Természetesen ezt úgy tudtam meg, hogy nem fogtam be, bár tiszteletlen sem voltam, mindössze érdeklődtem. Gyakorlatias ismertetője következik a magyar oktatásszervezés mindennapjainak.

Ne nyomtass

Év elején az intézményvezetőnk (akik újak a témában: évek óta nincsenek már igazgatók, intézményvezetőnek hívjuk őket) közölte a képzési centrumunk (egy centrum a fenntartónk) elhatározását, hogy tanáronként havonta 100 oldalt lehet nyomtatni. Röhögtünk egyet, aztán múlt héten hivatalos levél formájában is megkaptuk a főigazgatói utasítást, hogy havi 150 oldal/fő feletti nyomtatás esetén a nyomtatás költségeit a pedagógusra terhelik.

Azonnal megfogalmaztam a kérdéseimet a centrum felé, amit a kollégáim nagy része szintén aláírt, és most hétfőn tértivevénnyel feladtam postán. Kérdéseim a következők voltak:

- mennyivel lehet eltérni a havi 150 oldaltól?

- a 150 oldal feletti nyomtatás költségeit milyen jogcímen és módon szedi be a centrum?

- mennyire tudja figyelembe venni a centrum, hogy nem minden hónapban kell ugyanannyit nyomtatnunk? 

- mennyire tudja figyelembe venni a centrum, hogy az egyes pedagógusok eltérő nyomtatási szükséglettel rendelkeznek?

- mi történik az intézményvezetőnkkel, ha nem tudja betartatni az utasítást? (az utasítás kitért rá, hogy az utasítás ismertetése és betartatása az intézményvezető felelőssége)

- milyen hatást vár a centrum?

- mivel indokolja a centrum, hogy a centrum gazdasági érdekeit a pedagógiai szempontok fölé helyezi? (az utasítás szó szerint úgy fogalmazott, hogy a centrum gazdasági érdekei miatt van a limitálásra szükség)

Pitiáner összeg

A centrum a tagintézmények (értsd: hozzá tartozó iskolák) nyomtatóit és fénymásolóit egy külsős cég üzemelteti szerződéses formában. A centrum előre megadott nyomatszámra köt szerződést, az e fölötti nyomatszám a centrum állítása szerint anyagilag hátrányosan érinti. Már tavaly bevezetésre kerültek azok a gépek, ahol a tanárok egyedi azonosítóval és jelszóval belépve tudtak nyomtatni, fénymásolni. Akkor ezt a fejlesztést a centrum azzal indokolta, hogy csak statisztikát készít. Szemmel láthatóan nem nézték meg a statisztikát, vagy hozzá nem értő módon értelmezték: a havi 150 oldal/tanár egy közröhej rendszer.

Gyorsan kiszámoltam, nekem mennyit kell majd fizetnem havonta. 242 diákot tanítok, 11 tanulócsoportban. A legtöbbjükkel heti két órám van, ezért félévenként legalább három érdemjegyet kell szerezniük. Ez pont ki szokott jönni, három témakör fér bele egy félévbe ilyen óraszám mellett, az három témazáró dolgozat. Néha négy. Ahol heti három órában tanítok, ott négy-öt témazáró van egy félévben. Nem matekozom ide, hogy hány kétoldalas és hány egyoldalas nyomtatásra van szükség, elég szisztematikus vagyok, úgyhogy viszonylagos pontossággal meg tudom mondani, hogy ebben a félévben 784 nyomatra dolgozatírás céljából lesz szükségem (az átlag 156,8 oldal havonta), és további 250-500 nyomatra érettségi felkészítés céljából. Összesen átlag havi 260 oldal. Az elrontott nyomtatásokat nem számolom, és környezettudatosság miatt már eddig is lemondtam a szaktárgyamhoz tartozó forráselemzés papírformátumú gyakorlásáról, de amúgy nem lenne rossz összefirkálható szövegeket elemezni. A második félévben aztán begyújtom az érettségi feladatgyakorlás rakétáit, és a havi nyomatszámom felkúszik 340-re. De ez csak négy hónapon át van így.

Vegyük úgy, hogy egész évben havi 200 oldallal lépem túl a limitet. A centrum utasítása szerint oldalanként 3 forintot kell fizetnem, ami 600 forintot jelent havonta, egész tanévre vetítve pedig 6000 (hatezer) forintot. Szorozva a 60 kollégámmal, akik között tesi szakosok és szakmai tanárok is vannak, 360 ezer forintot kapok. 360 ezer forintot spórol a centrum a nyomtatás limitálásával, azaz havi 36 ezer forintot.

Mondhatnád, hogy a rám eső 600 forintot igazán kifizethetném, de nem látom az indokot, így aztán megkérdeztem a centrumot.

Te tudtál erről?

Hétfőn ment a levél, szerda este már hívta is a főigazgató az intézményvezetőnket, csütörtökön pedig körbe ment a susmus a tanáriban, hogy az intézményvezetőnknek számadást kell adnia, hogyan kommunikálta felénk a főigazgatói utasítást. Fel volt háborodva a főigazgató, hogy levelet merészeltünk írni neki, és az intézményvezetőnkön kezdte leverni a dolgot.

Én mérhetetlenül ismerem és megvetem ezt az embertípust a versenyszférában töltött éveimből, így előre tudtam, hogy ez lesz. Pont ezért kérdeztem meg előtte az intézményvezetőnket, hogy keressek-e más módot a kérdéseim feltevésének a közös levél helyett. Ő azt mondta, a lecseszésnek, amit kapni fog, áll elébe. Együttérzésből néhány álszent sort kihúztam a levelemből, például azt a részt, ahol a nyugdíjasok 9000 és a közfoglalkoztatottak 53 ezer forintos különdíjazását említettem, mint bizonyítékot az oktatásügy büdzséjének bővíthetőségére (hiszen Orbán szignózta az állítást, miszerint idén fölöttébb jól állunk gazdaságilag).

Holnap pedig már jön is hozzánk a főigazgató.

A mi időnkben füzetlapra írtuk a dogát

Tekintettel az idősebb korosztályra, fussuk át röviden, hogy miért kell annyit nyomtatni a 21. században! Három oka alapból van. Az első ok, hogy nincs tankönyvválaszték. Bizonyos szakmai tárgyakhoz (pl. az ápoló képzésben) a tanár által összeállított jegyzetből tanulnak, és a nyelvtanárok sem minden esetben tudnak a hivatalos nyelvkönyvvel dolgozni. Adott esetben indokolt több feladatsor megoldása, mint ami a könyvben van, hogy csak egy szimpla dolgot említsek. Aztán ami engem illet, én történelmet tanítok, engem egy projektor kisegít, sima órára nem nyomtatok, de el kell fogadni, ha más történelemtanár viszont papírlapokkal hatékonyabb. Hiszen a cél a sikeres tanuló, igaz?

A papírhasználat másik oka az érettségi. Hivatalosan az érettségi csak egy kimeneti mérés, semmi több, de ha jót akarunk a diáknak, akkor eleve az érettségire készítjük fel, hiszen az érettségi egyúttal a felvételi vizsga is. Ráadásul az érettségi összeállítói is érzik a felelősségüket, és valóban számon kérik a nemzeti alaptantervben előirányzott kompetencia elvárásokat. És itt jön a nyomtató: az érettségi feladattípusokat nem elég az érettségi évében gyakorolni. A különböző értelmi képességekre apelláló feladattípusokkal kell piszkálni a tanulókat már a középiskola elejétől fogva, mert nem fog egyik hétről a másikra 12. századi törvénycikkekből esszét írni. Ha mindig csak egy füzetlapot dugok az orra alá a témazárók alkalmával, és a táblára felírok 3-4 esszétémát, meg húsz évszámot, az nyomában sincs annak az elvárásnak, amit az érettségi támaszt. A diktálós dolgozatok mellett nyomtatott feladatsorokat is be kell vetni.

A papírhasználat harmadik oka, hogy nincs más. Tudjuk, hogy a mai gyerekek "mobiltelefonnal a kezükben születnek", és percek alatt összevágnak egy hoollywood-i produkciót a nagyi szülinapján készült videókból, de a valóság meg mégsem ez, hanem hogy a legtöbb fiú tudománya megáll ott, hogy snapchaten képet küld a farkáról, a lányoké meg ott,hogy kipróbálják a létező összes helyszínt a kötelező napi ötszöri szelfihez. Emiatt aztán, mikor a tanár arra kéri őket, hogy nyissák meg ezt vagy azt a kvízes weboldalt, vagy egyszerűen csak végezzenek önálló ismeretgyűjtést, akkor harmincból négy tanulónak 1%-on van a telója, másik négynek pedig nincs több mobilnetje. Töltő természetesen mindegyiknél van, úgyhogy az akkumulátorokat hadrendbe tudjuk állítani néhány perc alatt, de a mobilnet hasonlóan kényes téma, mint a tanár által kifizetni nem akart 600 forintja a munkahelyi célú nyomtatásért. A tanuló mobilnetjével ne a tanár gazdálkodjon, és kész. Tavaly beszéltem az informatikusunkkal, hogy oldja meg nekem, hogy legyen 45 perces szavatossági idejű wifi jelszós rendszerünk (a tanár felengedi a tanulókat a netre, de a jelszavuk lejár óra végén), de azt mondta, hogy ezt eszközfejlesztés nélkül lehetetlen megcsinálni, arra meg nincs pénz. Erre a korlátozott wifire azért van szükség, mert "adj a gyereknek egy ceruzát, és összefirkálja a padot, de adj neki wifi jelszót, és végignézi a vámpírnaplók összes epizódját". - tartja a mondás. Röviden: közös netes akció egyéni eszközön rendszerszinten nem megoldott jelenleg.

Még rövidebben: nyomtatnunk kell.

A főnökkel azonosulj, ő mondja meg, mi a hatékony, nem a tapasztalat

Megkérni az iskola fenntartóját, hogy had nyomtassunk, önmagában egy paradoxon. Neki kéne kérni minket, hogy nyomtassunk eleget, nehogy már azon múljon a bejutás az orvosira. De hogy az vihart kavar, hogy csak érdeklődünk a korlátozás részletei felől, nonszensz. El tudom fogadni, hogy rosszul látom a dolgot, diplomás ember vagyok, észérvek elől még nem menekültem makacs tagadásba. Bassza meg, csak megkérdeztem, hogy ez most mennyire komoly, erre egyből az intézményvezetőmet csuklóztatják. Írhatott volna egy válaszlevelet is, hogy kedves fontoskodó seggarc tanár, ha nem tudsz értelmezni egy főigazgatói utasítást, akkor holnap legyen a felmondásod az asztalomon, de ehelyett az intézményvezetőmet büntetik.

Az intézményvezető nem a főnököm, hanem a munkatársam, hiszen a főnököm a főigazgató. Az intézményvezető szemmel láthatóan azért van, hogy a centrumban élő főigazgató elrugaszkodott dolgait bevasalja a tagintézményen. Egy helytartó. 

Mindegy is. Adott tehát egy hibbant főigazgató, aki képtelen hatékonyan kommunikálni a diplomás beosztottjaival, és utasítások mögé bújva valósítja meg statisztikából felépített papírálmait. Mit tehet ellene a józan ész?

Első lépés, hogy finoman párbeszédbe kezd. Ahhoz képest, hogy a kezdő tanári fizetés nem éri el a diplomás minimálbért, és a heti óraszámunk bőven 40 fölött van, túlóráinkat lényegében nem fizetik, és tanév közben is folyamatosan módosítják az oktatás körülményeit és feltételeit, úriember módjára fogalmaztuk meg ezt a mostani levelünket. De hát hiába első lépés, egyben az utolsó is, mert a főigazgató máris kiakadt. Problémáját nem nekünk, a levél íróinak és aláíróinak mondja, hanem az intézményvezetőnek. Tehát nem jött létre a párbeszéd.

Második lépés lehetne, hogy megismételjük a levelet, esetleg felhívjuk telefonon, vagy személyesen keressük fel, de ezen a ponton már mérlegelnünk kell, hogy az intézményvezetőnket bármikor leválthatják, és kaphatunk egy kellemetlen alakot, aki "rendet tesz".

A második lépést kihagyva esetleg megpróbálhatnánk centrumon kívülről segítséget kérni, mondjuk följebbről, de elég sanszos, hogy ez a pitiáner nyomtatás-ügy felsőbb utasítás. Arc és név nincs az utasítás mögött, hiszen egy jó főigazgató nem tolja a felelősséget a felettesére. Nem úgy az intézményvezetőnk: ő nem azonosult felettese, a főigazgató döntésével, és nem a saját, hanem a felettese utasításaként kommunikálta a nyomtatási limitet. Nagy hiba. Nem így kéne.

Minél följebb mész a rendszerben, annál lojálisabb csicskákat találsz, akik ész nélkül tolják lefelé a feladatot. Legalul pedig az örök hibás van: a hitvány munkás, aki nem képes engedelmeskedni.

Ezt a főigazgatót ha el is távolítják az alkalmatlansága miatt (vajon belátnák-e?), megint föntről fognak kinevezni egy újat, megint olyat, amilyen nekik tetszik, megint olyat, amelyik nekik dolgozik. Nincs a rendszerben kialakítva monitoring, nincs lehetőség jelezni az üzemzavart sem. Arrogáns mindenki, de gazdája mégsincs az oktatásügynek, a szakgimnáziumok a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartoznak, a gimnáziumok a Emberi Erőforrások Minisztériumához, de mindkét helyen csak egy-egy államtitkár felelős az ügyért, aki szintén nem a fő döntéshozó, szintén csak a seggét meg a fizetését félti. Ki az, akitől az ötletek származnak? Megmondja neki valaki, ha rossz az ötlete? Létezik egyáltalán?

Megannyi kérdés, de nincs kinek feltenni. Kéne írni ebből egy regényt. Valahogy így kezdeném: "Késő este volt, mikor K. megérkezett..."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.