elboldogul az utazó, mint amiket Európában összeszedett, de Japánban sem kimonóban mászkáló emberekkel kell a szamuráj-etikett segítségével kommunikálni.

Ha egy élelmiszerboltba bemegyünk, évszaktól függetlenül mindig találunk paradicsomot és paprikát, szőlőt, és más romlandó gyümölcsöt, aminek hagyományosan megvolt a szezonja. Fölösleges a magyar mezőgazdaság unalmas emlékeit belevenni a tankönyvekbe, a makói hagyma semmivel sem szebb a holland aquapóniában termesztett hagymánál, márpedig ha a hollandoknál tudnak hagymát termeszteni, vagy Izlandon kivit, akkor tényleg mi értelme a regionális földrajznak? Akkor mindenhol lehet minden, ahol mégsincs, oda elviszik, és kész.

A nyáron azonban megtudtam valamit. Az eper az évkör első gyümölcse, ráadásul az egész évkor egyik legfinomabb gyümölcse, szóval 600-900 forint körül adják kilóját, ha érik. Ausztriában 4 eurótól indul kilója, de adnak érte akár 7 eurót is. Az eper egy szapora növény, a telepítés első évében már megközelítőleg olyan hozammal számolhatunk, mint a későbbi években. Ehhez jön hozzá még az infó, hogy egy hektáron már megterem annyi eper, ami kedvező évben akár 10 millió forintot is érhet. Szóval a magyar sikertörténethez annyi kell csak, hogy vegyen az ember egy árverésen egymillióért egy hektárt, már abban az évben behozza az árát, és mehetünk nyaralni Dominikára. Ennyi volna?

Természetesen nem. Mikor az ember a nagybani piacon van, és az ország minden részéről érkező termesztők eprét végigkóstolja, hatalmas különbségeket érzékel. Szemben az emberrel, az epernek egyáltalán nem mindegy még egy ilyen kis térségben sem, mint amennyit Magyarország lefed, hogy azon belül hol van. A talaj tápanyagtartalma, szerkezete, a napfény, a szél, a hőmérséklet és a csapadék erősen keretek közé szorítja a fajtaválasztást. Kereskedelmi szempontból pedig még nagyobb fejtörés vár rájuk: olyan fajtára lenne szükség, ami mindenekelőtt szép, még ennél is fontosabb, hogy bírja a szállítást, és nem utolsó sorban finom. Somogyból jött olyan eper, ami visszapattant a földről. Nem állítanám, hogy rosszul bírta az utat. Ha az igen finom Asia fajtát termesztette volna a termelő, nagyjából Siófok magasságában már készíthette volna a lekváros üvegeket elő. Ezzel szemben a lajosmizseiek bátran teherautóra rakhatják a kényesebb és tetszetős fajtákat, mert Budapestig igazán kibírják. Hogy aztán a kiskereskedő milyen állapotban teszi ki a pultra 300 kilométerrel arrébb, az másnak okoz fejfájást. A regionális különbségeknek ezzel még nincs vége. Történetesen azt is megtudtam, hogy az eper szűk keresztmetszete, ami bírja az utat Ausztriáig, és finom is, milyen hatást vált ki Ausztriában. Elsöprőt. Sok pénzt megadnak érte. Az igazság az, hogy a regionális földrajz alaposabb munkái megemlítik, hogy Ausztriában is termesztenek epret. Epret termesztenek még Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Németországban és még sorolhatnám. Klasszikus regionális földrajzos értelmetlen felsorolás.

Viszont ha az egyetemi tankönyveknél közelebb toljuk a szemünket az eperhez, a diverzitás és regionális különbségek káprázatos kertje tárul elénk. Abszolút van miről "regionális földrajzozni". Ausztriában Steiermarkra mondják azt, hogy Ausztria zöld szíve. Dunát lehet rekeszteni a pannon klíma kisugárzásáról, napfényes lejtőkről ódákat zengő promóciós anyagokból, és mégis az egész egy kalap szomorúságot sem ér, ha az ember megkóstol mellé egy magyar gyümölcsöt. Hozzáteszem: nem mindegy melyik magyar gyümölcsöt melyik magyar vidékről.

Ezzel együtt is nyilvánvaló, hogy néhány magyar vidék termőföldje, a földrajzi szélességével és hosszúságával járó éghajlati jellemzője abszolút versenyelőnyt jelentenek más régiókkal szemben. Ettől még nem tűnik el a tőke törvénye, mert az intenzív óriásbirtokokon termesztett mutatós, jól szállítható és tárolható gyümölcsök okoznak kisebb veszteséget az áruházláncoknak, tehát ezek kerülnek a polcokra. A spanyol, görög, olasz importok ezért sincsenek köszönőviszonyban sem az igazi spanyol, görög és olasz gyümölcsökkel. Ez ugyanaz a "meta-földrajz" jelenség, mint amiről fentebb írtam, vagy mint ami a ruhaiparban felülírja a szinergia logikáját. Mégis, ha a transznacionális vállalatok kaptafa-elvű világát leválasztjuk a földrajzról, és elmozdulunk hippi irányba, a "helyi termelőkre" és a "kézműves szcénára" figyelünk, akkor meglehetősen színessé válik ismét a regionális földrajz. Újra felfedezhető a Föld, ha nem azt kérdezzük, mit ad Brazília a világnak a hipermarketekben, hanem hogy mi rejlik Brazíliában, mit adhatna Brazília, ha leválasztjuk a tőke logikáját.

Ausztria Spanyolországból importálja a paradicsomot, mert azt éri meg. És éghajlati okokból a kiskerti spanyol paradicsom valószínűleg még a magyar paradicsomnál is finomabb. Mégis a látványban első, ízben másodosztályú spanyol importparadicsom mellé első osztályú alternatívát nem ugyancsak Spanyolországból érné meg Ausztriába vinni, mert az már nem bírná az utat. Honnan lenne érdemes tehát primőr paradicsomot importálni az osztrákoknak?

Ez esetben tényleg felfedeznivalóról van szó, tényleg kutatni valóról, ezeknek a lehetőségeknek a feltárása nem kivitelezhető a 19. század romantikus utazós-fényképezős módszereivel.

Fantasztikus példám is van, hogy bár 2016-ot írunk, de a regionális földrajz mennyire kullog a önmaga mögött: Almáskertet akarok magamnak. Azt szeretném, ha itt Kőszegen, vagy Kőszeg környékén lenne almáskertem, de nem mindegy sokminden. Eleve nem Kőszegen szeretnék almáskertet telepíteni, ha kiderülne, hogy Kőszegen nem megfelelők a viszonyok. Szabolcsról a hagyományos földrajz már megállapította, hogy almatermő vidék, de a 21. században ezt el tudnám képzelni adatbázis-alapú szintézis segítségével. Kőszeg talajszerkezetét, talaj tápanyag-tartalmát, csapadékmennyiségét, napsütéses óráinak számát, szélerősségét egybevetni néhány almafajta igényeivel. Ha exportra akarnék termeszteni, nagyjából költségvetési kérdés lenne, hogy mennyi pótszert kell majd fecskendeznem a szuperintenzív ültetvényembe. De almaborhoz kéne az egész, és így kulcskérdés a zamat. Nem alaptalan elvárás a magyar földrajztudomány felé, hogy összeállítson egy adatbázist Magyarországról, de elég menő lenne, ha csinálnának egy ilyet az egész Földről. Így könnyen telepíthetnék oda almafákat, ahol a Föld legfinomabb almái teremnek majd.

Összességében ebben látom a regionális földrajz célját és értelmét. Természetesen meg tudom szerezni azokat az infókat, amik nekem kellenek, régen kiderítette már a magyar földrajz, hogy hol milyen a talaj és milyen a mikroklíma. Ami felé tovább lehetne vinni az egészet az, hogy ezekből az adatokból kimutassuk a helyi előnyöket. Ezt még tanítani is érdemes lenne, sőt, még jobb lenne azt tanítani, hogy ha az ember például eperföldet akar, hogyan válassza ki a sikert valószínűsítő helyet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.