Mindenki, aki a Stranger Thingshez hasonlítja a Netflix sorozatát, valószínűleg sosem látta az HBO Carnivale-jét. A Dark megadja azt a dolgot, amit a Stranger Things képtelen, ez pedig a szigorúság. Nem érdekes, hogy követhetetlen a sok szereplő, az időhurkok, a gyilkosságok és a bosszú, akkor sem kegyelmeznek a nézőnek. Ha a Dark Stranger Things lenne, akkor akár csak egy homokszemnyi reményt is felcsillantanának, hogy Noah megölésével újra minden rendbe jönne, és visszatérhetünk a gyűszűnyi világképünkbe. Felosztaná a sorozat a világot jóra és rosszra, ahol a jók végül Jonas vezetésével bebetonozzák a barlangot, és kész. Nem, ez egy másmilyen sorozat. [alacsony fokú spoiler alert a továbbiakban]

Igaz, ez nem azt jelenti, hogy a Dark olyan nagyon elvont lenne. Tulajdonképpen inkább bonyolult, mint elvont, aminek köszönhetően a rejtélyeket rohamtempóban elárulva is még legalább egy tömény évadra való megválaszolatlan kérdés maradt. Ez az igazán újszerű a sorozatban, hogy a készítők kitaláltak egy olyan komplex szituációt, ami a hagyományos rejtélyeket teljesen értéktelenné teszi. Hogy ez vagy az a szereplő valójában milyen titkot rejteget, nem olyan hétpecsétes dolog, nyugodtan megtudhatjuk ha akarjuk, persze nem egyből, mert mégiscsak okoznak valamennyi feszültséget. De valahogy úgy lehetne felcímkézni a Dark újítását, mint több dimenziós rejtély.

Én kifjezetten hibának tartom, hogy a Netflix intézményesítette a torrentoldalak által okozott jelenséget, hogy egy hétvége alatt bezabálunk egy egész sorozatot, és nem sok hétnek kell eltelnie, hogy egy újra ráakaszkodjunk. A sorozatok hosszú filmekké váltak, de minden epizód végén ott kell lennie a bazi nagy kampónak, hogy ne tartsunk szünetet, nézzük tovább. Az HBO-n ment régen a Drót, az egész első évad arról szólt, hogy nyomoznak egy drogbanda után, és lesittelik egy részüket. Ma ez már egy pilot epizódra sem lenne elég téma. (Mégis újranézve a Drótot, az ember ugyanúgy élvezi.) De ennek ellenére, hogy ezt így gondolom, nem tudtam nem élvezni azt az eseménycunamit, amit a Dark zúdít a nézőre.

Az egész úgy kezdődött, hogy unottan elkezdtem nézni, majd 10 perc után abbahagytam, mert nagyon gáznak találtam. Aztán pár hét múlva, mikor éppen nem volt jobb dolgom, befejeztem az első részt, és azt gondoltam, hogy ez egy nagyon nyomi sorozat. Kifejezetten idegesítő volt, ami az egész évadban megmaradt, hogy minden szir-szar baromi félelmetes aláfestő zenét kap. Müzlit önt valaki a müzlistálba? - Nagybőgővel aláhúzni! Kinyitja valaki a szemét, mert felébredt? - Tompa puffanás effektet neki! Megy valaki az iskolába? - disszonáns csilingelést mellé! A képi világ ugyanezt csinálta: a szerencsétlen rendőr akárhová ment, mindenhol szakadó eső fogadta. Az iskolába sok út vezet, de kizárólag az erdőn át lehet menni. A 86-os rendőr fejébe szöget is üt, hogy Helge miért nem az erdőn át ment, hát mindenki az erdőn át megy mindenhova! A sárga esőkabáttól és a türkiz színektől az émelygés fogott el, miért minden ugyanolyan? De az első rész végén valahogy úgy voltam vele, hogy rendben, érdekel az időutazásra utaló téma, a második rész kap egy esélyt. Azt is elolvastam, mit írnak mások, és annyira lelkesek voltak, hogy kicsit az is kíváncsivá tett, ezen ugyan mi olyan jó?

Német dolog

Az alapján, amennyi németet itt Bécsben megismertem, nekem úgy tűnik, hogy a németekben legalább akkora bizonyítási kényszer van, mint a magyarokban. Bebizonyítani az osztrákoknak, hogy ők nem fölényeskedők, bebizonyítani a többieknek, hogy igenis van humoruk, a német művészet van olyan mély, mint mondjuk a francia, és hát miért ne tudna Németország is kitermelni egy jó sorozatot? Nekem a Dark első része teljesen úgy tűnt, mintha a lehető legtávolabb akarná tolni magától a hétköznapi Németországot, és ezt igazából következetesen csinálták, és nagyon jól lehatárolták ezáltal a sorozat világát. Sok dolgot úgy ábrázoltak, ahogyan azt az amerikai sorozatokban már megszokhattuk, például hogy a "tinik" "zűrösek", de ezek a döcögős dolgok hamar eltörpültek a fennforgás komplexitása mellett.

Voltak dolgok, amik csak egy német sorozatban fordulhatnak elő, például egy csaj dühét így én még nem láttam sehol, az a rideg idegesség, amivel elkapja a másik csaj pulóverét, és bármi történhet, vagy mikor az '53-as rendőr üldözi a 2019-es rendőrt az erdőben, és kiabálja, hogy "Halt! Polizei!" hát megállt bennem a szar is, szóval vannak ezek a pillanatok, amik azért olyan ütősek, mert német. De a legtöbb dolog nem német, hanem univerzális, és azok inkább semilyenek. A drámák a sorozatban klasszikus amerikai panelek, de azért azt nem merném leírni, hogy a dolgok dinamikája is klasszikus amerikai. Ulrich, a rendőr 2019-ből például megszállottan próbálja megmenteni a fiát, és a nézőnek fogalma sincs, hogy milyen irányba fog félresiklani a dolog, csak a folyamatos baljós zene miatt biztos benne, hogy semmi jóra nem számíthat. De néha mégis úgy tűnik, hogy összeszedi magát, és hasznossá teszi magát, de aztán megint félresiklik.

A történet

A történet olyan, mint egy nagy fogaskerék, aminek az egyik fogával kezdődik az elbeszélés. Megismerjük a csúcsát, megismerjük a kiszélesedését, aztán megértjük, hogy ez csak egy fog egy keréken, és aztán kapunk egy benyomást a fogaskerékről, aztán hogy ez a fogaskerék valami magasabb rendűnek a része, de itt véget ér az első évad, pedig még a fogaskerék fogazatát sem látjuk át igazán.

Ahogy a legeljén írtam, a történet leginkább a Carnivale-ra hasonlít, csak a Carnivale-ban a fokozatosság elve teljes egészében érvényesül, kicsit mintha a sorozat menet közben íródott volna, és menet közben találták volna ki a kerettörténetet (pedig nem). A Carnivale-ban a magasabb rendű összefüggések és a nyitójelenet között egyenes út vezetett. Megismertük a cirkuszi társulatot, apránként megismertük a vezérkari lakókocsi természetét is, és ezután jöhetett a dolgok jelentőségének története is, sajnos mivel lemondták a 3. évadot, a nagy mitologikus finálé egy összecsapott gagyi befejező epizódba torkollt. A Darkban viszont miközben megismerjük a kisváros közösségét, már párhuzamosan ismerkedünk a 80-as, majd az 50-es évekkel, és az ezeket átszövő rejtély elemeivel.

A Carnivale-lal való hasonlóságra feltenném a jó híremet is:

Justin atya a Carnivale-ből (fent) és Noah tiszteletes a Darkból (lent)

Az amerikai közönség nem volt elég érett egy olyan spirituálisabb-filozofikusabb misztikus sorozatra, mint amilyen a Carnivale volt, úgyhogy üzleti bukás lett, és nem folytatták. Azóta tátongott az űr a rajongók szívében a Carnivale helyén, és kiáltott beteljesítő után. Hogy értsük a dolog jelentőségét: a Carnivale a második, utolsó évad végén valahol ott ért véget, ahol a Dark az első évad végén, és a Darknak már megrendelték a folytatását, tehát erős esélye van annak, hogy ez a sorozat nem marad befejezetlen.

Nem túl elvont

Igazán elvont akkor lenne a Dark, ha az időparadoxont nem őriznék hímes tojásként (ellenpélda: Rick and Morty). Így viszont, hogy nem vonják be a történetbe a multiverzum lehetőségét, a kérdés csak annyi, hogy mikor látják be a szereplők, hogy az áldozataikat nem tudják megkerülni, kiiktatni, és mennyi próbálkozást fognak megtenni eredménytelenül a világ normalitásának visszaállítása érdekében. A multiverzum elmélete szerint semmiféle időparadoxon nem létezik: ha Ulrich 2019-ből megöli Helge-t 1953-ban, akkor nem történik más Ulrich szemszögéből, mint hogy a gyilkosság megtörtént, a múlt változatlan maradt, neki pedig egy új fejezet kezdődik az életében, amiben a gyilkosságért bűnhődik. Természetesen a gyilkosság miatt egy új jövő is születik, de nem törlődik az a párhuzamos jövő sem, amiből Ulrich érkezett. Na ez elvont lenne. Vagy hogy Jonas hazaviszi Mikkét a jövőbe, az nem jelenti Jonas megszűnését, mert Jonas egy olyan jövőben született, ahol Mikkét nem vitte vissza 1986-ből 2019-be Jonas, és ezen semmi nem tud változtatni, mert megtörtént. Az egyetlen változás az, hogy egy új párhuzamos univerzum születik, amiben Jonas nem létezik, mert Mikke tizenévesen visszakerült az idősíkon a helyére. Ez az elvont, de ez nem a Dark fizikája, mert a Dark egyetlen idősíkkal foglalkozik.

Inkább csak bonyolult, én például azokon a pontokon, ahol a film elárulta, hogy ki ki fia borja, melyik gyerek melyik felnőttnek a gyerekkori állapota, egyszerűen megállítottam a filmet, és megpróbáltam befogani az infót. Aztán mehetett tovább a film, nem kellett fórumokra írogatnom, hogy megfejtsem, mint egy Tarkovszikj opuszt.

A figurák jók

Két figura fantasztikus volt, mint lény: a nagyi a jövőből, és Jonas a jövőből. Ez a steampunk-madmax, ukrajnai polgárháború-jellegű imázs nagyon-nagyon üdítő volt. Egy időutazót valahogy így képzelnék el. Van felszerelése, magabiztos, mert tudja, mi fog történni, és koszos, mert bár időutazó, de nem ér rá mosakodni, mert tudja, hogy úgyis újra koszos lesz.

Sokan fanyalogtak, hogy nincs kiért aggódni a filmben, meg hogy nincs benne poén, pedig egyetlen poén azért belekerült (a fülhallgatós), és vannak szimpatikus szereplők, akik csehül állnak. De az igaz, hogy nem a karakterek állnak a középpontban, mindenki csak egy bábu, ráadásul nincsenek végletek, valahol mindenki seggfej.

Szintén másoknál olvastam, hogy nem mond semmi újat, meg hogy nem ás mélyre az emberi vonalon, mindenkinek van az az egymondatos sorsa, de mivel annyian vannak, nem feltűnő, hogy milyen sekély a film, mi meg bekajáljuk, hogy milyen jó sorozat. Meg hogy az időutazásról sem tud másként beszélni, mint az eddigi filmek, szóval azért is szar, mert most odavannak érte, miközben ez már egy lerágott csont. Az a helyzet, hogy olyan szinten kitalált monstrum a film története, hogy az a falhoz vágja a nézőt, és ha más nem, akkor ez újszerű. Az összes sorozatban és filmben, amit eddig láttam, van az az egy-két rejtély, ami ha kitudódna a közönség számára, nem tartaná már többé semmi sem a monitor előtt. A Dark esetében halál nyugodtan leírhatnám, hogy ki Jonas apja valójában, mert bár elég meghökkentő, de ki nem szarja le, mikor még 100 ugyanolyan meghökkentő dolog áll sorban, arra várva, hogy kiderülhessenek. És mikor már annyi minden kiderült, mint a Twin Peaksben egy évad alatt, akkor kezdődik a következő epizód. Mert itt annyi minden kiderülhet. Szerettem a Twin Peaks visszafogott, talányos narratíváját, de a Dark retjélymegoldás cunamija nekem olyan jól esett, mint másnak a fröcsögős-tunkolós horror egy Hickok után.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.