Kollégám meghívására tagja vagyok néhány történelemmel foglalkozó facebook csoportnak, amit a történészek érezhetően nagy ívben elkerülnek, így végülis zseb-történészek és keserű öregemberek, melósok duzzogdái ezek a helyek. Csomószor kormánypárti trash-posztok futnak ki rajtuk, alattuk kritikátlan helyeslés, bezzegelés, stb. folyik. Eleinte intellektuális expedícióként fogtam fel, megnézem mi van a rengetegben, de mostanra riadalmat kelt bennem, micsoda megerősítést tudnak meríteni belőle az emberi nem legaljasabb indulatai. Ezek között a problémák között nem a legnagyobb baj a Ceausescu-örökség, de szép példányt fotóztam, úgyhogy mutatom!

Kollégám, akinek a csoportmeghívást köszönhetem, szintén erdélyi magyar és még vannak többen a környékünkön Erdélyből átköltözöttek. Különbözőképpen látják a dolgokat természetesen, hiszen különbözőek vagyunk, tehát ez nem egy "ezek az erdélyiek..."-poszt, olyat nem írnék. Viszont nem először, hanem ezredszer találkozok azzal a jelenséggel, hogy Ceausescu szűrőjén keresztül néznek emberek dolgokat. Itt a mellékelt kommentszekcióban is indul a lánc egy élménnyel, amiben Ceausescu egy vérszomjas vámpír, és záródik a konklúzióval, hogy na, ez a diktatúra (a libsik _ezt_ nem fogják fel).

Az első kommentben nincsen semmi túlzás, leírja, hogyan látta annak idején a román diktátort. Utána drámai kontrázás következik, amiből átdereng, hogy ez valóban egy rémálom volt. Hét éves voltam, mikor a városunkba egy székelyföldi kórus érkezett, a szüleim is jelentkeztek ingyenes szállásadónak. Négy testvér aludt nálunk, és anyám persze magyar módra terülj-terülj asztalkámat próbált biztosítani nekik, ami nem volt könnyű mutatvány a rendszerváltást követő fasza infláció és munkanélküliségi ráta idején. Nyilván örültem, mert ilyen alkalmakkor a testvéreimmel mi is részesedhettünk a finomságokból. Talán egy hétig is nálunk voltak, nem emlékszem már. A legidősebb általában elkomordott, hogy ilyen jómódban és nyugalomban is lehet élni. Egyszer zokogásban tört ki ugyanemiatt. Mármint hogy kiszabadulsz egy rémálomból, és mogyorókrémmel, kaláccsal meg szalámival kínálnak, pusztán azért, mert magyarul énekelsz magyar népdalokat. Két éve ezért még bajod esett volna. Szóval ismét leszögezném: értem az erdélyi tapasztalat jellegét.

Utána 2-3 komment következik hasonló tartalommal, és ekkor jön az utolsó. Az egész úgy ahogy van egy tanulságos dolog, de általában aztán ez következik, hogy ebből a jelenre nézve az alábbi két dolog valamelyikét vonja le valaki:

a) a buzik helyett a magyarokat kéne védeni, az is egy kisebbség

b) aki Orbán Viktort lediktátorozza, az nincs tisztában azzal, mi a diktatúra

Az a) pontot inkább hagyjuk, hosszú téma. A diktátor dolog azonban kurva egyszerű. Diktátor az a vezető, aki a köztársaság szellemiségével teljesen szembemegy, aki a döntéshozatalban az egyeztetés helyett a saját vagy egy szűk kör meglátásait érvényesíti, és a három hatalmi ág egy kézben összpontosul. Alkotmányos értelemben ezt mondhatjuk. Szubjektív, állampolgári szinten meg ez az irodalmi elképzelés van érvényben: ha az illető nem egy elmebeteg vámpír, akkor következésképp nem diktátor. Ha ezt használjuk mércének, akkor Sztálinon, Timur Lenken, néhány afrikai hadúron és Ceausescun kívül nem sok diktátorról beszélhetünk az emberi történelemben. De ha ilyen alacsonyra tesszük a lécet, akkor mindenki más ellen védtelen a társadalmunk. Nagyjából azt mondjuk ezzel, hogy amíg nem folyik vér, bebörtönzés, nyomor és téboly, addig oké.

Felbasz mindig.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.