Egészen pontosan Trumpra és arra a hírre gondolok, hogy Kína is kivégzi a civil szektort.

Közép-európai identitásunknak köszönhetően az egyik szemünk sírva röhög a jenkiken a másik szemünk röhögve sír, mert tudjuk, hogy mi jön ezután.

Rendesen kínos olvasni az amerikai demokraták önvígasztaló szavait, mikor arról írnak, hogy de az USA-ban kikezdhetetlen alapjai vannak a demokráciának, és Trumpból nem lesz Putyin. Aki hasonló apatikus távolságból figyelte az amerikai elnökválasztást, mint én, jól megfigyelhette, hogy Trump félelemre alapozó inkorrekt retorikája nem üti úgy át a dobhártyát, mint az a tény hogy alkalmatlan egy szuperhatalom elnöki székére. Trump nem úgy jelent fenyegetést a "szabad Amerikára", mint elnyomó, hanem mint egy nem vezetőnek való vezető. Nem elég, hogy a demokraták alábecsülték a populizmus pestisét, gondolván, hogy az csak Kelet-Európában lehet probléma, most másodszor sem képesek felmérni a probléma realitását.

Mielőtt még bárki félreértene, és azt gondolná, hogy egyszerű liberális szenvelgést írok, le kell szögeznem, hogy a világrend átalakulása már Obama idején láthatóvá vált, és nem tudtak ellene mit kitalálni. Valószínűleg Hillary sem tudott volna ellene mit tenni, de Trump megválasztása kicsit ahhoz a szituációhoz hasonlít, mint mikor a "belátó Gorbacsov" lett a Szovjetunió főtitkára.

A rendszerváltás utáni nagy nyugat-mámorból felébredve hamar kialalkultak nálunk is a toposzok arról, hogy miért rossz Amerika. Kéjelegve hallgattuk az okosságokat a kapitalista világrendről a Harcosok klubjában. A Super size me-t és a Kóla, puska, sültkrumplit és a Team America-t a szabad világ kiáltványaként üdvözöltük a kioktató USA-val szemben. Amerikát a multik és Izrael irányítja, stb. És lehet hogy pszichopata vagyok, de csillogó szemekkel néztem végig a God bless America-t. A mérleg egyik serpenyőjében tehát ott van egy hiteltelen világrendőr, amihez még hozzá számolhatjuk a CIA fondorlatos beavatkozásait más országok belügyeibe.

És valószínűleg a történelemkönyvek már nem szaroznak olyan mondatok leírásával, mint hogy az országok belpolitikáját az USA a civil szervezeteken keresztül manipulálta.

Ami nagy kár, mert a fürdővízzel a gyereket is kiöntjük, ha a civil szervezeteket vegzáljuk. Én lennék az utolsók egyike, aki az amerikai politikai kultúrát megsiratja, de egy igen jó keretrendszert tartottak fenn a demokratikus eszme megszilárdulásához. Ennek az alapvetése az egyén gondolatainak a szabadsága, az önálló értékítélet és az önsors egyengetése. A popkultúra persze évtizedek óta ereszkedik a nívó alatti tartományokban, és üzeni, hogy a tökéletlenségünk maga a tökéletességünk, de attól még nyitva áll mindenki előtt a lehetőség, hogy az árral szemben ússzon.

Lehetne folytatni az elmélkedést Washington erényein és gyengeségein, és aztán szembe lehetne állítani az autokratikus rendszerekkel, de ez már lerágott csont.

Arról viszont kevés szó esik, hogy Trump megválasztásával azonnal összeomlott az amerikai világrend. Ez már az orosz és török reakciókon is látszódott. Orbán Viktor visszafogott kommentárjából azt az aggodalmat is ki lehetett olvasni, hogy Közép-Európában most kezdődik az igazi rodeo, úgyhogy nem égethetünk fel több hidat. Az igazi jel azonban Kína mostani lépése.

Kína és az USA között Hillary Clinton külügyminisztersége idején pörgött a csúcsra a nézeteltérések diplomáciai sakkozással történő elsimítása. A két ország kapcsolata olyan szövevényes, bizalmatlansággal kölcsönösen átitatott, B-tervekkel kiegészített és mégis egymástól függő, hogy sem Peking sem Washinton nem tudott az eredeti útján járni. A civil szektor "bezárásával" Kína nem kevesebbet tett, mint a puskacsövet eltolta a halántékáról. Ne higgyük, hogy a kínaiak egy klónokból álló massza, akiknek nincs társadalmi igazságérzetük, és ne akadnának köztük ellenzékiek, akik vagy egy szocialista restaurációt, vagy egy liberálisabb nyitást akarnának. Kína éppen roppant méretei miatt nagyon is törékeny, és a civil szektor volt az, amivel zsarolni lehetett. Legalábbis monetáris és gazdasági eszközökben nála volt a labda, a katonai fenyegetés pedig csak másodlagosan volt hihető.

És mikor régen arról beszéltünk, hogy az amerikai elnök csak egy báb, ezen a ponton felmérhetjük, hogy mennyire nem. Elég csak a hír, hogy már biztosan Trump lesz az elnök, és Kína megteszi azt, amit évtizedek óta nem mert megtenni.

Ez nagyjából a következő tendenciáknak ad szabad utat. A feltörekvő gazdaságok (nem a fejlődő, meg közepesen fejlett, hanem a "wannabe big" gazdaságok) könnyebben aláaknázzák a nyugati gazdaságot (és így a jólétet), a szabadkereskedelmi egyezmények átírásával. A szabadságjogok emlegetése politikai fegyverként élhet tovább univerzális érték helyett (reméljük te nem leszel kisebbségben). Rezsimcserék az instabil régiókban (és így bányajogok is gazdát cserélhetnek).

Mindezek egyébként is végbementek volna néhány évtized alatt, ahogy a jóléti demokráciák csődbe mentek volna a növekvő jövedelmi különbségek miatt. És ezen folyamatok némelyike felveti a Föld javainak igazságosabb elosztását, ami kifejezetten pozitív lenne, bár teljesen nyilvánvalóan csak átmeneti. De egy új jenki elnök, aki nem kapott kiképzést? Ez még annál is reménytelenebb, mint mikor egy gyereket koronáznak királlyá, Turmp ugyanis nem kap maga mellé régenst.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.