Belebotlottam a félbemaradt szakdolgozatomba, amit a Global studies mesterképzésen terveztem. A jegyzeteimben találtam nyers gondolatokat, amiket csak úgy a kutatásom margójára magamnak felírtam. Abban az időben nagyon sok rendszerező könyvet kellett elolvasnom (mostanában "big history"-ként hallottam valakit hivatkozni az ilyesmire), és értelem szerűen építgettem a saját narratívámat is apró kommentárokkal. Nem lesz már belőlük nagy mű, más felé mentem tovább, de kidobni sem akarom ezeket a gondolatokat.

TGM-mel közölt interjút a HVG, amiben TGM elég provokatív módon, különösebb magyarázat nélkül ismételgeti, hogy nincs többé nemzetállam. Az állítása nagyon inspiráló volt, mert a félbemaradt szakdogám gerincét is a nemzetállam problematikája adja.

A veszélyben lévő nemzetállam

A nemzetállam veszélyben van: hol Soros Györgyök karvalytőkéje, hol Brüsszelek gyarmati sorba taszító utasításai, szankciói teszik egyszerű bábbá az országokat, állítólag. A lakosság többé nem ura önmagának, társadalmuk által képzett államuk szuverenitását elveszti.

Ezügyben Saskia Sassen nyomdokain érdemes elindulni, aki szociológus, bár éppen annyira lehetne valami államelmélettel foglalkozó filozófusnak is nevezni. A Global city könyvével szerzett végérvényesen nevet magának, ami valóban a szociológia területén marad, viszont a Territory, authority, rights (2006) a nemzetállam témáját boncolgatja, és minket most ez érdekel jobban. Aprólékosan szétszálazza a mai államok jellemzőit, és ezen keresztül levezeti a hipotézisét, hogy három kategóriába lehet csoportosítani a részletes tulajdonságokat: területiség, rendelkezési képesség, törvény/jog. E három kategóriát érdemes szerinte vizsgálni az államok kapcsán. Könyvében át is tekinti a 20. századi variációkat. Egyik fő kérdése, hogy mi a narratíva, mi történik az államokkal? A nemzetközi szervezetek átveszik az államok szerepét? Vagy a nemzetközi cégek bábként irányítják az államokat?

Ő aránylag megnyugtató választ talál, ugyanis arra jut, hogy a nemzetközi szervezeteteket nem érdemes a nemzetállamok ellentéteként kezelni, hiszen a nemzetállamok hozzák létre, töltik meg tartalommal és hajtják végre a döntéseit. Így a nemzetközi szervezetek kiterjesztései a nemzetállamoknak, nem pedig fordítva, hogy a nemzetközi szervezetek maguk alá gyűrik a nemzetállamokat. Minden esetben persze a jogaiból ad fel egy nemzetállam, mikor csatlakozik egy nemzetközi szervezethez, és a területiségbe is belefolyik a nemzetközi szervezet, hiszen például bizonyos kérdésekben a joghatósága alá fog tartozni. Autoritással viszont nem rendelkezik továbbra sem az adott terület felett, és még egyszer: a nemzetállam maga csatlakozik a nemzetközi együttműködésekbe, így semmiképpen sem tekinthetjük a nemzetközi együttműködéseket és szervezeteket a "nemzetállamok gyilkosainak".

A vállalatok, akik felsejlenek egy-egy kormányzat mögött pedig sem területiséggel, sem autoritással nem rendelkeznek, a jogalkotást is csak a nemzetállamon keresztül tudják befolyásolni, így összességében a vállalatoknak lefekvő kormányok a nemzetállam ellenségei, nem maguk a vállalatok. Sőt, nemzetállam nélkül a vállalat nem tud meglenni. Ez utóbbira ugrik be nekem példaként a félbeszakadt szakdogám fő témája a Brit Dél-Afrikai Társaság, ami folyamatosan meg akart szabadulni a nemzetállami feladatoktól, de csak négy évtized és egy világháború múltán sikerült a brit kormányzatot rávennie, hogy Rhodézia (később Zimbabwe és Zambia) államigazgatását ne a Brit Dél-Afrikai Részvénytársaságnak kelljen végeznie.

A nemzetállamokra leselkedő valódi veszély

TGM a példáival végül is rávezet, hogy mire gondol, csak nem rágja a szánkba. A nemzetállamok társadalmának gondjai közül talán egy sincs, amit az utóbbi évtizedekben a nemzetállamok meg tudtak volna oldani. TGM a klímaváltozást és a kirekesztések visszatérését hozza fel példának. De ide lehetne sorolni még a társadalmi rendszert hosszútávon felbomlasztó lakásár-krízist, vagy amit TGM is említ, az emberiség drámai elbutulását. Kérdezi tőle a riporter, hogy van-e kiút, és ő az egyéni erőfeszítéseket jelöli meg, ugyanis szerinte az államok keleten és nyugaton egyaránt bizonyították alkalmatlanságukat a feladat megoldására. Nekem ide kívánkozott egy "de miért", miért nem egyszerűen arról van szó, hogy az eddigi kormányok nem, de talán egy jövőbeni kormány majd meg tudja oldani ezeket a problémákat. A választ a nemzetállamok eszköztárában keresném, nem tudom hogy TGM miben jelölte volna meg. 

A nemzetállamok eszközei

Innen jönnek azok a jegyzeteim, amiket 5-6 éve készítettem.

- a nemzetállamok egyik legfőbb - más által el nem látható -  feladata talán az, hogy a monopóliumok ellen védje a lakóit (Afrikai problémák)
- a vallás és a tudomány egy. A kőkorszaktól a középkorig (Mindkettő kérdése, hogy működik a világ?)

- a rezsim mindent birtokolt: a tudást, ami a vallásba volt oltva, a gazdasági tevékenységet, ami az élelemtermelés, kereskedelem volt. És az ebből a kettőből (tudás, gazdaság) szárzmazó akarat monopóliumát: hadsereg és törvénykezés. A vallás fejlődésével és mélyülésével a politikai hatalom és a spirituális hatalom ketté kellett váljon, mert a politikai vezetők nem tudtak lépést tartani a vallási tanítókkal. Pl. Dávid és Salamon Kr.e. 1000-ben még maguk is kommunikálnak Istennel, a próféták csak segítők, vagy Illés próféta a Kr.e. 600-as években még politikai szerepet is játszik. De a késői próféták, mint Ámosz, már csak vallási tanítók, Jézus pedig egyértelműen csak a vallást újítja meg. Aurelianus császár próbálkozása a Sol-kultusszal a Kr.u. 3. században kudarc volt.

- ugyanígy növekszik a távolság a gazdasági hatalom és a politikai hatalom között is, először a legfőbb mágnás maga a király, később a király már nem tud a legfőbb mágnás lenni, mert az uralkodás elveszi az idejét, és kialakul a professzionális uralkodás, ami a mágnások megsarcolására épül. A merkantilizmus lehetne itt egy ellenvetés, de sikeres a gyarmatosítók chartákat osztogattak (britek: BIC, hollandok: VOC), nem gyárakat alapítottak (lol franciák).

- A professzionális uralkodás szövetségese az újkorban már a racionalitás és a tudomány, ami már rég külön vált a vallástól, és végül a vallást is leválasztják a hatalomról. Ez a szekularizáció.

- de a folyamat nem áll meg itt, a szekularizációhoz hasonló folyamatot kell látnunk a privatizációban is: "az állam rossz gazda" elve mentén az állam minden gazdasági tevékenységét kiszervezi mágnásoknak. Így bomlik fel az ősi képlete a hatalomnak. A mai nemzetállam nem birtokolja a szellemi (vallási és tudományos) tudást ahogyan birtokolta egy sumér papkirály, és nem birtokolja a gazdasági erőt sem ahogyan birtokolta egy kora középkori király, így se tudása, se pénze nincs arra, hogy megoldja a társadalmi problémákat, mindkét összetevőt a társadalomtól remélheti.

- amit az Orbán-kormány és Putyin csinál, az visszafejlődés: visszaszerezni az állam gazdasági alapját (és visszafűzni a politikai hatalomra a vallási hatalmat). Ugyanaz hiányzik a rendszerükből, mint abból a rendszerből, amiből kitolatnak. Sem a liberális gazdaság, sem az illiberális államgazdaság nem szolidáris a társadalommal. Az ősi képlet az, hogy a törzsfőé a csorda, harcosai segítik a csordát megőrizni. A húsból mindenki kap. Ez az állam határa. Aki ezen a körön kívül van, nem része az államnak, másik, szegényebb állam részei. Ebből következik, hogy ha igazán komolyan venné a célkitűzését, nem lenne elég Orbánnak az állam elveszett gazdasági tevékenységét visszaszerezni, hanem a képlethez ennél sokkal több tartozik: Orbánnak kell a családfővé válnia, eggyé válni a néppel, s az ilyen értelmű összes rokonáról gondoskodnia és tudásával, vagyonával őket segítenie, s ők Orbánt viszont. Ez az emberiség mostani szintjén már nyilván abszurd. 6000 éve még megfontolandó elmélet lett volna. De ezért abszurd az államgazdaság visszaépítése, feltámasztása is, mert az ennek az abszurd visszafejlődésnek az eleme.

- A hiányzó elem a mai államokban nem az, hogy a kormányoknak nincs elég pénze, hanem hogy az állam leépítésének folyamatában a tudást és a gazdaságot úgy választják le az államról, hogy a szolidaritás feladatát (az állam őseredeti funkciója) egy az egyben az államnál hagyják. Az államnak kell fenntartania a hadsereget, az oktatási rendszert, az egyházakat, az egészségügyet, a jogszolgáltatást és a nyugdíjrendszert. Adókból, csakhogy az adószedés sem egy tökéletes megoldás, mert a kormányok rossz célokra használják, és egyébként sem mindenki fizeti be. A kiút tehát előrefelé van. A kiút az állam (évezredes) válságából nem más, mint a kölcsönös segítségvállalás egyén szintjén történő kialakítása. Szolidáris állampolgárok társadalma minden politikai hullámot, minden extrém politikai törekvést helyesen tud kezelni. Ha egy kormányfő célja az örök hatalom és a mérhetetlen vagyon lenne, az állampolgárok nem támogatnák, hiszen mindenki úgy érezné, hogy az állam legfőbb értelme nem ez, hanem a szolidaritás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.