Régi tervem volt, hogy hagyományos iskolában is kipróbáljam a konferencia-játékot. A konferencia játék a történelemórán nagyjából annyi, hogy egy valós történelmi helyzetet lemodellezünk csoportmunkában. Minden csoport más-más szereplőt képvisel, de a játékká azért válik, mert a kimenetele nyitott, tehát a csoportok valamelyest átírhatják a történelmet. Az ilyen játékok hajtóereje, hogy a szereplők célokat kapnak, amik egymást keresztezik. Didaktikai szempontból az előnye, hogy az adott korszakban mélyebb ismereteket szerezhetnek a tanulók könnyedén, de a valódi ereje pedagógiai: kooperáció, utánajárás, érvelés, prezentálás, érzelmi intelligencia, stb. szükséges hozzá, tehát ezeken a területeken fejlődhetnek.

Most a körülmények jól alakultak, ezért az egyik osztályomnak összeállítottam egy ilyen projektet. Heti három órám van velük, megbeszéléssel és előkészületekkel 5 tanórát szántam rá (viszont a feldolgozott nettó tananyag 1 tanórányi). A két világháború közötti egyetemes történelemnél tartottam a csoporttal, és az olasz fasizmushoz találtam ki a játékot.

Történelmi tanulságok

Felvezetésként pár szót erről is! A fasizmusról az egyetemen nem sokat tanultam, de később Orbán Viktor beszédei és úgy általában a fidesz kommunikációja olyan szinkronban álltak a tankönyvben szereplő Mussolini-beszédekkel, hogy felkeltette az érdeklődésemet a téma. A fasizmus nem nácizmus, szűken véve Mussolini politikáját jelenti, ami nem egy koherens ideológia, inkább egy gyakorlat: az államéletet a fasiszta párt uralja, a döntések legjava Mussolinitől indul ki, a parlament szerepe jelképes, a szabályok a fasiszta párt tanácsában dőlnek el. Az államérdek minden egyéni érdeket felülír, de hogy mi az államérdek, azt a fasiszta párt mondja meg. A rendszer népszerűségét a hatékonyság táplálja: a centralizált államélet és a politikai életben a fasiszták monopol helyzete az ország jól kormányozhatóvá, a külpolitikát kiszámíthatóvá teszi. Az erős államhatalom magára vállalja a szakszervezetek szerepét is (pontosabban betiltja a szakszervezeteket, de néhány funkcióját betölti), így a gazdasági élet is meglepetésektől mentes. Hosszú távon ártalmas a gazdaságra nézve, és az államélet is megsínyli ugyanezt a monotonitást (kontraszelekció mindkét területen), de nem tudták a baloldali mozgalmak megdönteni Mussolini uralmát. Ahogy fásult bele a fasizmusba az olasz társadalom, úgy gyengültek ezek az ellenmozgalmak. Nagyon érdekelt tehát, hogy hogyan tud kialakulni egy ilyen rendszer, milyen út vezet ide. A diákokat nyilván nem érdekli, mert nem ismerik a problémát. Hát most megismerték.

Feladat: országos problémák megoldása

A játékot 1921-ben indítottuk, a valós adatok alapján. Másfél évvel jártunk Mussolini hatalomátvétele előtt. Az olasz parlamentben ülő számtalan párt közül 4-et építettem be a játékba: a nagyobbik szocialista párt, a kommunista párt, a néppárt és a kisebbik liberális párt szerepelt. A fasiszta párt és a többiek passzív módon, virtuálisan szintén a játék részei maradtak.

4 darab 4-7 fős csoportot hoztam létre, a négy pártnak megfelelően. Minden csoport minden alkalommal kapott egy feladatlapot: ezen a parlamenti patkó történelmi összetétele, az országos problémák listája, a párt győzelmi és vereség-feltételei szerepeltek. A feladatuk az volt, hogy dolgozzanak ki törvényjavaslatokat az országos problémák megoldására, de úgy, hogy a törvényjavaslatok által a párt győzelmi feltételeit is teljesítsék. Nyilván ami az egyik pártnak győzelem, az a másik pártnak vereség, de nem mindegyiknek vereség, tehát létrejöhetnek alkalmi szövetségek egy-egy törvényjavaslat mögött.

Valóság: pártérdekek érvényre juttatása

Az első nap ilyen egyszerű volt: minden párt megpróbálta a többi pártot meggyőzni, hogy szavazzák meg a törvényjavaslatukat, de nem jártak sikerrel. Nagy frusztrációt okoztak ezzel egymásnak, mert nagyon kreatív ötletekkel álltak elő, amikkel egyetlen gond volt: a többi párt érdeke nem fűződött hozzá.

A második alkalommal új szabályokkal bővült a játék. Az első alkalommal bőven elég volt a játék alapjait felfogni, a cél nem a győzelem volt. Matematikailag szinte lehetetlen volt nyerni a napot egyébként is. A játékban aktívan részt vevő 4 párt adta a parlamenti képviselők kb. 55%-át, tehát szinte teljes konszenzust kellett volna elérni a tanteremben mindjárt az elején ahhoz, hogy valaki győzzön aznap. Esélytelen. A második alkalommal a szabály úgy módosult, hogy ha a tanteremben összegyűlő szavazatok elérik a teljes parlamenti képviselői szavazatszám 40%-át, akkor a passzív pártok „megadják” a hiányzó szavazatokat, és a javaslat átmegy a parlamenten. Az aktív 4 párt 289 képviselőjéből tehát elég volt, ha 214 rászavazott a javaslatra. A játékban frakciófegyelmet feltételeztünk, tehát a tanulók testesítették meg a pártok főnökségeit, és ők eldöntötték, hogy melyik javaslatot hány képviselőjükkel támogatják. Ez leírva és elmondva is bonyolult, de a gyakorlatban pofon egyszerű: a diákoknak 214 szavazatot kellett összekukázni az aktív 289-ből. Nagyobb osztálylétszám esetén a passzív pártok sorából ki lehet választani egy ötödik, hatodik pártot is.

Egy tanóra 5 részből állt. Először a játékszabályok összegzése, a játék állásának összefoglalása ment (briefing), ez egy elég fontos rész, mert itt az alaphangot jól fel lehet fűteni. Ezután a stratégia alkotás jött. A csoportok megtárgyalták, hogy átírják-e a törvényjavaslatukat, megtárgyalták, hogy milyen kompromisszumokat javasoljanak a többi csoportnak, stb. (5-10 perc) Ezután jött a parlamenti vita (15 perc), ahol prezentálták a törvényjavaslatukat, megválaszolták a kérdéseket és kritikákat. Ezután jött a háttéralkuk perce (5 perc), amikor a csoportok megpróbálták felsorakoztatni egymást a javaslataik mögé. Végül a napot eldöntő szavazás következett (5 perc). A második alkalommal az egyik új szabály a 40%-os küszöb volt, a másik viszont a bejelentések rendszere. A szavazás előtt a pártok bejelentéseket tehettek.

Szar a palacsintában: bejelentések

Minden párt az aznapi eligazító lapján kapott két opcionális bejelentést: egy erőset és egy közepeset. A bejelentések, pl. hogy a néppárt törvényjavaslatáért a pápa misét mondott Rómában, néhány plussz szavazatot hozott a passzív pártoktól (ezek megírt események, a játékvezető közli), és a néppárt ezt előre tudta, hogy ez lesz a hatása. Ilyen ütőkártyákat arra lehetett felhasználni, hogy a kompromisszumra nem hajló tárgyalófelet jobb belátásra térítsék: ha nem segítenek, akkor a párt meglépi ezt vagy azt a bejelentést. Hogy legyen egy kis visszatartó erő, minden bejelentéshez tartozott egy „ismeretlen hatás” is, amit csak a játékvezető ismert. A fenti példa esetében a munkásosztály zavargásokba kezdett, aminek a célpontja az egyház volt. A kaotikus viszonyok miatt sok külföldi befektető kivonta a tőkéjét az országból, amivel a GDP csökkent, a munkanélküliség tovább nőtt. A párt tehát a bejelentésével sikert is elért, de gondot is mélyített.

Esetünkben a második napon egy valószínűtlen átszavazás jött létre a kommunisták és a néppárt között, de a játék szempontjából ez pozitív volt: világossá vált az opportunizmus fogalma. A játékvezető ezt nyugodtan kommentálhatja, hogy a valósággal ne veszítsük el teljesen a kapcsolatot, de attól még engedni kell a játék önálló életét. Ezen a napon a szocialisták és a liberálisok teljes dühvel hagyták el a termet, a néppárt fafejű árulása miatt (nem látták be, a néppárt miért nem állt be az ő sokkal jobb javaslatuk mögé).

A 17 éves diákjaim annyira komolyan vették a saját ötleteiket, hogy ezáltal a játékban is szívvel-lélekkel küzdöttek: volt csoport, amelyik egy ponton úgy elkeseredett egy másik csoport gátlástalanságán, hogy bojkottálta az órai munkát. Mondtam nekik, hogy a valóságban is van ilyen: egy párt kivonul a parlamentből, mert „nincs értelme” ottmaradni, úgyhogy folytassák a bojkottot nyugodtan. De ötös csak a győzteseknek jár.

A harmadik napon ők újratervezték a javaslatukat, a stratégiájukat, és minden megírt esemény (bejelentések következményei) okozta esélytelenségük ellenére tető alá hoztak egy hármas megegyezést, amivel megnyerték volna a napot, ám a harmadik nap 1922 októbere volt..

Plot twist: Mussolini

Lezajlott tehát az óra eleji „briefing”, a stratégiaalkotás, a parlamenti vita és a bejelentések, és tűkön ülve várták a szocialisták és a liberálisok a szavazást, ám a szavazás előtt nekem, mint játékvezetőnek is volt egy bejelentésem. Egy 5 képből álló prezentációval készültem. Mutattam nekik Nápolyt, amint október 24-én 60 ezer ember előtt Mussolini bejelenti, hogy a céljuk a hatalomátvétel Olaszországban. Mutattam még egy képet, amint a bolognai városházára a feketeingesek bevonulnak október 25-én, és átveszik a hivatalt. A diákok közül valaki felszisszent a képet látva, hogy mekkora tömeg van a téren! (sosem vettek észre ilyesmit korábban). A harmadik képen feketeingesek menetelnek Róma felé október 27-én. A negyedik képen Mussolini pózol Rómában, az ötödik képen pedig III. Victor Emmanuel kezet fog vele, és kinevezi miniszterelnökké. Ezután felolvastam Mussolni kortesbeszédét október 31-ről, amiből a diákok a balsejtelmen kívül egy szót sem akartak érteni. Megkértek, hogy ezt most magyarázzam el, mit jelent rájuk nézve (ilyen sem volt korábban).

Hát mondom nézzük csak: az országos problémák közül egy felet sikerült megoldaniuk az elmúlt egy évben, mindegyik párt a maga pecsenyéjét sütögeti, úgyhogy a fasiszta párt az asztalra csapott, és maga mellé állítva a tömegeket és a királyt, átvette a miniszterelnökséget. A kis törvényjavaslataikról tehát ma nem lesz szavazás, hanem a fasiszta párt törvényjavaslatait fogjuk tárgyalni. „Magyarul akkor át lettünk b***va” – konstatálta az egyik diák. Teljesen kiakadtak, én meg mosolyogtam, mert tudtam, hogy attól még megadom nekik az ötöst, másrészt meg azért mosolyogtam, mert valami ilyesmi érzés lehetett 1922 október 29-én és 31-én parlamenti képviselőnek lenni Rómában. Úgy vettem észre, hogy átjött nekik egy fontos lecke az állampolgári ismeretekből.

Tanulságok

A negyedik alkalommal átbeszéltük, hogy szerintük milyen akadálya volt, hogy az országos problémákat megoldják, hogyan lehetett volna ezt az akadályt felszámolni, hogyan értékelik a munkájukat, stb. Spontán alakult így, de jól jött, hogy egy diák a jobb jegyért felelt, és rövid összefoglalás formájában elmondta a többieknek Mussolini történetét és a fasiszta rendszer lényegét, és így egyben is hallották a narratívát. Hogy teljes legyen: a nulladik alkalom az volt, hogy egyéni munkában utánajártak, a különböző politikai irányzatok mit takarnak. Ezt a feladatot igen nyögve-nyelve végezték, ezért is volt extra meglepetés, hogy a játék maga mennyire olajozottan ment.

A projekt egyik tanulsága, hogy a diákok terhelhetők az élet nagy problémáival, és ugyan fingjuk sincs arról, hogy mit jelent a regresszív meg progresszív adózás, mi az hogy klerikofasiszta meg hogy kommunista, de az egoizmusuk és becsvágyuk miatt ösztönösen azt csinálják, amit a politikusok: próbálják nyerni a napot. A szimuláció éppen elég arra, hogy felszínre törjenek a random személyekből a klasszikus szerepek: az idealista, az opportunista, a realista, az anarchista, stb. és különös módon a politikai csoportok jellemzői is kitermelődtek ilyen rövid idő alatt. Az egyházzal összejátszó néppárt nem igazán találta az utat a többi párthoz, a kommunista párt trollként űzött gúnyt a néppárt opportunizmusából (és nyerte törpepártként az egyik napot), a szocialisták önmaguk tömegében gyönyörködve lemaradtak a lehetőségekről, a liberálisok pedig saját igazuktól elbűvölve majdnem elvesztették a játszmát.

A projekt másik tanulsága, hogy ha a tanári energiát a termen kívül értékesítem (projekt előkészítés), és a teremben a “labda” a diákoknál pattog, akkor gyerekjáték a tanóra, majdhogynem önjáró. Gyorsan hozzáteszem a poszt elején említett szerencsés együttállás összetevőit: heti 8 órám ment ki az érettségizőkkel, tehát most a heti óraszámom 20-ra csökkent. Automatikusan kreatív lettem tőle. Az online oktatás idején nem égettem ki magam, sőt, valamelyest újraépítettem önmagam, és az online oktatás kétdimenziós üzemmódjából visszatérve a diákok hozzáállása is optimálisabb volt a tantermi munkához. Ilyen esetben ezt lehet kihozni egy szürke tanteremből is.

Ha tanárként olvasod, a projekt hozzávalóit hozzáférhetővé tettem a drive mappámban itt. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.