Tegnap a tévé elé sodort az élet, épp a Négyszögletű kerek erdő ment az m1-en.  Nem tudtam, hogy filmre vitték, pedig így van. Elég régen, mert olyan színészek játszottak benne, akiket ma nem látni a ráncaiktól. Az összes Lázár Ervin mesével az a bajom, hogy olyan riasztó rajzokkal illusztrált könyvekben vannak, hogy gimnazistává kellett növekednem, hogy egyáltalán beleolvassak. Onnantól persze a rajzok már nem riasztottak el. Mert ezek a mesék jók.

A filmmel ugyan ez a helyzet. Egyből tovább kapcsoltam volna, ahogy megláttam a jelmezbe öltözött, macskává kipingált arcú Halász Juditot [magamban kell tartanom a Helikoffer nosztalgiát, magamban kell tartanom!], éppolyan érzéseim támadtak, mint mikor a könyvek borítóira néztem. De a Lázár Ervin szövegei még akkor is jók, úgyhogy egy kicsit néztem.

példa:
"Dömdödöm rosszallóan nézte a cirkuszt. Meg is szólalt:

– Dömdödöm.
Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon fölkapta a fejét, gyanakodva nézett Dömdödömre.
– Ez meg mit mondott?
Aromo széttárta a kezét.
– Ki tudja, kedves, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon? Tudod, hogy csak ennyit tud mondani: dömdödöm.
– De állítólag ti megértitek.
– Nagy ritkán – legyintett Aromo. – Mit lehet azon megérteni, hogy dömdödöm?"

Ebben a mesében van a pomogács. Most már tudni fogod, kedves kisebbik nővérem! Hozzávetőlegesen pedig így néz ki, méretarányosan:

Gondoltam nem teszem közzé szigorlatra készülős perceimet, de ahhoz többminden kéne, mint hogy gondolok rá. Hiába ülök le újra és újra, minden tétel után felállok, ilyet szólva: "feladom." Így megy ez már napok óta, hétfő óta, de ezúttal a biztos bukás állapotában vagyok: ahhoz már eleget tanultam, hogy ellazázzam a czélegyenest, ahhoz viszont nem tanultam eleget, hogy átmenjek a szigorlaton.

Ezért pihenésképpen közbeiktatok egy pihenésképpen hirtelen felindulásból összefirkált képet a vén rozmárról, akit dédapáink annyira imádtak, de ükapáink egy része még ízekre szaggatta volna:

Én csak félbevágtam. Sokkal szívesebben tanultam volna meg azt, hogy az áprilisi törvényekben meglátja Ferenc József a jövőt. Hogy azt mondta, tisztelt tisztek, önök leverték a bécsi forradalmat, most a magyar lenne soron, meg hogy engem koronázzanak császárrá decemberben, de ezeknek a forradalmároknak igaza van! Birodalmunk eddig is folyamatosan hanyatlott, mert mindenki csak szabadulni akart ravaszkodó családunktól. Az örökösödési háborút és Napóleont megúsztuk, mert a magyarok akkor szeretnek minket, amikor szarban vagyunk, és akkor tartják a markukat, amikor már jól nyakonbaszarinthatjuk őket nyugodt lélekkel. Azt mondom azonban, hosszú távon ez nem vezet sehová. Azt mondom, nekünk csak az kell, hogy follyon be a pénz, és legyen erős hadsereg. Hogy most a tartományaink sorra mozgásteret kívánnak, hát leszarom. Kapjanak! Birodalmunk sorsa és ereje nem azon múlik, hogy erővel fenn tudunk-e tartani egy ezer felé húzó birokállományt. Birodalmunk sorsa azon múlik, hogy a tagállamok szeretnek-e összedolgozni. Mintha unióban lennénk. Szerintem működne.

Ezalatt I. Miklós cár... (Fakanálfejű posztóbábú jobbra-balra billegve, eltorzított hangon beszél, műszakállal)

"Én döntök, úgyhogy kár minden szóért, de annyit azért mégis, hogy 120ezer katonát nem fogok küldeni a taknyos Ferenc József megsegítésére. Épp elég bajom van, hogy nem tudom a Balkánt jól zsebrevágni, mert osztozkodnom kell rajta az osztrákokkal. Mit ad Isten, erősek a hunok, nem bír vele a Habsburg? Hállelúja, de most komolyan!"

Sajnos nem pontosan ezek jártak az uralkodók fejében. Sőt sajnos a században nem a forradalom leverése, és így a modern új törvényeink elvesztése volt a legnagyobb tragédia, hanem hogy a kiegyezés után mit csináltak a magyarok. Ugyan azt csinálták a nemzetiségekkel, amit addig kétszáz éven át a királyaiktól ők kaptak. A rendszer működni látszott, kezdtek ráharapni a rövidlátás ízére, csakhogy a századfordulón egyre csak sorjáztak a kisebb háborúk, míg el nem jött 1914.

Gondolná az ember, hogy a történet vidám befejezéssel ér véget, de sajnos a könyvem végén az áll, hogy a helyzet csak rosszabb lett, mert végül a Monarchiában mindenki ment a maga útjára, amint rosszra fordult a világháború. Ránk meg ránkborult az addig felhalmozódott nemzetiségi indulat. Köszönjük az előrelátást!

ezt nyomasztó megtanulni.

Tanulság: előre kell látni. Mindig.

Ezt a táblát kétféleképpen lehet értelmezni. Mindkét értelmezésben jó, hogy kiírták, hogy "Vigyázat, gyerekek!", hogy azt is kiírták, hol lehet gyógyszertárat találni.

Feljavítom emlékekben a tegnapi bulit. 11 óra van, már három órája tanulnom kéne, de tekintettel a családtagokra, nem írhatom le (el kéne költöznöm egy új bloghelyre), hogy mennyire képtelen vagyok bármiféle szellemi munkára, és legfőképpen mi miatt.

Szilvesztereim fölött a legkevésbé lebeg Demoklész kardja, Szilvesztereim legjavát otthon töltöttem rokonok társaságában, akikkel társasjátékoztam. Így bármilyenre sikeül a Szilveszter, legrosszabb esetben csak olyan lesz, mint eddig a legtöbb. Más kérdés, hogy egy egyetemistának a sok szívás és sok pozitívum mellett megadatott az a kiváltság, hogy az év minden napját Szilveszterként ülje meg. Hazudnék (és nem akarnék hazudni), ha azt mondanám, hogy ezt a pár évig tartó második csecsemőkort nem használom ki. Talán túlságosan is kihasználom, de erről majd a mély blogomon (http://pityuazemoxD.blog.hu).

Részletekbe nem fogok merülni, tekintettel a megbotránkozó arcokra (itt jegyezném meg, hogy idén sikerült a tavalyi "túlzásba esést" elkerülnöm, idén koromhoz illően ünnepeltem). Még tavaly, nagyjából tízkor elkezdtünk ráhangolódni az év talán legnagyobb eseményére, a végére. Természetesen a magyar történelem vizsgámra készültem egészen addig, úgyhogy levert és mélabús voltam (ne menjetek történelem szakra, mert a magyar történelem depressziót okoz, de erről majd a tudományos blogomon [http://pityuatudos.blog.hu].) Levertségemen hamar változtatott az underground performansz, ami kialakult Sipiék jóvoltából.
Hovatovább, nemzetközi éneklésre lettem figyelmes, lengyel, horvát erasmusosok körében. A villamos után futva - pár órával később - a török erasmusosok borral kínáltak, szóval nagyon fejlett, international voltam, de valójában ezek jobban hangzanak leírva, mint megtörténve. Sipiék gitározása persze jó volt, de akkor még nyugodt szívvel felhívhattam volna bármelyik hozzátartozómat. Kicsit megkésve, 11-kor elindultunk a házibuliba (tíra-dám... tíra-dám.. tíradám-tíradám-...dám), és eredeti terv szerint emeltük volna a radiocafé szülinapi-szilveszteri bulijának fényét a jelenlétünkkel, de a terv terv maradt, mint olyan sok minden a magyar történelemben. Az Újév első percei a Szabadság híd korlátjánál értek minket. Leöntöttünk egy hajót pezsgővel, és elénekeltük a himnuszt. Körülüttünk senki sem énekelt, pedig nagyon hazafiasan emelkedett a Gellért-hegy, hát még az Erzsébet-híd mötött a Várhegy és a Lánchíd! Aztán hallottuk, hogy franciául és szlávul beszélnek többségében, úgyhogy minden világos lett. A lengyelek egyébként furcsálják, hogy újévkor himnuszt éneklünk. Mert ők csak a VB alkalmával énekelnek. Kétszer. Ugyanis az észak-ír csapat is lengyelekből áll. Bármit is jelentsen ez a két mondat. Ők mondták, én csak leírom.

A hátralévő időt vidám népdalok keresésével és eléneklésével töltöttük, de a Váci utcán keresztülhaladva be kellett látnunk, hogy a külföldiek sokkal vidámabbak, és el is nyomtak minket hangerőben.

A házibuli pedig életem harmadik-negyedik házibulija volt, de az első olyan, ahol meghívó Krisztin kívül senkit sem ismertem, csak akikkel mentünk, és a sok fej közül nem tudtam elkülöníteni a házigazda fejét. A házibulit elhagyva, hat órakor tévedtünk vissza a kollégiumba, elcsigázva és készen.

Persze készültem erre. Vásároltam okosan. Macskajaj-ellenesen.


Úgyhogy munkára fel, reszkess Vizsga és Tudatlanság! Tanulni fogok akkor is!

Mindenkinek olyan jó 2008-at kívánok, mint amilyen jó 2007-em volt nekem! A rossz dolgokkal együtt, mert azoknak köszönhetően 30%-kal okosabb lettem (és néhány százalékkal öregebb).

2008-ban lesz 10 éve, hogy először akadt a kezembe politikai szöveg. Akkor 1998 volt, és hihetetlen, hogy 1998 10 éve volt! 1998-ban használtam először huzamosabb ideig internetet.

Ha minden jól megy, 2008-ban egy új földrészt hódítok meg, és ha még mindenebbül jól megy, 2008 őszén belekezdek az utolsó egyetemi évembe. 2008 első napja kedd lesz, amit hamarosan követ 2008 első vizsgája.

2008-ra nem teszek fogadalmat és nem eszek lencsét. Ma éjjel nem fogok tüzijátékozni, és nem fogok petárdázni sem. A pezgőtől hányok, életemben háromszor ittam, ma nem fogok. Mivel a torrentoldalak sorra válnak használhatatlanná, valószínűleg 2008-ban 90%-kal kevesebb filmet fogok megnézni, és 70%-kal kevesebb új zenét fogok hallani.

2007 előestéjén és kezdetén a következő dolgok garantálták, hogy izgalmas évünk lesz: földrengés, üstökös az égen, a Kanizsai utcai megállóban kisiklott 47-es villamos, a Fehérvári út és a Bártfai utca kereszteződésében pedig egy karambol.

2008 előestéje és kezdete még nem történt meg, de előreláthatólag hóesésen kívül semmi rendkívüli nem utal arra, hogy 2008-ban olyan váratlan dolgok történjenek, mint mondjuk 2007 február elején velem. Vagy 2007 májusában velem. Vagy olyan őrült jó dolog történjen velem, mint 2007 augusztusában, valamint 2007 szeptemberében, valamint 2007 októberében. Vagy hogy olyan keserves dolgok történjenek velem, mint 2007 májusában és 2007 novemberében.

2008 legalább olyan pontosan fog illeszkedni az éveim sorába, mint 1996 vagy a teljesen közömbös 1991.

Változatos, de kibírható 2008-at kívánok minden rokonnak és barátnak, és kedves látogatónak!