carol-movie-reviews-2015.jpg

Próbáltam leszbikus szemmel nézni a filmet, pontosabban azzal a reménnyel kezdtem bele az annak idején egekig magasztalt műbe, hogy kicsit bepillantást enged egy leszbikus szerelem dinamikájába. Előítéletemnek megfelelően ez a giccsparádé nem egyszerűen csalódás volt, hanem egyenesen egy csalás.

Férfiként csak néhány ismerősön keresztül tudok apró morzsákat a leszbikusságról, de még így is kiszúrja a szememet, hogy a rendező fogott egy "Hogyan rendezzünk szerelmes filmet" kézikönyvet, átnevezte a férfit Carolra, és bumm, ilyen szépnek még sosem láttuk a leszbikus szerelmet. Meg sem írtam volna a posztot, ha nem olvastam volna egyetlen sor idézetet a könyvből. De ne szaladjunk ennyire előre!

Én sem voltam normális, hogy egy hollywoodi filmet ismeretterjesztő anyagként akartam használni, de lett volna rá esély egyébként, hogy nem cseszik el a filmet. Tanultabb barátom a kanapén már mikor meglátta a rendező nevét, felsóhajtott. Persze a kritikám inkább a kritikusok ellen irányul, hogyan lehettek ennyire vakok. Amit annyira dicsérnek a filmben, pont az a legnagyobb hazugság az egészben: milyen szépen ábrázolja a szerelmet.

Néhány meleg filmen átrágva magam biztosan merem állítani, hogy ha egy ilyen témájú történet kapcsán az az érzésünk támad, hogy "igazából a szerelem nemek fölötti", akkor egy nagyon szép gondolatot ültettek el bennünk egy gusztustalan nagy hazugság révén. Vagy ne fogalmazzak ennyire sarkosan: iszonyatosan felhigított filmmel van dolgunk. Egyáltalán nem segít a tolerancia kialakításában a hazudozás: ahelyett, hogy a leszbikus vagy akármilyen szerelmet gyönyörűnek állítanák be, sokkal üdvözítőbb lenne, ha megmutatnák, milyen "gusztustalan". Azért az idézőjel, mert nem tartom annak, viszont ne mondjuk már az ilyesmire, hogy nem fura. És van egy sor dramaturgiai eszköz, amik segíteni tudják a nézőt, hogy ezen a "gusztustalanságon" tovább tudjon lépni. Az ilyen filmek, mint a Carol, azt üzenik, hogy nincs itt semmi látnivaló, csak a szerelem van. Azt is elismerem, hogy egy ignoráns embernek a Carol is feladja a leckét, és talán pont ezért gondolom, hogy nyugodtan el lehetne engedni a megfelelési kényszert a filmgyártásban, ha ilyen komoly vizekre eveznek.

Nem izgat, hogyan ábrázolnak egy szuperhőst, meg mit üzennek vele, ellenben a valódi dolgokat legyenek szívesek valóságosan közvetíteni. Mert míg szuperhősökkel nem találkozunk, és így nem is tudjuk számon kérni rajtuk a disszonanciát, addig leszbikusokkal és melegekkel találkozhatunk, és hát na... sokszor hallottam már ilyen mondatokat, hogy "ja, nincs semmi bajom a melegekkel, csak miért kell kamionokon vonaglani". Talán ha a "toleráns filmek" volnának olyan toleránsak, hogy a konfliktus lényegét is belevennék a forgatókönyvbe, lenne némi javulás (például a Modern családban Cameron irritáló karaktere). Nyilván az is jelent némi előrelépést, hogy a homoszexuálisok iránti bizalmatlanságot (kriminalizálás, kiközösítés, stb.) csökkentetni tudták, csak azt sajnálom, hogy ezt többnyire altatás révén oldják meg: nyugi, a buzik is ugyanolyanok, mint te. Ebben az esetben pont a másság feldolgozása marad el. Pont mint a Carolban.

A legtöbb kritikus azzal indítja az ódáját, hogy hát igen-igen, a mai világban már nem lehet nagyot dobni azzal, hogy pusztán a homoszexualitást ábrázolják, hiszen ez már lerágott csont, és így nagyon jó, hogy a film a szerelemre fókuszál. Ott van a probléma az orruk előtt, le is írják, de nem kifogásolják. A Carol egy metaforikus szerelmi történet: két női karakterrel mutat be egy hagyományos szerelmi történetet. Gondoljunk bele: Carol nem él boldog házasságban, és egy napon megtetszik neki József. József bátortalan, és némi osztályellentét is van köztük, de a proletár öntudat ott lángol József lelke mélyén, és képes átlépni a komplexusain, képes elfogadni Carol közeledését. Noha ez nagyon örvendetes, nem elhanyagolható a tény, hogy Carolnak már van férje, akitől most már kész elválni, hiszen az igaz szerelem, amit eddig nem ismert, segíti őt ebben. Mivel Carol házasságszédelgő, félő, hogy a bíróság nem neki ítéli a gyermekét (50-es évek), ezért átmenetileg félretolja Józsefet. Mikor az ügy lezárul, a kölcsönös sérülések fölött diadalt arat a szerelem, és minden nyálas csókolózás nélkül a zárójelenet tudatja velünk: boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Ehelyett a filmben alaphelyzetéből adódó kérdésekkel is lehetett volna tágítani a tudatunkat: milyen egy leszbikus anya viszonya a gyermekéhez, hogyan kormozódik a lelkivilága a házastársaknak, amikor belemegy egy homoszexuális egy heteroszexuális házasságba, és milyen felszabadító és egyszerre tragikus, mikor beront a családi fészekbe a soha nem érzett kölcsönös vonzalom egy kültag révén? Van-e az önzés és az önsorsrontás között kompromisszum, stb.

És ha már a film megrekedt a külsőségek szintjén, az észrevételeimet bővíteném egy aprósággal: ha a film szerint a leszbikusok olyanok, mint a fönti képen, akkor én is megendek magamnak egy hasonló szélsőséget, és szerintem meg így néznek ki: 

couplecynthiachristine.jpg

Nos, úgy állunk tehát, hogy a film egy csomó dolgot eltitkol előlünk, és előad egy olyan történetet, ami nemre és vonzódásra való tekintet nélkül megeshet bárkivel, két gyönyörű nőt mutat nekünk, és ezen a ponton már erős a gyanúm, hogy a filmet egy heteroszexuális hölgy írta és rendezte. Vagy egy heteró férfi. Vagy egy meleg férfi. De semmiképpen sem egy leszbikus nő. Full kíváncsi lennék egy filmre, amiben a második képen szereplő pár játszik, és megtudhatnám, mit látnak egymásban, mitől olyan boldogok. A Carolban a leszbikusok lelkivilágából átsejlő hajszálnyi hangulatot egyes egyedül annak köszönhetjük, hogy a film alapjául szolgáló könyv nem hazug. Már 1952-ben a vesztesek nyugalmával ilyen könnyedén leírja, milyen csúnya és mégis szép az ilyesmi:

„És hirtelen eltűnt az asszony csúfsága, mert vörösesbarna szeme gyengéd volt a szemüvege mögött, és érdeklődést mutatott Therese iránt. Therese érezte, hogy dobog a szíve, mintha életre kelt volna. Nézte, amint az asszony feláll az asztaltól, és nézte, amint alacsony, tömzsi alakja távolodik, amíg bele nem vész a korlát mögött várakozó tömegbe.”

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr9012103933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása